gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Cserhalmi György az SZFE-ről: „Óriási öröm, hogy a szabadság szó nem devalválódott”

    2020. október 12., hétfő 16:47

    Cserhalmi György, a Nemzet Színésze, a Kaposvári Egyetem egykori tanára a Népszavának nyilatkozott az SZFE ügyéről, amely kapcsán korábban is megszólalt.

    A kérdésre, mit gondol az egyetemen történtekről, Cserhalmi György elmondta: „(…) Szinte minden interjúban megemlítem, hogy mekkora bennem a szabadságvágy, és óriási öröm azt látni, hogy ez a szó még mára sem devalválódott, és hogy ma is megvan a szabadságvágy a fiatalokban, és ennyire gyönyörűen és szelíden tudják ezt képviselni.”

    Arról szólva, hogy az ő volt kaposvári növendékei is kiálltak a Vas utcai társaik mellett, elmondta: „Ők még nem kötnek kompromisszumot, nem gyávulnak el, mint mi. Büszke vagyok volt kaposvári tanítványaimra, akik teljes joggal vállaltak szolidaritást a színművészetisekkel. Tavaly három hónapon át közös kurzuson vettek részt a tanítványaim Bagossy László rendezőosztályos és Hegedűs D. Géza színésznövendékeivel. Mindannyian sokat tanultunk ebből, és úgy működött, ahogy kellene egy egyetemnek. A tanítványaim ráéreztek arra, hogy mennyire szép a mi szakmánk, és milyen az, amikor ezt minőségi szinten csinálják.”

    Azt is hozzátette: „Színházi téren Székely Gábort tekintem az egyik mesteremnek. De Zsámbéki is annak számít, dolgoztam vele is. Felháborító, hogy egyesek a szájukra veszik őket. Elfogadhatatlan. Az a legszomorúbb az egészben, hogy uralkodó lett az a szemlélet, mely szerint senkit nem érdekel, ha valaki elért valamit, csak a pillanatnyi érdekek számítanak, azok minden érdemet felülírnak. Akik ezeket az embereket támadják, azoknak fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent az, hogy mester, vagy az, hogy képzés. Amikor a felvételizők korábban megtudták, hogy Ascher Tamás vagy Székely Gábor indít osztályt, háromszorosára nőtt a jelentkezők száma.”

    Arról is faggatták, indít-e még Kaposváron osztályt: „Nem. Attilának szerintem azért van szüksége a Színművészetire, mert a kaposvári színházi képzés megszűnőben van. Nem szeretném elvenni azoknak a kedvét, akiket most felvettek oda, nincs is rá morális jogom, de ott mégis már inkább romok vannak. Vidnyánszkyék pedig a készbe ülnének be szívesen. Oda szeretnének betelepülni.”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram