SZFEKirály LeventeKecskemétVenczel VeraRétfalvi TamásJózsef Attila SzínházTatabánya
  • facebook
  • instagram
  • 2021. március 9., kedd

    “A nyíltszívűség, az őszinteség volt a titka” – Rajz Jánosra emlékezünk

    2021. február 14., vasárnap 15:18

    1907-ben, február 13-án született Rajz János Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, kiváló művész. Rá emlékezünk.

    Rajz János és Sinkó László Devecseri Gábor: Odüsszeusz szerelmei című darabjában (Budavári Palota Királypince, 1973., r.: Huszár Klára)(fotó: Keleti Éva)

    “Amikor kezdő színész voltam, valamelyik vidéki társulatnál az egyik próbán azt mondtam a rendezőnek, ez most már megy magától! Az rám kiáltott: hogyne, fiam – magától! Magától a színésztől!” (Rajz János)

    Rajz János színész család gyermekeként sem készült színésznek, ám a hódmezővásárhelyi gimnázium tornabemutatóját követően mégis ajánlatot kapott a debreceni színigazgatótól. Artista szeretett volna lenni, aztán egy nap – átmeneti anyagi nehézségeit enyhítendő – mégis megkereste az ajánlattevőt, így került minden hivatalos képzettség nélkül a debreceni színházhoz. A következő három évtizedben vidéken táncos komikusként ismerte meg a helyi közönség.

    Lengyel Gizi, Lantos Ica, Rajz János, Berky József és Rátonyi Róbert Vécsey Leó: Kata, Kitty, Katinka című darabjában (Fővárosi Operettszínház, 1942., r.: Horváth Árpád)(fotó: Wellesz Ella)

    Csak túl a 45. születésnapja után vált országszerte ismertté, amikor Major Tamás felfedezve eredeti tehetségét, szerződtette 1952-ben a Nemzeti Színházhoz, ahol további gyönyörű 24 évet töltött el nyugdíjba vonulásáig.

    Kiváló karakterszínész volt, közvetlen, árnyalt ábrázolásmód, finom humor, alacsony termet, jellegzetes karcos, rekedtes orgánum, letisztult színész-eszköztár és kitűnő jellemábrázoló képesség jellemezte. Volt Orgon a Tartuffe-ben, Tiszteletes a Warrenné mesterségében, Kikiáltó a Marat/Sade-ban, Kardics bácsi a Rokonokban.

    Rajz János, Makay Margit és Garas Dezső Machiavelli, Niccolò: Mandragóra című darabjában (Nemzeti Színház – Katona József Színház, 1957., r.: Major Tamás)(fotó: Keleti Éva)

    Bár filmeken csak 1953-tól szerepelt, élete során mégis 86 játékfilmet, rövidfilmet és tévéfilmet forgatott. Legnagyobb filmsikere a főszereplésével játszódó “Dollárpapa” volt, azonban legemlékezetesebb és egyben utolsó szerepe Poldi bácsi figurája volt az 1979-es Palásthy György rendezte Égigérő fű című játékfilmben.

    A Rádió is foglalkoztatta. Az évtizedeken át folyamatosan jelentkezett “A Szabó család” című műsorban – Szabó Ernő halála után 1966-tól 1981-ig az ő hangján szólalt meg Szabó bácsi, 15 éven keresztül, több mint 750 adásban! 

    “Már nagyon korán osztottak rám öregember-szerepeket – mondja Sas Györgynek egy riportban -, pufók arcú, szőke gyerek voltam, bizony ügyesen kellett felfestenem az arcomra az öregkor ráncait. És tudja, mi a csodálatos? Ahogy teltek az évek, a valódi ráncok is, látja, ugyanott, a festett ráncok helyén jelentkeztek csakugyan.”

    Embernek is olyan volt, mint amilyen színésznek: magánéletében, hivatásában mindenkor a kötelességtudás és a szerénység volt a jellemzője. Amikor 1976-ban nyugdíjba vonult, búcsúját azzal tette emlékezetessé, hogy alapítványt hozott létre, amelynek pénzösszegét minden évben a Nemzeti Színház társulatának egy-egy tehetséges fiatal női és férfi tagja kapja. A díj rangját a művésztársak ítélete adja, igazi erkölcsi elismerést jelentve a kitüntetettek számára.

    Bara Margit és Rajz János Arisztophanész: Béke című darabjában (Nemzeti Színház, 1963., r.: Major Tamás)(fotó: Bartal Ferenc)

    Rajz János munkásságát 1957-ben Jászai Mari-díjjal, 1958-ban Kossuth-díjjal, 1973-ban kiváló művészi címmel ismerték el. 1981. július 20-án halt meg

    “…Fantasztikus volt a fegyelmezettsége és a művészi alázata. Reggel besminkelték, talpig fehér szakállban és fehér parókában játszott plusz 40 fokban, zokszó nélkül, nyugodt derűvel. Amikor türelmetlen vagyok a színpadon valamivel, mindig eszembe jut, hogy mennyi önuralma volt ehhez a szakmához” – mondta Rajz Jánosról Detre Annamária a Színészkönyvtárnak tett visszaemlékezésében. 

    Rajz János, Makláry Zoltán és Várkonyi Zoltán Molière: Képzelt beteg című darabjában (Nemzeti Színház – Katona József Színház, 1954., r.: Major Tamás és Várkonyi Zoltán)

    A színész művészetéről így írt a szerző: “Akinek oly természetes valóságérzék van a birtokában, mint neki, az bátran tudhat s merhet is mesterkéletlen maradni, azt a fantáziája sem hagyja cserben, s nem csapja be. Alakításainak mindenekfeletti törvénye az igazság hű és egyszerű, mondhatni, puritán szolgálata. Ha bármilyen alakot, maszkot is ölt, ha jó, ha gonosz, ha ravasz, ha együgyű, ha elesett, a jellemek és sorsok bonyolultságát egyfajta mélyen átfogó, és a lényeghez férkőző megértés egyértelműségével ábrázolja. Mennyi ebből a kiszámított, s mennyi az intuitív? – miért latolgatnánk, a számtan és az elmélet nem visz hozzá közelebb. Különös azonban, hogy az elhivatottság és a szüntelen művészi permanencia mégiscsak megteremti a maga személyes csodáját.”

    Balatonaliga, vasútállomás. Rajz János színművész az Utószezon című film forgatásán.

    A színészetről így vallott: “… a színházat már sok mindenhez hasonlították, de véleményem szerint talán az építészethez áll legközelebb. Az író – a tervező, a színész – a kivitelező, és az építésvezető főmérnök kettejük között a rendező. A fundamentum, az alap, a kézirat, az épület stílusát – hogy barokk, klasszicista, vagy éppen modern-e az építendő ház – azt a darab miliője határozza meg, erről a rendező gondoskodik, de a végrehajtás, az építés mindenképpen a színészé. Ha tehát hárman egyetértünk, vagy talán inkább megértjük egymást, akkor minden rendben van. Hogy addig nehéz?… Azt hiszem, a közönséget ez kevéssé érdekli. Ha én bemegyek a cipészemhez, sohasem kérdem, mennyit fárad, én csak szeretnék jó cipőt hordani. Azt hiszem, a közönség is csak jó előadást szeretne…”

    Forrás: Színház Online, Szinhaz.hu, OSZMI

    - Színházi pillanatok az Instagramon -