Bodrogi Gyula: „Mindenki lássa be, hogy nincs kormánypárti és ellenzéki színész”
2021. február 28., vasárnap 14:13
„Nincs kormánypárti és ellenzéki színész. Csak színész van.” Bodrogi Gyula lassan 87 esztendősen is színpadra lép; Sinkovits, Darvas, Sztankay hiányát máig nem tudja elfogadni; és ma sem zavarja, ha a bankfiókban Süsüvel azonosítják. Ami viszont aggasztja, az a Színművészeti körüli áldatlan helyzet. A Mandiner kérdezte.
A teljes interjú ITT olvasható.
Összesen 17 fegyelmit kapott anno a színművészeti főiskolán. A kérdésre, a főiskola volt túlságosan szigorú, vagy ő volt hevesebb az átlagnál, azt felelte: „A színjátszás egy olyan pálya, ahol az embernek szüksége van arra, hogy figyeljenek rá, s ez nálam hatványozottan így volt… (…) Megesett, hogy az Ódry teremben egy amerikai filmet vetítettek, ám fent azt mondták, az amerikai film rossz hatással lehet a színészekre, így csak a rendezők meg a dramaturgok nézhetik meg.
Erre mi, színésznövendékek felháborodtunk, s elsőként mondtam, akkor is bemegyünk! Igen ám, de belülről bezárták a terem ajtaját.
Az amerikai filmre egy orosz mesével „válaszoltunk”: biztos emlékszik a répamesére, amikor mindenki a répát húzza a földből, a nagypapától a kisegérig. Mi is ezt tettük, csak az ajtóval, amely viszont tokostul kiszakadt.”
„Miután kirúgtak, otthon nem mertem elmondani,úgy tettem, mintha a főiskolára mennék reggelente, de leginkább az Erzsébet presszóban időztem. Egyik nap bementem, ott kávézott magában Básti Lajos. Meglátott és megkérdezte: hát te meg mit csinálsz itt, miért nem vagy az osztályban? Azt válaszoltam, mert én bizony ki vagyok rúgva. Elcsodálkozott, majd azt mondta félig maga elé dörmögve: „miért nem tudok én ilyenekről?” Majd felém fordult: „elintézem, hogy legyen új tárgyalás”” – árulta el Bodrogi Gyula.
Arról is beszélt, hogy a legendás színészgenerációból kis túlzással csak őt és Törőcsik Marit hagyta itt a jó Isten: „Sokszor eszembe jut, hogy felhívom Sztankay Pistát, de aztán a következő pillanatban már tudom, nem tehetem. Nagyon nehéz, nem is lehet elfogadni, hogy a magyar színjátszás olyan alakjai hiányoznak, mint Sinkovits Imre, Darvas Iván, Sztankay István, Páger Antal, Agárdy Gábor vagy éppen Gobbi Hilda és Psota Irén.”
„Vannak bizonyos napok, amikor a nézők valahogy gyengébbek, és ilyenkor az előadás is gyengébb lesz” – mondta egykor. Ennek kapcsán most kifejtette: „Van ilyen.
A légköri viszonyok is hatnak az emberekre, vagy az előadás előtt végigszalad a városon egy rossz hír, mindez befolyásolni tudja a közönség hangulatát. Ellenpontként megesik, hogy olyan jókedvű társaság ül be az előadásra, hogy magával ragadja a többieket. Erre egy példám is van.
Valamikor régen Budapesten szerepelt a Moszkvai Nagyszínház társulata. Ők maguk is el akartak menni színházba, így eljöttek a József Attilába, ahol a Lulu című darabot játszottuk. Kíváncsian ültek be a nézőtérre, s annyira szerették a darabot, hogy az a többi nézőt is magával ragadta. Az előadás végén még az utcán is tapsoltak az emberek.”
Arról is beszélt, mit szól a színművészeti egyetem körül kialakult helyzethez: „A színjátszás egy csodálatos szakma. Amit mi csinálunk, abból nem lesz kenyér vagy autó, de az emberek szeretik.
És most azt látják, hogy a színházi szakma egymás ellen beszél, kettészakadt. Egyszerűen nem akarom elhinni, elfogadni, hogy így van! (…) Mindenki lássa be, hogy nincs kormánypárti és ellenzéki színész. Csak színész van.
(…) Nem túlzás,nekem tényleg az életem a színjátszás. Nem emlékszem, hogy valaha eszembe jutott volna, hogy befejezzem, belső hajtóerőt érzek, belső fék sosem volt.”