Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 16., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Átmenetileg bezárja kapuit a nagyváradi Szigligeti Stúdió

    2021. március 2., kedd 15:36

    Hét év, 30 bemutatott előadás és több tucat közösségi megmozdulás után, a Sonnenfeld palota átfogó felújítási munkálatai miatt, átmenetileg bezárja kapuit a nagyváradi Szigligeti Stúdió, a Szigligeti Színház kulturális-közösségi alkotóműhelye. A közönség utoljára március 4-7. között látogathatja az egykori nyomdaépületből kialakított multifunkcionális központban megszervezett előadásokat.

    A Búcsú a Szigligeti Stúdiótól programsorozatban a Szigligeti Társulat két új bemutatója, illetve a Nagyvárad Táncegyüttes előadása kapott helyet, az érdeklődők ugyanakkor virtuális kiállítást is láthatnak a színház közösségimédia-felületein, az elmúlt évek stúdióban megszervezett programjairól, illetve előadásairól.

    A szervezők ehhez kapcsolódóan felhívást intéznek a nézőkhöz: mindazok, akik legalább három, a Szigligeti Stúdióban készült saját fényképet küldenek be, ajándékjegyet kapnak, amelyet a Szigligeti Színház társulatainak valamely előadására válthatnak be a 2020/2021-es évadban. A fényképeket a színház Facebook-oldalán, vagy a pr@szigligeti.ro címre várják.

    A nagyváradi Szigligeti Színház stúdióépületének felújítási munkálatai 2013-ban indultak. A Szigligeti Stúdió első előadását 2014-ben tartották, a kulturális központ átadójára a földszint teljeskörű felújítását követően, 2015-ben került sor. Mint köztudott, a Szigligeti Stúdió lehetőséget biztosított arra, hogy a társulatok sokkal gazdagabb repertoárt építsenek fel, ezt bizonyítja, hogy a működés hat éve alatt 30 produkciót mutattak be a Szigligeti Stúdióban a színház társulatai. Az előadások és próbafolyamatok mellett, a Szigligeti Stúdió terei adtak teret a teátrum saját fesztiváljainak, ugyanakkor a Várad Kulturális Folyóirattal, illetve a Holnap Kulturális Egyesülettel együttműködésben számos irodalmi eseményre, fesztiválra, könyvbemutatóra is sor került.

    A Szigligeti Stúdió 2017-ben újabb emelettel bővült, így a Nagyvárad Táncegyüttesnek egy minden követelménynek megfelelő balett-terme, illetve újabb előadótér állt a Szigligeti Színház rendelkezésére. A Szigligeti Stúdióban ugyanakkor díszlet- és jelmezraktár, illetve műhely is kialakításra került, így minden olyan funkció ellátásra került, amely a fenntartó által biztosított helyszíneken nem volt mindaddig lehetséges.

    Mint ismeretes, a Sonnenfeld palotát az Iskola Alapítvány vásárolta meg, hogy nagyváradi magyar kulturális központot hozzon létre. A Sonnenfeld palota felújítását követően, remélhetően a Szigligeti Stúdió teljes mértékben visszaköltözhet az épületbe. 

    PROGRAM

    Március 4., csütörtök, 19:00, Szigligeti Stúdió
    Madách Imre – AZ EMBER TRAGÉDIÁJA (ifjúsági előadás)
    r.: Tasnádi-Sáhy Péter

    Március 5., péntek, 17:00, Szigligeti Stúdió
    SZÓLÓTÁNCOK
    r.: Györfi Csaba

    Március 5., péntek, 19:00, Szigligeti Stúdió
    „AZT GONDOLTAM, ESŐ ESIK…” – összeállítás az elmúlt évek folklórműsoraiból

    Március 6., szombat, 19:00, Szigligeti Stúdió
    Gianina Carbunariu – A TIGRIS
    r.: Tóth Tünde

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram