A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, aki énekesként generációk gyerekkorának meghatározó alakja, októberben töltötte be a nyolcvanat. Szegő Andrással visszatekintettek hosszú életútjára a Nők Lapjában. Lapszemle.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.

„Nincs recept, itt semmi sem szabályozható. Ezer dologtól függ” – mondja Halász Judit a kérdésre, meddig marad jó kondícióban egy színész.

„Szellemi, fizikai állapottól, személyes becsvágytól, hogy mennyire igényli a színészt a közönség, illetve ő mennyire igényli a közönséget. Mennyire érzékeltetik vele, hogy nélkülözhetetlen, vagy legalábbis mennyire hitetik el vele. Érdeklődik-e még a többiek iránt, vagy fordítva, mennyire kíváncsi rá a társulat, mennyire érzi szükségét, hogy még kiálljon, mennyire fél estéről estére színpadra lépni, és hogy van-e még mondandója mások számára, olyan, ami számára is fontos?

Elég sok szempont alapján kell vagy lehet dönteni, és drámák sorozata zajlik le az ember előtt egy-egy döntés következményei kapcsán. Ugyan ki tudná megmondani, hogy melyik volt a jó, melyik az elhibázott? Pártos Géza tanár úr mondta mindig, hogy aki erre a pályára adja a fejét, annak fizikai lag, érzelmileg, szellemileg a kis csitritől öregasszonyig ível a skála, és erre csak az vértezi fel az embert, ha hisz a másikban. Csak hittel, szenvedéllyel, lelkesedéssel lehet végigcsinálni. Várkonyi Zoltán meg úgy fogalmazta meg, hogyha valaki elveszti az érdeklődését a másik ember, a szakmája és a világ iránt, akkor megöregszik, és vége” – mondja Halász Judit.

Arról szólva, őt mi izgat még ilyen mágikus erővel, úgy nyilatkozott: „Kezdjem sorolni? Aki megszokta, hogy este hatkor kifesti magát, megcsinálja a frizuráját, és felveszi a ruhát, az bizony hét órakor bemegy… Akár színpadra szólítják, akár nem. Mégis, mit szeret ezen kívül? Aztán egy idő után rájön arra, hogy nagyon sok dolog van az életben, amit nem csinálhatott meg színészként, és milyen jó lenne most pótolni. Amíg tud járni, mozogni, mert utána már késő.”

A felvetésre, miszerint róla, aki a kor egyik színészkirálynője, nem a jellegzetes frizura, parfüm, szvetter jut az ember eszébe, hanem kalandok, kirándulások, humanista kiállások, Halász Judit kifejtette:
„Nem véletlen, hogy a sok díjam között ott a Radnóti-díj is. Én valóban antirasszista vagyok, mert engem így nevelt a családom, ez volt a szellemisége. Mindig érdekelt, hogy a másik ember miért beszél másképp, és miért gondolkozik úgy, ahogy bizonyos dolgokról a hétköznapjaiban. Nem feltétlenül világrengető dolgokra gondolok. Szívesen beszélgetek idegenekkel, ha nem kell félnem, nem bántanak, nem akarnak rosszat. Nyitott vagyok, és érdekelnek azok is, akik egész mások, mint amilyen én vagyok, vagy a környezetem. Azért szeretek utazni is, mert ott közelebbről láthatom mindezt. Engem a színészet érdekel a legjobban. De a tapasztalataim, amelyeket más körülmények között, másmilyen világban élő emberekről összegyűjtöttem, segítenek a színészi munkámban is. A színész a tapasztalataiból él, az emberekről alkotott képéből építkezik, abból, hogy megfigyeli, hogyan viselkednek különböző helyeken és helyzetekben.”

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.