“Méltóság: számomra elsősorban az emberi méltóságot jelenti. Méltósággal élni és befejezni az életet az egyik legnagyobb adomány” – mondja Halász Judit, aki hamarosan egy különleges eseményen vesz részt. A Cziffra Fesztivál keretein belül, a Hospice Alapítvány javára rendezik meg A méltóság hangja című koncertet, amelynek Miklósa Erikával, Kovács Katival és Balázs Jánossal együtt lép fel. Ennek kapcsán életszeretetről és elmúlásról is beszélgettünk a művésszel.

A tavalyi Cziffra-Fesztiválon, egy gyerekkoncerten már volt közös fellépésetek Balázs Jánossal. Milyen vele együtt dolgozni, együtt zenélni?

Balázs János kért fel erre a közös koncertre, de azelőtt soha nem énekeltem zenekar nélkül, így hát készítettem egy műsortervet, hogy mi az, amit egyetlen zongora kíséretével is el tudok énekelni. Hiányoznak mellőlünk a hangszerek, bár az is igaz, Balázs János olyan kiváló, hogy pótolni tud egy egész zenekart. Fontos volt, hogy megmutassam, azok a dalok, amiket az én előadásomban szeretnek a gyerekek, hogyan kapcsolódnak azokhoz a klasszikus zenékhez, amelyeket János próbál megszerettetni és megismertetni velük. Erre kellett kitalálnom egy történetet, ami arról szól, hogy születésünktől, az édesanyánk első éneklésétől kezdve, mit jelent számunkra a zene, és hogyan kapcsolódnak Mozarthoz, Mahlerhez, más klasszikusokhoz az én gyerekdalaim.

Egészen másként készültem, mint szoktam. Általában sokat próbálunk a zenekarral egy új produkció szerkesztése után, de erre itt nem volt lehetőség. Nagyszerű érzés, hogy néhány próba után mégis milyen fantasztikusan állt össze a műsor. János csodálatos partner! Idén már tudom, mire számíthatok, hogy jó kezekben leszek. Nekem lételemem a közönség, rájuk is szükségem van, ugyanolyan partnerei az előadásaimnak, mint a zenészek.

Az idei, a Hospice Alapítvánnyal közös Méltóság Hangja jótékonysági est egyik vendége leszel. Mit jelent számodra a méltóság? 

Elsősorban emberi méltóságot. Azt jelenti, hogy az ember nem tesz különbséget maga és más között addig, amíg meg nem győződik arról, hogy van különbség, s azt a különbséget hogyan lehet értékelni.

Az est nézői nem a számodra otthonos közeg, a gyerekek. Más dalokat tervezel előadni?

A hirdetésekben valóban ez szerepel, hogy csak énekelni fogok, de egy olyan prózát is elmondok majd – meglepetésnek szánom, hogy melyik szöveget – ami nagyon mélyen érinti a Hospice szellemiségét. Ez egy olyan próza, amihez a Kis Hercegről szóló dallal tudok kapcsolódni. Bár évtizedek óta fellépek a gyerekkoncertjeimmel, de az idei Cziffra Fesztivál kapcsán feszélyezett a kérdés, hogyan kerülök abba az énekesi kategóriába, amit Miklósa Erika képvisel. Erika igazi nagyság a maga műfajában, engem is inspirál, úgyhogy megpróbálok a saját műfajomban megmutatkozni az említett prózával, amelyet a 20. század egyik legnagyobb költője írt és ami reményeim szerint mindenkire nagy hatással lesz. Ez a már egy felnőtt férfi visszaemlékezése arra a tíz éves kisfiúra, aki egykor volt.

Hogy érzed, más az érintettséged azáltal, hogy korábban magad is küzdöttél rákos betegséggel?

Erre nem is gondoltam, de kétségtelen, ahogy múlnak az évek, az ember egyre többet gondol az elmúlásra. Ez az év nagyon gonoszul bánt velem, rengeteg barátot és hozzám közel álló személyt veszítettem el. És sokan vannak, akinek nagy könnyebbséget adott, hogy létezik a Hospice Alapítvány.

Polcz Alaine alapította a Hospicet, Az ő visszaemlékezéseiből íródott a Székely Kriszta rendezte Asszony a fronton c. előadás, amelyben játszottál…

Bár tudtam Polcz Alaineről az Asszony a fronton előtt, némiképp ismertem a munkásságát, de az, hogy ő alapította a Hospicet, hogy milyen elképesztő hittel dolgozott az ügyén, az az újdonság erejével bírt. Később ismertem meg a hospice szolgálat lényegét, s látom, milyen sokat köszönhetnek neki azok, akiket hozzásegítettek az életük végén az elmúláshoz. Bár Alaine-nel nem találkoztam, már nem élt, amikor bemutattuk az előadást, de kiderült, húsz év különbséggel egy napon születtünk. Nem igen foglalkozom ezotériával, de azért ebben van valami, ami összehoz két embert, s bizonyos szempontból talán hasonlóvá is tesz.

Karsai Dániel sokakat felkavaró „ügye”, eutanázia-kérvénye is a halál méltóságáról szól. Ennek a gondolata mennyire szivárog be a mindennapjaidba?

Nagyon kívánom, hogy Karsai megszerezze azt a lehetőséget, amit kíván. Nem a közvetlen közelemben, de sokakat láttam úgy elmenni, hogy nem tudtak magukon segíteni. A családtagoknak – bár természetes, hogy segítenek – is nagyon nehéz ezt megélni. Ilyen helyzetben mindenkinek átalakul az élete. Karsai nem szeretné, hogy a szeretteinek is nehéz sors jusson. Nem szívesen foglalkozom olyasmivel, ami már elmúlt, ami nekem nagyon rossz és fájdalmas volt. Azokat a fejezeteket szívesebben felejtem el. Azzal sem nagyon foglalkozom, hogy mi lesz, ha én is emberpróbáló helyzetben találom magam… Pedig illene már, de amíg lehet, megpróbálom kihasználni azt az életszeretetet, amit kaptam a Teremtéstől.

Még nagyon friss élmény lehet a most bemutatott Pinokkió előadásotok. Milyen érzésekkel tölt el erre a produkcióra gondolni? 

A Pinokkióörömünnep, mindenki, aki részt vesz benne, őszinte szeretettel csinálta az előadást. A rendezője, Keresztes Tamás fantasztikus tehetség. Nem csak ebben, a színházi szerepeiben is. Az Egy őrült naplója előadásról azt hittem, Darvas Iván után senki nem tudja úgy előadni. Keresztes abban is lenyűgözött. A Pinokkió előadás nem a legtöbb gyerek által ismert Walt Disney szövegkönyvből készült, ami megszépíti, túlságosan érzelmessé teszi a mesét, hanem Collodi eredeti könyvéből, ami keményebb, erősebb, másféle hangulatú szöveg. Természetesen a mi előadásunkban is vannak szórakoztató, mulatságos jelenetek, de Keresztes rendezése jobban kapcsolódik a mi világunkhoz, jobban rávilágít arra, hogy másképp kellene foglalkoznunk a gyerekekkel. Borzasztó sorsok és körülmények között is élnek kisgyerekek, amit UNICEF elnökségi tagságom idejéről ismerek. Az valami hátborzongató! Magyarországon is sok gyerek van, aki nem tudja, milyen jogai vannak, sok felnőtt sincs tisztában a saját jogaival, akkor hogyan közvetítené azt a gyerekeknek…

Az Őszhajú Tündért játszod. Mi a szerepe Pinokkió életében?

Ő a tengerparton élő halász asszony, aki, miután a bálna kiöklendezi magából Pinokkiót, kifogja a fiút, s megpróbálja segíteni, hogy kicsit talpra álljon. Eredetileg Halász néniként tüntettük fel a karaktert, de mivel felváltva játsszuk a szerepet Igó Évával, nem hangzott olyan jól, így változtattuk meg tündérre. Őrégóta ismeri Dzsepettót, akivel a bonyodalmak végeztével újra összetalálkoznak és akivel onnantól kezdve boldogan élik együtt az életüket.

Ha igaz, ez a musical Presser utolsó színpadi munkája a Vígben. Búcsúzik, akár a koncertjeivel.

Én ezt nem akarom elhinni, még fiatal ahhoz, hogy elbúcsúzzon a világtól.

Presser a 70. születésnapján hozta meg ezt a döntést. Te húzol meg magadnak ilyen határokat?

Ha nem a színpadon vagyok, akkor koncertezem. Ha másként volna, biztosan hiányozna. A színpadi lét nekem szabadság. A koncert megszerkesztése, létrehozása nehezebb, de két-három évente változtatok a műsoraim szerkezetén, új dalokat illesztek be és megpróbálok új gondolatokat is megfogalmazni. De van néhány dal, a Micimackó, a Boldog születésnapot, amiket nem tudok kihagyni, mert azokat elvárják tőlem.

A körülöttünk alakuló élet kívánja meg a változtatást?

A zene is, de elsősorban a színház olyan műfaj, ami naponta változik. Láttam olyan előadást, amit főiskolás koromban, ha tehettük, minden nap megnéztünk. Az egész osztály bámulta. Majd eltelt húsz év, s a rádióban hallottam az egyik legfontosabb monológját. Fogtam a fejem, hogy úristen, ez tetszett nekünk annyira? Ha megnézel régi filmeket, nagyon kevés maradt meg belőlük az emékezetben. De van olyan, ami kiállta az időt, tovább él, mert nem az aznapi problémákat, múló dolgokat teszi a vászonra, hanem örökérvényű felvetésekről szól.

Neked ilyenek a Szabó István filmek?

Adja isten, hogy így legyen. Sokat gondolok erre, hogy mi az, ami a mi életünkből, korosztályunk alkotásaiból megmarad. Amire úgy tudnak majd visszatekinteni, hogy “na, ez még él”…

A Szerelmesfilm?

Talán igen. Nem tudom, de sokan azt jelzik vissza, hogy még most is szeretik.

Szívesen nézed a régi filmjeidet, vagy ott vannak valahol az emlékezet polcán?

Inkább az emlékezet polcán maradtak, ritkán nézem őket. A zenekar egykori dobosa – Barna Zoltán Csibi – ha rátalál olyan filmre, amiben játszottam, felveszi nekem. Döbbenten látom, hogy csomó dologra nem emlékszem.

Mostanában kevesebb színpadi szerepet vállalsz. A koncertek pótolják a hiányt?

Az, hogy mennyit játszom, kevésbé érdekel, sokkal inkább az a fontos, hogy olyan szerepeket találjunk nekem, amelyek igazán érdekelnek. Ez minden fáradságot megér. Csak az, hogy bent legyek a színházban, már nem érdekel. A Pinokkió olyan előadás, amit rettenetesen szeretek. Az elejétől láttam, hogy a tündér egy kis szerep, de Presser Pici írt egy duettet és egy dalt nekem. Mindkettőt szívesen éneklem. Ilyen körülmények között, ennyi tehetséges emberrel együtt, szívesen csinál az ember kisebb szerepet is, hát persze.

A MÉLTÓSÁG HANGJA – JÓTÉKONYSÁGI KONCERT A MAGYAR HOSPICE ALAPÍTVÁNYÉRT!
2024. 01.18.
CSÜTÖRTÖK 19:30