Lengyel TamásSZFENagy ErvinPelsőczy RékaSodró ElizaÁgoston PéterSzabó Máté
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 4., szombat

    “A hivatásom a művészet” – Békés Itala 93 éves

    2020. március 23., hétfő 16:56

    93 éves Békés Itala Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, kiváló művész.

    “Békés Itala önmagában egy műfaj”. (MGP)

    Békés Itala pályájáról:

    Debreceni művészcsalád sarja, apja Békés István újságíró, író, művelődéstörténész és anekdotagyűjtő, aki egy Berlinben megismert olasz színésznőt vett feleségül. Öt gyerek közül két ikerpár is született a családban, a szintén színésznővé lett Rita ikertestvére korán elhunyt, ahogy egy másik fiútestvér is. Itala párja, András Kossuth-díjas színházi rendező lett.

    Mindannyiuk számára az egymáshoz erős szálakkal kötődő család alkotta a kritikusi közeget. A szülők csak úgy támogatták művészi törekvéseiket, ha egy kenyérkereső szakmát is szereznek, Itala női szabónak tanult. Kisiskolás korában meglehetősen rossz tanuló volt, a kötelező anyag egyáltalán nem érdekelte, de idővel megtanult tanulni. A színművészeti főiskola felvételi vizsgájára szülői engedély nélkül szökött el, első nekifutásra felvették.

    Főiskolai tanulmányait 1950-ben fejezte be, de már 1947-től játszott az Úttörő és az Ifjúsági Színházban, a Jókai Színpadon és a Magyar Néphadsereg Színházában (korábban és ma is Vígszínház). 1957-ben szerződött a Vidám Színházhoz, 1958-ban a Madách Színházhoz.

    Fél évszázada bátyjával ők mutatták be az egyik első hazai pantomimszámot, Itala az úgynevezett egyszemélyes színház hazai úttörője is, e műfajjal bejárta a világot. A Nő!? (1969) című produkcióját több mint ezerszer adta elő, 26 show-műsort szerkesztett és adott elő, társastáncot tanító lemezei jelentek meg, kreatív gyermekműsorokat indított el.

    Művészi skálája igen széles, táncos szerepekben, de drámai színésznőként is hiteles alakításokat nyújt. Jutalomjátéknak számított számára Cs. Bruckner Adelaida szerepe Örkény István Macskajátékában.

    Száznál is több magyar filmben és tévéfilmben alakított epizódszerepeket (Kölyök, Vörös grófnő, Abigél, Csoda Krakkóban, Fuss, hogy utolérjenek!, Tűzoltó utca 25., Megdönteni Hajnal Tímeát). Legutóbb Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon nagydíjat nyert filmjében alakított zseniálisan egy takarítónőt.

    1991-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézet színpadi játékmester tanára, illetve a Lakner Stúdió tanára volt, 1992-ben létrehozta a művészképesség-fejlesztő Gondolatiskoláját.

    Munkásságát 1964-ben Jászai Mari-díjjal, 1982-ben érdemes művész, 2006-ban kiváló művész címmel díjazták. 2010-ben művészi életpályája elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki.

    Még Örkény István bíztatta életrajzi regénye megírására, amely Hogyan lettem senki címmel 1990-ben született meg. 2009-ben jelent meg villámtörténeteket tartalmazó kötete, az Olvasd a buszon, 2012-ben pedig Égi játszótársak címmel adott közre színésztársairól szóló anekdotákat.

    Békés Italáról saját szavaival:

    Keresztrejtvény: Azt szoktam mondani, hogy a színházon kívül leginkább a keresztrejtvényekben szerepelek megfejtésként. Ha már a nevemnél tartunk, sokan úgy gondolják, hogy olasz eredetű. Az igaz, hogy én félig olasz vagyok, de Észak- Afrikában az itala szó a Biblia ősi fordítása szerint Szentírást jelent.

    Jó illat: Szüleim minden hónap első szerdáján pikniket rendeztek. Nekem az annyira megmaradt, mert olyan jó hangulat volt, olyan jó illat volt, a harmincas években Debrecenben, hogy ezt, ami ma olyan ritka, szeretném elővarázsolni. Egy olyan hangulatot, amelyben nincs rohanás, amelyben mindenre van idő.

    Hivatás: A színházon, filmen, tévén, rádión kívül legalább tíz műfajban dolgoztam. Először is mestervizsgás női szabó vagyok. Csak a hivatásom a művészet. 1952-ben csináltam először kreatív gyerekjátékokat. 1957-ben talán elsőnek készítettünk pantomimszámot az országban Bandi bátyámmal, ami külföldön is nagy sikert aratott. A könyvírásra egy vázlat alapján Örkény István beszélt rá. Azóta három könyvem jelent meg. Egyszemélyes színházam létrehozását az Egyetemi Színpad felkérésére Kurtág György barátomnak és múzsámnak köszönhetem. Az első színházi estem, A Nő!? ezer előadást élt meg. Kezdetben, amikor már mindenki fellelkesült körülöttem, rádöbbentem: lehet, hogy mindez nagyon érdekes, de valójában mit is akarok én mondani a színpadról? Mit tudok adni azoknak az embereknek, akik eljönnek, és megnézik az előadást? Ezek a számok csak az eszköztáraimat mutatják. És nem tudtam választ adni. Ott ültem az ágyamon, és bámultam a semmibe… lecsúsztam a szőnyegre! Amikor felhívtam Kurtág Gyuri barátomat – de ha kell, Andráskám, akkor a zeneszerzőt/zongoraművészt –, és mondtam neki: „Gyurikám, én a nullán vagyok! Segíts!” Ő pedig: „Majd, ha ott leszel, akkor segítek.” Akkor lemondtam az estet, és két évig gondolkodtam.

    Művész: A tehetség alapvető, de amilyen az ember, olyan lesz a művész.

    Nemecsek Ernő néni:
     Az ötvenes években az Úttörő és az Ifjúsági Színházban rengeteg fiúszerepet játszottam. Két kedves levelet ma is őrzök. Az egyik így kezdődik: „Kedves Nemecsek Ernő néni.” A másik így végződik: „Előadás után várlak: Aranka.

    Groteszk: Hőseimet azért alakítom groteszkül, mert azok. Magam halálosan komolyan élem át őket. Mulatságos furcsaságuk jellemükből, környezetükkel való összeütközésükből adódik. Amikor először játszottam kisfiúszerepet, rögtön elhangzott az ítélet: ez áll a legközelebb Itala egyéniségéhez! Akkor szériában kisfiúkat alakítottam. Tizenkettőt. Majd egy alkalommal öregasszonyszerepet osztottak rám. Következett az újabb felfedezés: Italát az isten is arra teremtette, hogy öregasszonyokat játsszék. Közben, egy esztendeig csupa felvilági nő szerepét bízták rám – mert az elsőt jól alakítottam. Pedig én nem ilyen vagy olyan szerepre termettem, egyszerűen színész vagyok. Jellemszínész.

    Nem lehet: Nem lehet „modernül” játszani, rendezni, csak korszerűen gondolkodni.

    Alkotás: Az alkotás nem kor kérdése. Az ember nem azért hoz létre valamit, hogy fiatal maradjon. Hogy miért? Ezt még Madách sem tudta megválaszolni: „Aztán mi végre az egész teremtés?” Sem Babits Mihály: „…miért nő a fű, hogyha majd leszárad?” Berczik Sári: „Addig kell csinálni, ameddig bírod, és ameddig megy.” Teller Ede: „…makacs reménységgel hinni? Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi.” Az biztos, hogyha az ember az észjárását meg az egész testét állandóan működteti, kevésbé rozsdásodik be. De azért idővel a szervezet csak elhasználódik, szépen szólva: elöregszik. Látom én a tükörben, hogy különösen az elmúlt három évben mennyit öregedtem. Már 20, 40, 60 éves koromban is láttam a változásokat. Mondjuk most egy kicsit, hogy finom legyek, előnytelenebb a dolog.

    Szerepek: Sok főszerepet is játszottam, de az epizódszerepek jóval nehezebbek. A nagy szerep megcsinálja a színészt, a kis szerepet a színésznek kell megcsinálnia. Nagy szerepben kicsit még rossznak is lehet lenni. Ez nem mindig derül ki, mert a szerep az beszél önmagáért. Ha viszont a színész nem zseniális egy epizódszerepben, akkor olyan, mintha nem is lenne a színpadon. De minden színesíti az ember palettáját. Én például azért játszom az alternatívnak számító Táp Színházban, mert érdekel mit csinálnak a fiatalok. A Gondolatiskola is önzés volt részemről, mert állandóan kapcsolatban lehettem fiatalokkal. Gyakran egy szülő azért nem tudja megérteni a gyerekét, mert igazából nincs tisztában vele, hogy mi és miért érdekli, mert nem ismeri. Nem hallgatja azt a zenét, amit ő, csak azt mondja rá, hogy rossz.

    Hozzátartozik: Valahogy kialakul az ember: megbékél az élettel, és azt is szereti benne, amiről azt mondják, hogy rossz. Hát én nem tudom, mindig úgy mondom, hogy az ugyanúgy hozzátartozik az életemhez. Tudomásul kell venni, hogy az élet nem kék madár. Okos volt Madách Imre, hogy azt írta, az élet mellett ott van a halál, a boldogságnál a lehangolás, a fénynél az árnyék.

    Humor: Én úgy érzem, hogy szinte nincs tragédia, amelynek mélyén ne bujkálna humor. Bármilyen csalódás ért, ha őszintén, mesterkéltség nélkül gondoltam rá, mindig éreztem a kettősséget. (…) Gyakran az adja a dolgok igazi tragikumát, a mélyben bujkáló komikum. A fény is az árnyéktól kapja a ragyogását, jelentőségét..

    Évek: Bármely életkor csak addig tűnik soknak, amíg el nem éri az ember.

    Szépség: Sajnos hatvan után már nemigen jegyzik az éveket, még a fogyókúrás könyvekben is. Pedig minden ráncnak megvan a maga szépsége, nehézsége, küzdelme, néha elviselhetetlen története.

    Ezt szeretném!: Hogy kíváncsi vagyok? Igen! Ha már egyszer megszülettem, jól körül akarok nézni, hogy hol vagyok, s mi minden történik a nagyvilágban. Le Clézio azt írja: ”…ott kellene lenni az embernek mindenütt egyszerre, egy időben… Az kellene, hogy mindent megélhessen, elgondolhasson, kimondhasson, megérthessen…” Hát ezt szeretném!

    Fot—ó: Keleti Ƀva

    Befutni: Azt hiszem, hogy senki semmit nem tud kifutni, befutni. Marquez mondja, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, és nem tudja, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Ezzel teljesen egyetértek. Mindig van másznivaló. Az egész élet egy másznivaló. Minden olyat elvállalok, amiről úgy érzem, hogy a koromnál fogva még ízlésesen meg tudom csinálni.

    Forrás: Nol.hu, HVG, kulturzsiraf.blogspot.hu, Vasárnapi Hírek, Színházi Adattár, Est.hu, Pesti Műsor, Színház Online

    - Színházi pillanatok az Instagramon -