A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, aki énekesként generációk gyerekkorának meghatározó alakja, októberben töltötte be a nyolcvanat. Szegő Andrással tekintett vissza hosszú életútjára a Nők Lapjában. Lapszemle.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2022.11.30 – 10,11,12,13. oldal

Egy rövidtávfutó számol azzal, hogy huszonvalahány évig tart a karrierje, egy táncos a negyvenes évei közepéig, egy derék könyvelő a nyugdíjaskoráig dolgozhat. A kérdésre, hogy van ezzel például egy színész, Halász Judit elmondta:
„Oda akarsz kilyukadni, hogy mire eléri a 80. életévét, netán annyira szenilis lesz, hogy elfelejt visszavonulni? (…) Nincs recept, itt semmi sem szabályozható. Ezer dologtól függ. Szellemi, fizikai állapottól, személyes becsvágytól, hogy mennyire igényli a színészt a közönség, illetve ő mennyire igényli a közönséget. Mennyire érzékeltetik vele, hogy nélkülözhetetlen, vagy legalábbis mennyire hitetik el vele. Érdeklődik-e még a többiek iránt, vagy fordítva, mennyire kíváncsi rá a társulat, mennyire érzi szükségét, hogy még kiálljon, mennyire fél estéről estére színpadra lépni, és hogy van-e még mondandója mások számára, olyan, ami számára is fontos? Elég sok szempont alapján kell vagy lehet dönteni, és drámák sorozata zajlik le az ember előtt egy-egy döntés következményei kapcsán. Ugyan ki tudná megmondani, hogy melyik volt a jó, melyik az elhibázott?

Pártos Géza tanár úr mondta mindig, hogy aki erre a pályára adja a fejét, annak fizikailag, érzelmileg, szellemileg a kis csitritől öregasszonyig ível a skála, és erre csak az vértezi fel az embert, ha hisz a másikban. Csak hittel, szenvedéllyel, lelkesedéssel lehet végigcsinálni. Várkonyi Zoltán meg úgy fogalmazta meg, hogyha valaki elveszti az érdeklődését a másik ember, a szakmája és a világ iránt, akkor megöregszik, és vége” – mesélte Halász Judit.

Azt is elárulta, hogy amikor végeztek a főiskolán, azt gondolták, milyen jó lenne együtt maradnia az egész osztálynak: „Akkor nem kellene az idősebbek tapasztalataira, tudására hagyatkoznunk, mert megmutathatnánk, hogy mi milyennek szeretnénk a színházat, mit hoznánk létre a saját véleményünk, ízlésünk, vágyaink szerint! Erre persze majdnem minden végzős osztály vágyik – a függetlenségre, az önállóságra -, de még sohasem valósult meg. Aztán, mint a kamasz, aki felnő, az ember bekerül egy társulatba, és megrémül, hogy mi mindent kell még ,,ezektől” megtanulnia. De az fontos, hogy a vágyait, amelyeket tartogat magában, sose adja fel! Aztán lassan arra is rájön, hogy a fiatalság és az öregség nem életkor kérdése, hanem a szellemé, a gondolatoké, a fennmaradt vagy korán elmúlt tehetségé” – mesélte Halász Judit.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2022.11.30 – 10,11,12,13. oldal