Filmes területeket bemutató interjúsorozatukban ezúttal a scriptes, azaz naplóvezetői munkáról beszélgettünk. Szigeti Krisztina huszonkét éve indult el a pályán, olyan alkotásokon dolgozott, mint a Fehér isten, a Kincsem, az Örök tél, az Aranyélet, A besúgó vagy a még idén moziba kerülő Hadik. A Kortársonline.hu kérdezte.

Szigeti Krisztina véletlenül került a szakmába. Arról szólva, hogyan lett scriptes, elárulta:

„Véletlenek egész sorozata játszott közre benne. 1996-tól 2000-ig Sándor Pál és Gárdos Péter mellett dolgoztam produkciós koordinátorként, őket tartom első számú mestereimnek. Külsős cégként gyártottunk tévéműsorokat. Kimentem az egyik forgatásra, ahol a gyártásvezető azt mondta, ha már ott vagyok, akkor scripteljem le az aznap felvett anyagot. Fogalmam sem volt róla, hogy ez mit jelent. Timecode-okat kellett feljegyeznem és leírni, hogy milyen jeleneteket veszünk fel. Utólag belegondolva ezek teljesen használhatatlanok voltak a vágó számára. A következő adás forgatása előtt jeleztem, hogy nem szeretném én csinálni a scriptelést, mert nem akarok rossz munkát végezni. A harmadik adás forgatása előtt valamiért mégis elkezdett érdekelni, hogy mi is ez a munka. A műsorokat Miklós Mari vágta, akit szintén mesteremnek tartok. Bementem hozzá a vágószobába, és megkérdeztem tőle, miket kell feljegyeznem ahhoz, hogy össze tudja vágni az adást. Miután elmondta az alapokat, elmagyarázta a plánokat, az irányok fontosságát, elvállaltam a harmadik műsort, és onnantól én szkripteltem őket. 2000-től elkezdtem szabadúszóként dolgozni. Antall Gabi scriptes mellé kerültem gyakornokként a Perlasca – Egy igaz ember története című olasz–magyar–francia–svéd filmben. Figyeltem Gabit, ahogy dolgozik, mellette tanultam meg a szakmát. A kétezres évek elején összesen körülbelül tíz naplóvezető dolgozott itthon. Egyre több magyar és külföldi produkcióba hívtak. Mint említettem, óriási szerepe volt a szerencsének a pályámon. Ha akkor nem döntök úgy, hogy mégis megpróbálom a scriptelést, valószínűleg teljesen más irányba indult volna a karrierem. Produkciós koordinátorként majdnem minden munkafolyamatban részt kellett vennem. Megtanultam, mit csinál a rendezőasszisztens, a gyártásvezető, hogyan áll össze egy forgatás költségvetése, hogyan egyeztetnek a felvételvezetők. Azt tanultam tőlük, hogy ezt a munkát nem lehet félszívvel csinálni. Ez a hivatás nagyon sok örömöt, élményt ad, de nagyon sok lemondással is jár.”

A felvetésre, miszerint kívülről nézve a scriptes rendkívül összetett és felelősségteljes, ugyanakkor „láthatatlan” szakma, amiről viszonylag kevés szó esik, úgy reagált:

(…) (A scriptest) felhívják telefonon, és ha elvállalja a munkát, megkapja a forgatókönyvet. Az első feladat, hogy le kell mérni a forgatókönyvet. Ez azt jelenti, hogy elindítom a stopperórámat, és megpróbálom elképzelni, hogy az adott jelenet mennyi ideig tart a filmben. Ezt begépelem, és elküldöm a gyártásvezetőnek, asszisztensnek. Művészfilmnél a film hossza lehet akár három óra is, sorozatoknál 40-55 perc. Nagyon ritka, hogy az első forgatókönyv verzió lesz a végleges, a forgatásig még sok verzió születik, akár ötször-tízszer is átírhatja a forgatókönyvíró. Sőt, még akár forgatás közben is. Ezt követően megírom a kapcsolódási listákat. Beosztjuk a rendezővel, hogy egy filmnap hány jelenetet ölel fel, a filmnapok között mennyi idő telik el. Egy nap? Két hét? Negyven év? Ez alapján a sminkosztállyal, ruhaosztállyal, kellékessel egyeztetve elkészül a kapcsolódási lista. Például ha a karakter a huszonkettedik jelentben felvesz egy karórát és a harmincadikban elveszíti, akkor a következőben, a harmincegyedik képben már nem lehet rajta.

Nagyon aprólékos munka, de sosem sajnálom rá az időt. Ha van egy jó alap a naplóvezető fejében, és tudja, mikor mi történik a történetben, nem érheti meglepetés. A forgatásra már úgy érkezek meg, hogy szinte kívülről tudom a forgatókönyvet” – mesélte Szigeti Krisztina.