80. születésnapját ünnepli október 7-én Halász Judit Kossuth-díjas színésznő, énekesnő.

Halász Judit pályájáról:

A Budapesten született kislány hároméves korában egy vállalati rendezvényen már a színpadra állt, de a szöveget – akkor még – elfelejtette. A Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanulójaként a sportban jeleskedett, első osztályú minősítésű lovasként tagja volt az ifjúsági díjugrató válogatottnak. Mint mondja, itt tanult meg sok mindent, ami a pályán segítette: a fegyelmet, a figyelmet és a kitartást.

Még a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, amikor Keleti Márton Esős vasárnapjának egyik cserfes kamaszlányát alakíthatta. Diplomáját 1964-ben kapta meg, ezután a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol csak fél évet töltött, mert Várkonyi Zoltán – aki már a főiskolai évek alatt felfigyelt rá – vendégnek hívta a budapesti Vígszínházba. A következő évadtól szerződést kapott, és azóta is, immár fél évszázada a Szent István körúti társulat tagja.

Olyan színésznagyságok voltak a partnerei, mint Ruttkai Éva, Sulyok Mária, Páger Antal, Bulla Elma. Töretlen pályáján játszott Arthur Miller, Tennessee Williams, Csehov, Moliére, G. B. Shaw, Goldoni, Krúdy Gyula, Örkény István, Szakonyi Károly, Woody Allen, Neil Simon és még sok más szerző darabjaiban. Egyénisége főleg lírai alkatú nőalakok megjelenítésében teljesedik ki, de volt gyanútlan kislány, varázslatosan érzéki nő, nagyszerű tragika, komika is. Emlékezetes alakítást nyújtott Natasaként a Három nővérben, Mirandolinaként Goldoni színművében, Egérkeként Örkény Macskajátékában, hosszú évekig alakította Lindát a Játszd újra, Sam! című Woody Allen-darabban. Jelenleg az Audiencia című színműben II. Erzsébet brit királynőt alakítja.

Csaknem negyven filmben szerepelt, dolgozott együtt Szabó Istvánnal (Szerelmesfilm, Álmodozások kora), Keleti Mártonnal, Máriássy Félixszel, Várkonyi Zoltánnal, Székely Istvánnal, Rózsa Jánossal és Jancsó Miklóssal. Számtalan tévéjátékban is láthatta a közönség, máig népszerű a Csukás István írta Mirr-murr kandúr kalandjai című rajzfilmsorozat, amelyben minden szereplő hangját ő szólaltatta meg. (Az azonban csak legenda, hogy saját fiának mesélt volna a kamera előtt.)

Ikrek hava címen Radnóti Miklós verseiből készített lemezt, és meselemeze is jelent meg. A hetvenes évek közepétől műfajt teremtett, egy életre szóló feladatot vállalt a magyar költők, klasszikusok és mai szerzők gyerekeknek szóló megzenésített verseinek előadásával. Albumaiból kétmillió példány kelt el (a Hívd a Nagymamát! korong már néhány hónappal a megjelenés után platinalemez volt), ezért a számos aranylemez után gyémántlemezt is kapott. A 2001-es Mesés zenék, zenés mesék című lemezén a klasszikus zenét próbálta megismertetni a gyerekekkel, elsőként Mozart Varázsfuvoláját, folytatásként Kodály Háry Jánosát. Dalaiból sok ezer koncertet adott, a Vígszínházban hagyományossá váltak a karácsony előtti vasárnapi családi koncertjei.

Magyarországon elsőként őt választották meg a lengyel gyerekek által alapított Mosolyrend Lovagjának (ezt a kitüntetést II. János Pál pápa és Peter Ustinov is megkapta). A közönség szavazatai alapján 2003-ban tagja lett a Halhatatlanok Társulatának. Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF Magyar Bizottsága 2003 végén három, majd újabb három évre jószolgálati nagykövetté nevezte ki Presser Gábor társaságában, hogy képviseljék a gyermekek ügyét, legyenek az UNICEF és a világ gyermekeinek szószólói Magyarországon.

Halász Judit a Jászai Mari-díjat 1971-ben kapta meg, 1983-ban érdemes művész lett, 1985-ben SZOT-díjjal tüntették ki. 2001-ben Kossuth-díjat kapott “nagyszerű tehetségének, kiváló színészi, filmszínészi teljesítményének és a gyermekek világára kivételesen érzékeny, műfajteremtő előadó művészetének elismeréseként”. 2002-ben elsőként vehette át a makói önkormányzat által alapított Páger Antal-színészdíjat. Sok más kitüntetés mellett Prima Primissima közönségdíjat kapott 2008-ban, 2009-ben Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki, 2010-ben a Hazám-díjat vehette át, 2013-ban Budapest díszpolgára lett. 2015-ben a gyermekvilágot gazdagító művészetéért vehette át a Magyar Örökség Díjat, és megkapta a Fonogram-díjat. 2016-ban átvehette a Radnóti Miklós antirasszista díjat, valamint a Magyar Szabadságért Díjat is. Ugyancsak tavaly megkapta Az év színésznője Arany Medál-díjat, idén az Ajtay Andor-emlékdíjat az Audienciában nyújtott alakításáért, és ő volt a POSZT, a Pécsi országos Színházi Találkozó díszvendége.

Férje, Rózsa János rendezte meg 2009-ben a róla szóló Csiribiri című filmet, amely koncertjein át mutatja be pályáját. Az életrajzhoz hozzátartozik két súlyos baleset is – még főiskolás korában lovaglás közben, majd 1996-ban egy budai utcán közlekedve -, és egy súlyos betegség, amelyből felépülését talán a neki megszavazott Mosoly-rend is segítette.

Halász Juditról saját szavaival:

Első fellépés: A szüleim a háború után valami szakszervezeti megmozdulásra vittek magukkal, és annyit kellett volna mondanom a színpadon, hogy „Áll a baba, áll, áll, mint egy gyertyaszál”, de a gyertyaszál már nem jutott eszembe, és olyan sokan voltak a nézőtéren, hogy elsírtam magam.

6 évesen: Fantasztikus tanáraim voltak, akik korán felfedezték, hogy a diákok miben jók. Az első év végén a szülők előtt mondtam először verseket, aztán később az osztály, majd az iskola versmondója lettem, és bár negyediktől a Németvölgyi úti általános iskolában folytattam, ott is én lettem a kijelölt versmondó. Akkoriban az iskolával rengeteget jártunk színházba, az Operába, mert elvárták tőlünk, hogy bizonyos dolgokat ismerjünk és tudjunk.Még a legrosszabb időkben is.

Játék: Először nem gondoltam arra, hogy ami a színpadon zajlik, azt színészek csinálják. Erről kilencéves koromban világosított fel az egyik barátnőm. Onnantól már nem kellett gondolkodnom, hogy mi leszek, ha nagy leszek, és még több és több verset tanultam, de szempont volt a kiválasztásban, hogy melyiket tudnám jól elmondani.

Főiskola: Minden korosztálynak megvannak a tehetségei. Főiskolai tanárom, Pártos Géza úgy fogalmazott, hogy a tehetség egy állapot. Tehetségesnek születni kell, de a körülmények könnyedén tönkretehetik a legnagyobb tehetséget is.

SZFE: Én nem tegnap jártam a főiskolára, és minket akkor is a mesterségre tanítottak, nem az ideológiára. Volt ugyan politikai gazdaságtan óránk, meg filozófia, de ezeket nem vettük komolyan, és senkit nem rúgtak ki, ha pol. gaz.-ból rossz volt. A mesterségórákon pedig nem a politika forgott a fejünkben. A most ott tanulók is ugyanezt állítják, és én el is hiszem nekik. Ez szakmai kérdés, nem ideológiai. Nemrég került a kezembe egy idézet Szent-Györgyi Alberttől, 1941-ből, amelyet a szegedi egyetemen a diákegységről tartott előadásában mondott. „Az, hogy magyar és keresztény, azt élni kell, és nem kiabálni, mert hangoztatásuk által nemcsak tartalmukat vesztik, hanem hibás tartalmat is kapnak…” (…)  a józan ész, a tehetség és a jövőbe vetett hit olyan erő, amelyet nem lehet lesöpörni az asztalról. Régóta vagyok a pályán, sok mindent láttam. Az Audienciában II. Erzsébet úgy fogalmaz: aki sokáig van jelen, annak ugyanazok a gondolatok, ugyanazok az emberek jönnek újra és újra, csak a nyakkendőjük színe más. Most azt remélem, hogy a fiatalok új gondolatokat hoznak, és nem lesz rajtuk nyakkendő.

Várkonyi: A pályám kezdetén, ha nehezen ment egy szerepre való felkészülés a próbán, a partnereim, nagyszerű színészek, próbáltak segíteni nekem. De minél jobban segítettek, annál jobban bezárkóztam ijedtemben. Úgy éreztem, hogy ha ennyi ember ad egyszerre tanácsot, akkor nagyon rosszul játszhatok. Aztán az egyik próbára bejött a Vígszínház főrendezője, Várkonyi Zoltán, és a szorongásomat látva azt mondta, hogy „mit csinálsz? Gyere be úgy a színpadra, mint amikor tavasz van, süt a nap, te jókedvű vagy, és felszabadult!”. És ennyi elég volt. Elmúlt a félelmem. Kívülről talán banálisnak tűnik ez a tanács, de sokszor ennyin múlik, engem felszabadított. A sok segítség után először kaptam érthető és könnyen megvalósítható instrukciót. Emlékszem, egyszer Darvas Ivántól azt kérte, hogy menjen át a színpad hátterében szomorúan, míg elöl zajlik egy jelenet. Darvas ezt megtette, de a jelenet már befejeződött, ő még nem ért át a színpadon. Várkonyi rászólt, hogy „Iván menj már ki! Ne sétálj!” Mire Iván: „Zolikám, azt kérted, hogy szomorúan!” Várkonyi: „Gyorsan szomorú!” Azóta is jót nevetünk ezen, de ez nagyon jellemzően mulatságos, egyben jó instrukció is volt.

Bizonytalanság: A bizonytalanság újra és újra visszatér, minden színész megszenved a szerepéért.

Addig: Addig állok még színpadon, amíg a közönség szereti, amit csinálok. Illetve, amíg én is szeretem, amíg van célom, meg persze, amíg bírom fizikálisan, mentálisan és jó kedvvel.

Egyszer: Egy alkalom volt, hogy majdnem tényleg elmentem, de az véletlen volt. Amikor Básti Lajos átkerült a Vígszínházba a Nemzetiből, ahol éppen Marton Endre volt az igazgató, üzent nekem Bástival, hogy szívesen leszerződtetne. Várkonyi Zoltán volt akkor a Vígszínház vezetője, fantasztikus szerepeket kaptam, remek dolgom volt, eszem ágában sem volt elmenni. Viszont valahol olvastam, hogy Várkonyi azt nyilatkozta, hogy minden színésznek öt évente színházat kellene váltania, hogy megújuljon. Mondtam neki, hogy hívott a Marton. Várkonyi vérvörös lett, áthozatta a munkakönyvemet a titkárságról, és azt üvöltötte, hogy amíg ez le nem jár, addig nem mehetek sehova. Abban a pillanatban felhívta Marton Endrét, és azt mondta neki, hogy „ide hallgass, te ne csalogasd az én színészeimet, mert odaállok a Nemzeti elé, füttyentek egyet, és kiürül a színházad!”

Felelősség: Felelősséget jelent, hogy sikerüljön megőriznünk a Várkonyi által ránk hagyott Vígszínház szellemiségét, az előttünk járt színészek hagyományait, és természetesen új formák, gondolatok, stílusok felismerését, befogadását. 

Éneklés: Mindig arra teszem a hangsúlyt, amit éppen csinálok, ami érdekel. Az embernek nem a vágyai után kell sóhajtoznia, hanem azt kell csinálnia, ami éppen van, és úgy, ahogy azt más nem csinálná. Én mindig nagyon szívesen ismertem meg új embereket, új lehetőségeket, de ha ez éppen nem adatott meg, akkor én magam próbáltam mást keresni – így jöttek a koncertek. Ezért nem éreztem soha üresjáratokat. Ha nem lettem volna színésznő, nem tudtam volna végigcsinálni. Nem vagyok énekesnő, nem is tartom magam annak, az előadói készségemmel, színészi tudásommal pótolom azt, amit más a varázslatos énektudásával ér el. 

Lemezek: Amikor az első unokám megszületett, elkezdtem énekelni a nagymamaságról, ez volt a Hívd a nagymamát című lemez, majd amikor kis korkülönbséggel megszületett a második fiú, észrevettem, hogy nem olyan könnyű békét teremteni közöttük, akkor készítettem a Szeresd a testvéred című albumot. Elkezdtem jobban figyelni másokra, mint korábban, amikor még leginkább a saját pályámmal voltam elfoglalva.

Figyelni: A gyerekközönség a hiedelemmel szemben nem a leghálásabb, inkább hálátlan, de tôlük tanultam meg, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy jól érezzék magukat velem. Figyelni kell. 

Mellrák: Tudom, hogy nekem mennyit jelentett, amikor az út elején olyanokkal beszélhettem, akiknek már volt tapasztalatuk a betegségről. Egy újonnan diagnosztizált beteg ezáltal átérezheti, hogy nincs egyedül a bajával. A beszélgetés ugyanakkor a régi betegnek is fontos, hiszen azt élheti meg általa, hogy saját példájával segíthet másoknak, és ebből önmaga is lelkierőt meríthet. Talán nekünk, akik átestek a betegségen, jobban elhiszik az egészségesek vagy magukat annak gondolók: nem szabad struccként viselkedni, félelemből kimaradni a szűrésekből vagy odahaza, magukban rágódni valamilyen panasz miatt.

Tanács: A tanácsokkal mindig bajban vagyok! Olyan sokféle ember van és olyan sokszínű álmaik vannak! Azt tudom, hogy nekem fontosak voltak a tanáraim, a mesterem, akik rávezettek a szakma és a hivatás lényegére. Akiknek hittem, akikre felnéztem. Sokat olvastam, mindig úgy éreztem, hogy lemaradok, ha nincs elég ismeretem, sok verset tanultam, rengeteget jártam színházba, koncertekre, sok filmet néztem, és kerestem a tehetséges, nálam nagyobb tapasztalattal és tudással rendelkező kortársaim társaságát. Tőlük megtanultam, hogy a szellem és a test, a beszéd kultúrája milyen sorsdöntő lehet a mi életünkben. Hát… ha elfogadjátok, ez a tanácsom.

Forrás: Vígszínház, Deszkavízió, Revizor, Nők Lapja