Békés Itala: „Ha a művészet nem maximalista, akkor mi a művészet?”
2020. november 10., kedd 07:01
Békés Itala a legidősebb aktív színésznő Magyarországon. Idén töltötte be a 93-at, de ebből jó pár évtizedet letagadhatna, olyan lendülettel játszott még a márciusi színházi zárások előtt is nem sokkal.
Nemrég pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől rubinoklevelet vehetett át, amely azoknak jár, akik hetven éve végeztek az intézményben. Békés Italát a járványidőszakról és arról is kérdezte a, mit gondol az SZFE ügyéről.
A teljes interjú a Magyar Hangban olvasható.
A Színház Online-on nemrég megjelent az a levél, amelyet Székely Gáborhoz írt. Óriási veszteség lesz az egyetemnek, hogy elmegy – üzente a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt tanárának. Ennek kapcsán elmondta: „A levélben azt is írtam, hogy már több rendszerváltást megértem. És azt tapasztaltam, hogy az a legnagyobb baj: önigazolásból, félelemből vagy ismeretek hiányában a fürdővízzel együtt mindig kiöntik a gyereket.”
Külön megköszönte Székelynek, hogy egykor rábeszélte Örkény Istvánt, írjon a Macskajátékból színdarabot. Őt pedig a Hogyan lettem senki? című kötet megírására biztatta: „Tulajdonképpen én egy szinopszist mutattam meg Örkény Istvánnak. És szerettem volna, ha ebből a szinopszisból egyszemélyes színházamnak egy újabb produkciót ír. Ő elolvasta, és úgy látta, olyan egyéni stílusa van, hogy nem szeretne semmit változtatni, írjak belőle egy könyvet. Mondtam, hogy de én nem tudok írni. Azt tanácsolta erre, hogy vegyek egy ceruzát. Húsz évbe beletelt, amíg a Hogyan lettem senki? című könyvemet végül befejeztem. (…) Hamvas Béla azt írja, tízezer bőrnek kell lehámlania ahhoz, hogy az ember önmaga legyen, megvalósuljon. (…) Rengeteg máz rakódik az emberre, amíg eléri azt, hogy senkivé váljon.”
A kérdésre, maximalistának tartja-e magát, úgy fogalmazott: „Igen. Ha a művészet nem maximalista, akkor mi a művészet? A művészember nem nyugszik addig, amíg a legtökéletesebben nem fejezi ki magát. Nagyon nehéz, talán nem is lehet elérni. Babits Mihály azt mondta, hogyha az ember ír, meg kell keresni azt az egy szót, ami semmi mással nem helyettesíthető. Hát én bizony ezt nagyon nehezen találom meg, ezért nagyon sokat javítok, és mindenkinek az agyára megyek. A Senki- könyvemet is közel húsz évig írtam, amíg rálátásom lett a múltra is. A művet addig csiszolja az ember, mint a gyémántot.”
Arról is beszélt, melyek voltak a legfontosabb szerepek, amelyekkel igazán megküzdött: „Mindegyikkel elég sokat küszködök. Az ikerbátyám, Békés András rendező mindig azt mondta, te minden szerepednél megtanulsz újra bejönni egy ajtón. Minden szerep más, minden ember más, minden tojás más. De a legnehezebb az epizódszerepeket eljátszani. Mert hogy a nagy szerepeknél nemcsak hogy javítási lehetőség van, a szerep is beszél önmagáért. De ha az epizódszerepet valaki nem tökéletesen oldja meg, akkor nincs a színpadon, észre sem veszik. Pedig néha a legnagyobb jelentősége van, nem véletlenül írta meg az író. Akkor szinte egyenrangúvá válik a főszereppel.”
Arról szólva, hogy még mindig aktív, kifejtette: „Major Tamás azt mondta, nem mindenki él addig, amíg meg nem hal. A változás a legfőbb inger. Van, aki már ötvenéves korában feladja, ettől idősek, nem a kortól. Vajdai Vili meg azt mondta, a tehetség az nem megy nyugdíjba. Talán azért is kapok ilyen sok meghívást fiatal rendezőktől, mert haladok a korral. A kíváncsiság is fiatalon tartja az embert. Na meg a torna.”