Fodor Fanni és Török Tímea, azaz a Paralel Alkotócsoport Staféta nyertes közösségi színházi előadását, az Otthont 2022. december 18-án mutatták be a MU Színházban 11 civil résztvevő közreműködésével. Ránki Júlia rádiós újságíróval, az egyik szereplővel beszélgettünk annak kapcsán, hogy az Otthon február 19-én a Jurányiban látható.

Honnan hallott a felhívásról, és miért jelentkezett rá, mi vonzotta?

Talán a Staféta Facebook-oldalán láttam a felhívást, már nem emlékszem pontosan. Azért jelentkeztem, mert egyrészt érdekelt, mi az a közösségi színházi előadás, másrészt a felhívásban olyan kérdéseket olvastam, amik megfogtak, például: különös jelentőséget tulajdonítasz-e a rendrakásnak?, hányszor költözködtél már?, de a legmélyebben az épp gyermekednek adod át, amit neked jelent?, Magyarországon otthon vagy?

Volt valamilyen színházi előélete, tapasztalata?

Általános iskola első osztályában egy orosz népmesében – mivel vörös volt a hajam – én voltam a répa, akit kihúztak a földből. Később a Belvárosi és a Pinceszínház amatőr színjátszó csoportjaiban játszottam, szavaltam, mert középiskolás koromban színésznő szerettem volna lenni. 

Előzetesen mit gondolt, mi fog történni az Otthon próbáin?

Fogalmam sem volt róla. De nagy volt bennem a kíváncsiság.

Milyen összetételű csoport alakult ki?

Több lány került a csapatba, mint fiú. Én vagyok az egyetlen idősebb nyugdíjas, a legtöbb szereplő huszonéves, harmincas, akár az unokáim is lehetnének… Egy ponton érdekessé is vált az előadás alakulásában, hogy én egy egészen más korosztályt képviselek. Társadalmi rétegzettség szempontjából nekem mindenki értelmiséginek számít, még akkor is, ha nem diplomás, vagy épp nincs munkája… Lakhatás tekintetében van, aki rossz körülmények között él jelenleg. Olyan is van, akiről gondolható, hogy nincsenek anyagi problémái. Vannak egyetemisták, akik szűkösen élnek, mert csekély ösztöndíj és családi támogatás jut nekik. Van, aki sikeres szakember, családja van, és mellette időt és energiát szánt a projektünkre. Tehát bizonyos szempontból változatos, de egyébként nagyvárosi, értelmiség csapat jött össze, miközben majdnem mindenkinek van gyerekkorából vidéki emléke, és mivel az otthon fogalmáról van szó, az előadásban ez is tükröződik. Velünk dolgozott Ébner Aletta, aki a látványban segített. Végigkísérte a munkát Kocsonya Zsófi végzős drámainstruktor, aki szakdolgozatot ír az Otthonból. Pass Andrea szakmai konzulensként vett részt a folyamatban, és persze Fanni és Timi végig velünk voltak.  

Hogyan zajlott a próbafolyamat?

Szeptembertől minden kedd este találkoztunk. Volt, hogy előzetesen jelezte Fanni és Timi, hogy mivel készüljünk: néha írásban, vagy csak gondolatban. Máskor tárgyakat vittünk magunkkal egy adott témához. Az otthonunkat többféleképpen is bemutathattuk egymásnak, én egy rövid videót csináltam a telefonommal. Minden alkalommal improvizált játékok voltak egy adott témára. Az a kölcsönös bizalmi alap működtette az egészet, hogy mindenki magából ad hozzá valamit az együttléthez. Például milyen gyerekkori emlékeimmel kötődök a nagyszüleimhez, milyen volt a családi helyzet egy adott történelmi pillanatban, mivel azonosítom az otthon szót: országgal, várossal, lakással, emberrel. Kisebb csoportokban, improvizálva, különböző eszközöket használva eljátszottuk, amit gondoltunk. Egyre inkább érdeklődtünk egymás iránt, ahogy apránként előkerültek a történetek. A módszer mindenkinek inspiráló volt: ötlet ötletet hozott, kiegészítettük egymás szavait, mondatait, szöveget és mozgást csiszoltunk össze. Sokat nevettünk is közben. Nagyon felszabadult játékok alakultak ki ebből, amit végig fényképeztek és videóztak Fanniék. 

Milyen az otthonhoz köthető témákat említ az előadás? 

Az otthon az, ahol önmagunk lehetünk, ahol elengedhetjük magunkat, ahol nem kell viselkedni, megfelelni másnak, csak önmagunknak. Otthon a tárgyakkal van valamilyen kapcsolatunk, mert mi rendeztük be a lakást, a saját ízlésünk szerint, akkor is, ha csak átmenetileg lakunk ott. Kiderült, hogy van, akinek egy bizonyos szag, másnak a fény vagy egy hang jelenti az otthont, és ezek nem mindig kellemesek.  Előkerül az előadásban, hogy hányféle módon vagyunk otthon a fizikai térben, a cselekedeteinkben, hányféleképpen kötődünk nagyszülőkhöz, szülőkhöz, mit visz az ember tovább a saját otthonába. És egészen tágan értelmezve az országról is szó van, mint otthonunkról, ahol élünk, vagy amit elhagytunk…

Milyen emlékezetes momentuma volt a próbafolyamatnak, a bemutatónak?

Rendkívüli élmény volt nekem, hogy nem lehetett rosszat lépni… pedig tétje volt annak, amit csináltunk: nyilvános főpróba, bemutató. Tehát végig csak pozitív megerősítést kaptunk a közös játék során, amit nem neveznék próbaidőszaknak, inkább felkészülésnek. Persze volt, hogy azt mondták: ezt ne így… de utána azonnal ott volt az is, hogy másképpen, és hogyan csináljuk. Hiszen nem színészek vagyunk. Kialakult egyfajta egymásra hangoltság biztosan a téma miatt is.  Szakmailag Timi és Fanni olyan közeget tudott teremteni, ami a közösségi színjátszás alapja, enélkül nem tudtuk volna elképzelni, megcsinálni. Azóta mindenkinek hiányoznak a keddi alkalmak.  

Hogyan fogadta a közönség az előadást?

Bár a bemutatón sok családtag és barát vett részt, szóval némi elfogultságot feltételezhetünk, de az a visszajelzés érkezett, hogy szívesen nézték volna még tovább az előadást. Kíváncsiak lettek volna még történetekre. Ennél nagyobb dicséretet nem kívánhatunk magunknak.

Szerző: Bordás Katinka

Paralel Alkotócsoport: OTTHON

2023. február 19. 19.00, Jurányi Ház:

https://juranyihaz.hu/hu/eloadas/otthon