gate_Bannergate_Banner
ÁtriumMagyar ÉvaRecirquelSzabó Gyula
  • facebook
  • instagram
  • 2022. augusztus 9., kedd
    banner_bigBanner3

    “A színészet olyan hivatás, amit nem lehet megunni!” – Lukács Sándor 75 éves

    2022. július 22., péntek 11:27

    Július 21-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Lukács Sándor Kossuth-díjas, Prima Primissima díjas színész, kiváló művész, költő, a Vígszínház oszlopos tagja.

    Lukács Sándor pályájáról:

    Miskolcon született és 16 éves koráig a borsodi városban élt. Szép, örömteli gyerekkorát értelmiségi szüleinek köszönhette, akik a bükki állami erdőgazdaságban dolgoztak. Sándor kilencéves volt, amikor az óráról kihívott tanárnő rábízta, hogy folytassa a Kincskereső kisködmön olvasását. A fiúosztályban előbb “elszabadult a pokol”, de néhány perc után mindenki elcsendesedett és rá kezdtek figyelni. Ekkor döbbent rá, hogy ez a sorsa: a szó erejével lekötni az embereket, s elkezdett színjátszó csoportokba járni.

    A híres nagy vígszínházi színészgárda tagja

    Tizenhat évesen költözött Budapestre, s érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett. Negyedik “nekifutásra” vették fel, addig a Thália Színházban segédszínész, majd a Nemzeti stúdiósa volt.
    A főiskolán 1972-ben kapott diplomát, s Várkonyi Zoltán rögtön szerződtette a Vígszínházhoz, ahol már az utolsó két évfolyam gyakorlati részét is töltötte. Azóta is ennek a társulatnak a tagja. Bekerült abba a híres nagy vígszínházi gárdába, amelyet többek közt Benkő Gyula, Bilicsi Tivadar, Bulla Elma, Darvas Iván, Latinovits Zoltán, Páger Antal, Ruttkai Éva, Somogyvári Rudolf, Sulyok Mária, Tomanek Nándor, Tordy Géza neve fémjelez. Hamar a bizalmukba fogadták a pályakezdő színészt, aki megtanulta tőlük, hogy az ember hogyan tanuljon meg figyelni, hogy tanulja meg szétválasztani a lényegest a lényegtelentől, milyen a próba leglényegesebb szakasza, mikor kell igazán a rendezőre figyelni, hogyan kell egymással kommunikálni.

    Pályája a mai napig töretlen

    Első főszerepe a Kapás Dezső rendezte Don Juan volt, szerepelt a hetvenes évek két nagy sikerdarabjában is (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Harmincéves vagyok). Pályája a mai napig töretlen, az évek során – nagy államférfiakat vagy épp gaz csábítókat megformálva – hiteles alakítást nyújtott klasszikus és modern drámákban, vígjátékokban egyaránt. Különösen emlékezetes szerepformálásai: Horace a Nők iskolájában, XIV. Lajos az Őfelsége komédiása című színműben, Székely János rendezésében a Vak Béla király, a Caligula helytartója és a Protestánsok főszerepei. Lukács Sándor jelenleg több mint fél tucat szerepet játszik havi mintegy húsz alkalommal.

    Számos filmben is szerepelt, mint például a Madárkák, 141 perc a befejezetlen mondatból, Mephisto, Kreutzer szonáta, A Hídember, de a filmvásznon – s ezt bánja – nem kapott igazán számottevő feladatot. Gyönyörű orgánumát a szinkron hasznosította, ő volt Alain Delon magyar hangja, még a Paroles, Paroles című világslágerben is.

    Hosszú ideig “le sem jött” a televízió képernyőjéről

    Népszerűségét főként a tévéfilmeknek köszönheti, az 1970-es évek közepétől viszonylag hosszabb ideig szinte “le sem jött” a televízió képernyőjéről. A legkülönfélébb műfajú szerepeket alakította a drámai hőstől az operett-bonvivánig, olyan történelmi alakokat formált meg, mint Mátyás király, Napóleon, Rubens, Petőfi Sándor. Sorozatokban is szerepelt: a Kisvárosban polgármestert, a Jóban-rosszban címűben restaurátort alakított, és játszott az Aranyélet című finn sorozat magyar feldolgozásában is. Több hangoskönyv, köztük Márai Sándor műve, A gyertyák csonkig égnek szólal meg előadásában.

    Publikáló szerző lett

    Lukács Sándor életének a költészet ugyanúgy része, mint a színészet. Első versét kilencéves korában írta: lakásuk ablakából látta, ahogy a forradalom idején a Lenin kohászati gyárból elindult a munkásság a belváros felé, lyukas piros-fehér-zöld zászlókkal. Az öröm és a lelkesedés hatására tollat ragadott, és Zászlók címmel verset írt, de ez elkallódott.

    Kálnoky Lászlónak köszönheti, hogy amatőr versfaragóból publikálható szerző lehetett, 1984 nyarán ő mutatta be az Élet és Irodalomban. 1985-ben jelent meg első verskötete, s az idei könyvhét alkalmából látott napvilágot hatodik kötete, A kezdetek utcája címmel. Önálló estjein – az országot járva – saját költeményeit is megszólaltatja. A verselés számára egyszerre játék és szenvedély, melyben önmagát fogalmazza. Mély, megalapozott hite mindkét hivatásának gyakorlását áthatja. A sármos, jóképű színész, aki fiatal korában igazi nőideál volt, több mint negyven éve nős, házasságából egy fiú született.

    Igazat írni, igazul játszani

    Lukács Sándor ars poeticája: igazat írni, igazul játszani. 1978 óta Jászai Mari-díjas érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, 2013-ban kiváló művész díjban részesült. 2016-ban Kossuth-díjjal tüntették ki a közönség, a szakma és a kritika által is nagyra értékelt művészete, illetve színházi, filmes és televíziós szerepeiben egyaránt mesteri, kivételes kreativitását és temperamentumát tükröző játéka, páratlanul sikeres művészi pályafutása elismeréseként. Ugyancsak 2016-ban vehette át a szép magyar beszéd népszerűsítéséért, az anyanyelv ápolásáért odaítélt Kazinczy-díjat.

    A művészről saját szavaival:

    Önuralom: Voltak kínlódások is. Ez nagyon nehéz pálya. Rendkívüli önuralom kell hozzá, nagy-nagy akarat, kitartás, a szövegek állandó fejbentartása, frissítése. Ha nincs meg a testi, szellemi harmóniád, akkor bizony előbb-utóbb bajok lesznek.

    Múlt: Vannak időszakok, amikor az ember gondolatai megindulnak visszafelé, viszont amikor nyakig benne vagyok a munkában, nincs időm az ilyesmire. Hála Istennek, most is nagyon sokat dolgozom, így nincs sok időm arra, hogy elmerengjek a múltamon. De ha hasznosan, nem közhelyes nosztalgiával tud az ember visszanézni, akkor az nem haszontalan dolog.

    Hivatás: Egyrészt imádom a színházamat, másrészt, azzal foglalkozom, amit a legjobban szeretek és amiben a legtöbb örömömet lelem. Színészként ennél többet nem kívánatok. Érdekes és változatos a munkám, hiszen még egy olyan darabot is, ami már 16. éve megy, mint a Sylvia, minden alkalommal élvezettel játszom, mert egy színházi előadás estéről estére változik. A színész minden alkalommal magával viszi a színpadra az aktuális kondícióját, plusz azokat az impulzusokat, amelyek a nap folyamán érték, és ezek ha rejtve is, de mind megjelennek az aznapi alakításában. Nincs két egyforma előadás: a napi diszpozíció mindig benne van egy produkcióban, a hangsúlyok áthelyeződhetnek egy kicsit, ami kifejezetten élvezetessé teheti a játékot. Ezért is vallom, hogy a színészet olyan hivatás, amit nem lehet megunni!

    Vígszínház: Hihetetlen, hogy elrepült ez a több mint négy évtized! Ha elkezdek ezen morfondírozni, alig tudom elhinni, hogy ilyen régóta itt dolgozom. A Vígszínház a második otthonom, és sokszor adódtak olyan periódusok, amikor több időt töltöttem itt a színházban, mint otthon a családommal.  (…) A Víg óriási társulattal rendelkezett. Állítom, hogy Európa egyik legerősebb társulata volt a hetvenes évek elejétől 1980-ig. Nagyon nehéz volna felsorolni minden nevet, de például itt játszott Páger Antal, Bilicsi Tivadar, Darvas Iván. Latinovits közben átjött a Tháliától a Víghez, mire én ide szerződtem. De itt játszott Benkő Gyula, Tomanek Nándor, Ruttkai Éva, Bulla Elma és Sulyok Mária is, szóval félelmetes társulat volt. Abból, hogy közöttük léteztem és figyelhettem őket, nemcsak szakmai, hanem színészi és magánemberi vonatkozásban is nagyon sokat profitálhattam. Figyeltem őket, hogyan viselkednek, miről beszélgetnek, hogyan adnak elő egy történetet. Kíváncsi voltam arra, hogy az emberség és az empátia milyen módon jelentkezik náluk. Szerettek engem. Akkor még nem szerződtettek egyszerre 8-10 fiatalt, mint manapság, még óriási dolognak számított, hogy mi Nagy Gabival ketten ide szerződtünk. Az, hogy két fiatalt is odavett a Várkonyi, óriási szenzáció volt.

    Költészet: Kilencéves kölyökként, 1956-ban a forradalom hatására írtam életem első költeményét Zászlók címmel, Miskolcon. A gimnáziumban pedig már novella- és verspályázaton indultam. Nagyon sokat köszönhetek a kiváló magyartanáraimnak, akik hihetetlenül inspiráltak: nálunk mindenki verset írt az osztályban. Aztán persze a diáktársaim többsége kinőtte ezt a kedvtelését, én viszont nem nőttem ki…

    Hetven: Természetesen nem érzem a hetven évet, sőt, ahogy öregszem, egyre naivabbnak és egyre gyermetegebbnek érzem magam. Ezt most persze egy kicsit poénból is mondtam… Az az igazság, hogy ahogy az ember halad az élete vége felé, egyre inkább előtérbe kerül a minőség, az élet minden területén. Nincs már időm arra, hogy ostobaságokban, felszínes dolgokban vegyek részt, akár mint művész, akár mint magánember. És ez vonatkozik az emberi kapcsolataimra is. Tehát ha már kimozdulok otthonról, akkor olyan emberek közé vágyom, akikkel érdemes együtt lenni, mert a gondolkodásmódjukban, az értékrendjükben, az érzésvilágukban közel állnak hozzám, és akiknek a társaságában fel tudok oldódni. Úgyhogy önző módon egyre jobban törekszem arra, hogy minőségi életet éljek. Ezalatt nem azt értem, hogy mostantól csak vérkomoly dolgokkal fogok foglalkozni, és hogy egy jó borozgatás, egy-egy kiadós kacagás ne férne bele a mindennapokba, szó nincs erről, sőt! De most már csak olyasmire szeretnék időt áldozni, amit tényleg fontosnak, értékesnek tartok, és amihez igazán kedvet érzek.

    Házasság: A jó házasság nagyon nagy dolog. Régen is az volt, ma meg pláne. Az, hogy mi negyven éve együtt vagyunk a feleségemmel, arra nem kell jelző. Ez a negyven év önmagában hordoz mindent. És remélem, hogy életem végéig együtt leszünk.

    Kudarc: A kudarcot túl kell élni! És az nagyon nagy energiát igényel. Elhitetni magaddal, hogy érdemes tovább menni, és el kell felejteni. Persze évekkel később már nem mind kudarc, ami annak látszott. Negyedszerre vettek fel a főiskolára. Amikor háromszor „seggbe rúgják” az embert, az nem a legjobb érzés, de a stúdió, ami olyan sokat adott nekem, csak így kerülhetett be az életembe. Így utólag, megkockáztatom, szinte többet tanultam a főiskola előtti három évből, mint a főiskolán, hiszen ott kikerültem a „gyakorlati” színházi életbe is. Persze az ember azért irigykedve nézte azokat, akiket felvettek.

    Robot: Ha el akarja érni az ember, hogy az életében azt csinálja, amit szeret, azt, hogy a munkája ne legyen csak egy száraz robot, ahhoz nem elég várni, hogy majd a sors odaegyenget, hanem azért tenni is kell valamit! Ezt ajánlom a fiatalságnak és mindenkinek , mint jó tanács.

    Szerepek: Sok olyan szerepet nem játszottam el, amit elképzeltem magamnak. Viszont jött egy csomó olyan szerep, amire nem is gondoltam. Például Székely János erdélyi író Caligula helytartója című fantasztikus darabjának címszerepét, Harag György rendezésében, amelyet nem is ismertem, nem is tudtam, hogy létezik ilyen darab. Nem gondoltam volna, hogy Tennessee William Orfeusz alászáll című darabjában Val Xavier szerepét eljátszhatom Ruszt József rendezésében. Nagy élményeket nyújtottak ezek a szerepek. Közben Hamlet kimaradt, Romeo is kimaradt, de volt helyette más.

    Forrás: Színház.org, Fidelio, feol.hu, kulturprojekt.hu, kepmas.hu, minelli.hu, Inforádió, MTI

    Fotó: Vígszínház Archívum

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram