Május 7-én, szombaton mutatták be Heinrich Böll – Bereményi Géza Katharina Blum elvesztett tisztessége c. darabját Máté Gábor rendezésében a Budaörsi Latinovits Színházban. A Katharina Blumot alakító Hartai Petrával beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló magányról, kényszeres rendszerességről, a másiknak való megnyílásról…. A szerző: Csatádi Gábor.

Katharina Blum, akinek az elveszett tisztességét hajkurásszuk ebben a bizarr történetben, maga a megtestesült sikersztori az 1970-es évek Nyugat-Európájában, ezen belül is Nyugat-Németországban, a gazdasági csoda beteljesült ígéreteinek földjén, a 68-as diáklázadások mainstreamizálódásának, bár ilyen szó nincs, hazájában, illetve az utóbbi kettőre adott dialektikus válasz, a fegyveres terrorizmus terepén.

Katharina életútját mintha csak körzővel és vonalzóval jelölték volna ki, német precizitással és poszt-világháborús empátiával: középfokú végzettség, nem biztos, ámde jól fizető házvezetőnői állás, lakás, használtan vett, ámde használható autó, sok szabadidő, kevés lehetőség, amivel eltölthetné; továbbá csinos és ápolt külső – és magány, egzisztenciális és szexuális magány robbanékony keveréke.

Mi kell még, hogy ez a példaértékűen szabályos élet egy kicsit boldog legyen, ha csak pár órácskára is? Egy egyéjszakás kaland, mi más: és össze is jön, sőt, ha minden igaz (lenne), többet is nyújtana az egy éjszaka örömeinél az igazi, mi több, kölcsönös szerelmet ismeri meg alkalmi partnere karjai közt. Csakhogy semmi sem igaz. Az egyéjszakás kaland, hála minden történet-csavarok egyik legcsavarosabbjának,  megmarad egy éjszakásnak, a szerelmet… illetve azt nem, csak a szerelmes nő életét, önbecsülését, ártatlanságát, egyszóval tisztességet pedig felfalja a mocsok: a kor, az idő, és a bulvársajtó mocska.

Még több tartalom itt: PÓTSZÉKFOGLALÓ

A magányról mi jut elsőre az eszedbe?

Nagyon sok minden eszembe jut róla… Yalom egzisztenciális szorongásokról szóló könyvéről írtam a szakdolgozatomat. Azt elemeztem például a Ványa bácsiban, hogy ha a színészek mindegyike kapna egy kórlapot, akkor az mennyiben segítené a szerepük egzisztenciális szorongásának felismerését, és ezáltal karakterük megfejtését. Én szeretek egyedül lenni, de ezt körülöttem nagyon sokan nem tudják feldolgozni. Gyakran fárasztó is azt bizonygatnom, hogy az egyedül létem az egyedüllét, nem pedig magány. Természetesen nekem is volt nehéz időszakom, és hosszú út volt megkeresnem azokat az eszközöket, dolgokat, amik segítettek abban, hogy újra egyedül legyek, ne pedig magányos.

Katharina Blum tud, akar kezdeni valamit a magányával, vagy egyszerűen csak hagyja, hogy megtörténjen vele?

Azt érzem, hogy ő egyedül van, és mindent “feladatnak” tekint. Azt is feladatnak tekinti, hogy  egyedül van, és azt is jól fogja csinálni. Van egy nagyon szép rész, ahol megvádolják azzal, hogy miért vezet ennyit? Nem tudja- válaszolja -, ő csak beül, amikor esik az eső. Nagyon szereti az elsuhanó fákat az országút szélén… Ez is inkább arról szól, hogy szereti, amikor egyedül van, és tanulgatja ezt a fajta létet, hogy ez milyen is. Most nem látom őt magányosak, de még van egy hetünk ezt megfejteni. Lehet, hogy csak nem akarom őt annak látni.

Szerinted annak, ami Katharinával történik, a pellengérre állításának, meghurcoltatásának mennyi köze van ehhez az egyedüllétéhez, magányához?

Ő abszolút nem zárkózik el  alkalmanként az egyéjszakás kalandoktól. Már-már “feministaként” mondja, gondolja, hogy miért ne lehetne neki szeretője? Minden ember életében van egy-egy ilyen este…, Volt egy gyönyörű találkozása, amely óriási nyomot hagyott benne. De az a borzasztó végkimenetel, az valószínűleg annak tudható be, hogy megfosztják az egyedüllététől. Megsemmisítik a magánéletét. Ma már, az internet világában, ahol névtelenül, arctalanul lehet írogatni mindenfélét, ez a gátlástan kegyetlenség egészen közelről ismerős lehet… Az a négy nap számára nagyon sűrű, nincs módja magából kiadni, ventillálni azt a feszültséget, ami így csak egyre gyűlik, gyűlik benne. Talán ez is lehet az oka, hogy nem az egész mechanizmus, rendszer ellen támad, hanem egy konkrét igazságtalanság ellen lép fel, aminek egy ember lesz az áldozata. Az embertelenség ellen támad,  és persze  azért, hogy a szeretett Ludwig mellett lehessen.

Mi motiválhat minket szerinted, amikor fenekestül szeretünk belemászni egymás életébe?

Rengeteg szorongás, frusztráció van az emberekben. Lehet, nincsenek jól, ezért sokszor mások tükrében látják magukat, fontos más emberek véleménye, és ezért alkotnak másokról olyan könnyen hamis képet. Igazából sosem értettem ezt a fajta működési módot, én igyekeztem kialakítani azt a mikroközösségemet, ahol a kritikáknak és a támogatásoknak is ténylegesen segítő szerepe lehet. Erre a mikrokörnyezetemre igyekszem koncentrálni, és sose tudom azt elképzelni, hogy valakinek így, ennyire belemásszak az életébe. 

…persze nyilván azt is többféleképpen lehet művelni…

…annyiszor elgondolkodom azon, hogy vannak újságírók bizonyos helyeken, akik vajon hogyan érezhetik magukat, amikor leírnak egy mondatot, amelyről tudják, hogy hazugság… Ez azért pusztító lehet. Nem tudom, miért foglalkozunk mások hibáival. Valószínűleg könnyebb lehet, mint a magunk problémáival küszködni. Katharina számára ez is egy “feladat”. Mikor kihallgatják, és amikor csak tőmondatokban kellene  válaszolnia, akkor órákon keresztül elmeséli az egész élettörténetét – mert legyen minden a helyén, rendben. Ha a feladat az, hogy most engem kihallgassanak, és megismerjenek, akkor én ezt teljesíteni fogom, akarom. Órákon át mesél, a lehető legérthetetlenebb kis részletekbe is beleköt, kiigazít. Számomra ebben az egészben az  öntudatossága az, amit érdemes ellesnem. Mindezt nagyon kevés eszközzel kell megjelenítenem, hisz a hidegség, távolságtartó ridegség jellemzi ezt a karaktert.

Általában is, avagy csupán neked nehéz ezt a fajta ridegséget megjeleníteni?

Sokkal impulzívabb, sokkal ösztönösebb vagyok. Ha átsétálok a zebrán, valószínűleg akkor is több vagyok, mint Katharina. Ez ösztönösség is. Katharina nem ösztönlény. 

Szerinted, ha ösztönös, impulzív személyiség lett volna, akkor egészen másképp alakulhatott volna az, ami vele történt?

Azt hiszem, egészen másként kezelte volna ezeket a helyzeteket! Nem megfog egy üveget, és csendben a falhoz vágja érzelemmentesen, hanem kiakad: zokog, tombol! Így a vihar kiszakadna belőle, nem pedig benne, csendben dúlna – gyönyörű feladat, és nagyon izgalmas, hogy mindez egyetlen pillantásomban benne tudjon lenni, hogy ezek az indulatok most bennem dúljanak, ne pedig az arcomon. Ne pedig mindig mindenre reagáljak, ahogy ösztönösen tenném. Nem könnyű, de Máté Gábornak és a társulatnak köszönhetően biztonságban érzem magam. Kicsit a filmezéssel is rokon ez a fajta minimalizmus ebben a szerepben.

Akkor most igazán emberedre akadtál Katharinában, nem?

Abszolút! Most Katharina lettem teljesen, és remélem, ez most  egy hétig így is marad! Még sok munka van, lesz vele a bemutatóig, ám már most nagyon élvezem a harcokat, ott belül, a fejemben. Katharina nem feddhetetlen, minta erkölcsű lány,  inkább csak  olyan valaki, aki erre az egészre totálisan nincsen felkészülve. És talán ez is a legfontosabb, hogy semmilyen módon sincsen arra felkészülve, ami megtörténik majd vele.

Lehet, hogy Katharina megnyílása – morbid módon – a kihallgatásán történt meg?

Lehet, hisz volt egy alkalom, amikor végig hallgatták. A kihallgatásán való megnyílása is egy feladat volt, ahol egy szögletes szabályrendszer keretei között mesélt magáról. Az ettől eddig viszonyrendszerének  korlátai között való önmagáról mesélés volt ez. Katharina rendíthetetlen, öntudatos nő, akinek most támadások kereszttüzében kell helytállnia magáért.

Szólhat ez a darab a magunkkal, a másikkal való őszinteségről, a megnyílni tudásról is?

Ezért csodálatos a színház, mert majd bejön Marika néni, és lehet, hogy neki ezt fogja jelenteni! Lehet, hogy ő lesz az egyetlen, ám neki mégis ezt fogja jelenteni, abszolút. Ugyanakkor szólhat a korrupcióról, az embertelenségről, a gátlástalanságról a sajtó kapcsán. Az egyetlen tisztességes emberre mondják, hogy tisztességtelen! A többiek pedig, akik körülötte vannak, akik nem tisztességesek, akik gátlástalanok – azok szentek. Felgöngyölítik az ügyet, megírják az újságban a nyilvánosságnak…- elismerés jár azért, mert nem tisztességesek.

Szerző: Csatádi Gábor

Még több tartalom itt: PÓTSZÉKFOGLALÓ

Fotó: Borovi Dániel