Nemrég ünnepelte a hetvenhatodik születésnapját, a nyugdíjra nem is gondol, még mindig színtársulati tag. Gálvölgyi Jánost kérdezte a Nők Lapja. Lapszemle.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2024.08.14 – 12,13,14,15. oldal

Arról szólva, hogy tavaly egy egész ország drukkolt a betegségből való felépüléséért, de most jó színben van, Gálvölgyi János úgy fogalmazott: „Tudom, úgy nézek ki, mint egy NDK-s turista. Nyaralni voltunk a feleségemmel, és rákvörösre égtem. (…) Ami meg a betegséget illeti, azt hagyjuk, rég volt! Pontosabban, ha már kérdezi, szeretnék eloszlatni egy félreértést, annyi sületlenséget hordtak össze a lapok. Ez nem volt más, mint egy bakteriális fertőzés, ami megtámadta a tüdőmet. Nekem, aki gyerekkorom óta azonnal megtörölközöm fertőtlenítő kendővel, ha valakivel kezet fogok!” – árulta el a színművész, aki július 9-ig próbált a Pintér Béla Társulattal.

Az új előadás címe Idegen Test, a premierre októberben kerül sor. Ennek kapcsán elmondta: „Pintér Béláéknak már nézőként is nagy rajongója voltam, de járok a Jurányi Házba is, és hihetetlen alakításokat tapasztalok. Nemrégiben láttam egy előadást, négy fiatal színész játszott benne, odavoltam a gyönyörűségtől. Gondolkodtam, most hogy menjek be hozzájuk. Mit mondjak nekik? Hogy ügyesek vagytok? Nehéz lenne szavakba önteni, micsoda katarzist éltem át. Igazságtalannak tartom, hogy ezeket az alternatív előadásokat kevesen láthatják.”

A kérdésre, honnan ered a színház iránti rajongása, azt felelte:
„Születési hiba. (…) De tényleg, égi jel volt. Öt-hat évesen a nagymamám minden vasárnap elvitt a templomba, és én ott csodálkoztam rá, hogy a világ két részre oszlik. Vannak a jelmezesek, a pap meg a ministránsok, oda mi nem mehetünk, és vagyunk mi, a gyülekezet. Aztán amikor a pap a mise után civilben kijött, láttam, hogy az csak egy szerep. Annyira megtetszett, hogy otthon bezárkóztam a szobámba, és eljátszottam az egész misét. Minden szereplőjét. A végén még az ostyát is kiosztottam a szekrénynek, az asztalnak meg a székeknek. Olyan csendben voltam, a szüleim azt se tudták, hol vagyok. Rettentő szemérmes gyerek voltam. De az igazi színházi élményt a Fővárosi Nagycirkusz meg a régi Csárdáskirálynő jelentette. Be is jelentettem a szüleimnek, hogy vándorszínész leszek. Azt felelték, jó, de akkor többet nem kell hazajönni.”

Gálvölgyi Jánost érettségi után nem vették fel a Színművészetire, ezt nem is csodálja: „József Attilát vittem, „Harminchat fokos lázban égek mindig / s te nem ápolsz, anyám…” Majd elsírtam magam a gyönyörűségtől, hogy a költő milyen verset írt nekem. Jobb híján jelentkeztem nyomdaipari fényképész tanulónak, csak ne vigyenek be katonának. Az iskolában volt egy csodálatos tanárom, aki bevezetett minket a képzőművészetbe. Egy alkalommal megszólított: „János, maga színész, legyen szíves, olvasson fel az Arany János-évforduló alkalmából öt Arany-verset az órán.” Hát arról szó se lehetett, hogy én a társaim elé kiálljak. Felvettem a verseket magnóra, a szalag másik oldalára pedig diliből felmondtam A walesi bárdok paródiáját. Dramatizált szöveg, csak a szereplőknek kellett különböző hangot kölcsönöznöm. Dőlt az osztály a röhögéstől. Akkor ébredtem rá, hogy én ezzel a tudásommal hatást érhetek el.”

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2024.08.14 – 12,13,14,15. oldal

Szerző: Koronczay Lilla