A „Jurányi Frappe” elnevezésű interjúsorozatban a Füge Produkció munkatársaival készül beszélgetés színházi háttérmunkákról, tapasztalatokról és persze a Jurányi Házról. Az áprilisi interjúalany Varga Zoltán, portás, önkéntes kertész, aki 2017 óta tagja a Jurányi csapatának.

Mik a portás feladatai, mi jelent számodra kihívást ebben a munkában? 

Az kihívást jelent, hogy 24 órás váltásokban dolgozunk, tehát hosszú egy munkanap, még ha éjszaka le is tudunk dőlni pár órára, mert kiürül a Ház. Cserébe általában egy-egy műszakot két nap otthonlét követ, hiszen hárman látjuk el a portaszolgálatot a Jurányiban. A nehézségek közé tartozik például az, amikor ide-odarohanok, kulcsokat vesznek fel, adnak le, csörög a telefon, levelet keresnek a portán, mindezt egyszerre. Nemrég hozták a kertbe a mulcsot, ami végül nem bizonyult jónak, mert a fenyőfa mulcs elsavanyítja a talajt, így rögtön el is vitték. Szóval néha órák telnek el, és semmi sem történik, néha meg összesűrűsödnek a dolgok, és mindent egyszerre kell intézni. Akkor hirtelen kevés vagyok egyedül, de mindig minden megoldódik. 

Mely időszakok a legsűrűbbek?

Általában a hétfő a legmozgalmasabb, mert sokaknak akkor van a legnagyobb lendülete elintézni a dolgokat. Egyébként minden délelőtt 9-től 10.30-ig szokott lenni egy hullám, és délután 4-től megint több intézni való akad, illetve az esti előadások előtt is résen kell lenni, és útba igazítani az embereket, ha betérnek a portára. Éjféltől általában lazább a tempó, bár van, hogy éjszaka érkeznek vissza a díszletek a vidéki vendégszereplésből. Mikor idekerültem, az első pár hétben még furcsa volt ez az életstílus, de hamar meg lehet szokni. 

A portás általában magányos farkas, de mégis csapatban dolgozol: Baráth Sándorral és Illing Zsolttal látjátok el a portaszolgálatot. 

Igen, a reggeli váltásoknál találkozunk, akkor beszéljük meg az előző nap történéseit, átadjuk a fontos információkat egymásnak: melyik terem kulcsát nem hozták vissza, kinek és milyen üzenetet kell továbbítani, felhívjuk az utánunk következő figyelmét, hogy milyen csomagok, levelek érkeztek a portára. 

A Jurányi közösségét ebből a perspektívából milyennek látod?

Jókedélyű közösségnek látom. Ritkán tapasztalom azt, hogy feszültek lennének az itt megfordulók. Jut idő kedvességre, figyelmességre az itt dolgozók részéről.  

Rengeteg emberrel találkozol nap, mint nap. Volt valamilyen mulatságos munkahelyi élményed?

Egyszer beállított valaki, talán egy táncprogramot keresett a Házban, megmutatta a telefonján az adatokat, minden stimmelt, de semmi nyomát nem találtam ennek az eseménynek a naptárunkban, és hiába kérdeztem körbe, senki nem tudott semmit arról, hogy lenne ilyen program a Házban, aztán végül rájöttünk, hogy egy egy évvel korábbi programra érkezett az illető, amúgy nagyon pontosan, csak egy évvel később. 

Végzettséged szerint díszítőszobrász vagy. Mesélsz erről egy kicsit? Milyen munkáidat emelnéd ki?

Egy budapesti díszítőművészeti szakközépiskolában tanultam ezt a szakmát, nem tudom, lehet-e még ilyet ott tanulni, mert legutolsó információim szerint 5-6 évvel ezelőtt mindössze négy tanuló jelentkezett erre a képzésre. Sajnos kihalófélben lévő szakmáról van szó. Egyébként ugyanaz a tananyag, mint az egyetemen a szobrászképzésen, csak a díszítőszobrász egyszerűbb szobrásztevékenységeket is elvégez. Amivel még foglalkozunk: épületdíszek, ornamentikák, szobrok, kültéren-beltéren egyaránt. A díszítőszobrászathoz szükséges a kézügyesség, a térlátás, magas helyeken dolgozunk, szóval a tériszony hátrány. Legtöbbször agyaggal, gipsszel és szilikongumival dolgozunk, utóbbiból az öntőformákat csináljuk. 

Amikor a Jurányiba kerültem, felhagytam a díszítőszobrászattal, mostanában már csak apróbb munkáim vannak a szakmán belül. A szobrászat teljesen más életforma, bár jól meg lehet élni belőle, de 15 év után váltani szerettem volna, és ekkor olvastam a Jurányi álláshirdetését. A munkáim közül, amiket kiemelnék: 3 évig a fertődi Esterházy-kastélyban dolgoztam, a gödöllői Grassalkovich-kastély barokk színháztermét restauráltam. A magyarországi kastélyok közül a turai kastély az egyik kedvencem, egy kis ékszerdoboz, olyan, mint egy Walt Disney-kastély. Ami szintén nagyon különleges munka volt, az az Uránia Nemzeti Filmszínház, ami neoarabika stílusban készült, bár én a barokkot szeretem a legjobban. Kisebb falvak (pl.: Ágfalva) templomai mellett a Rózsák-terén található Árpád-házi Szent Erzsébet Plébániatemplomon is dolgoztam. Ezzel a szakmával egyébként sírköveket is lehet készíteni, azonban legtöbben a díszletkészítés irányába mennek. Másfél évig én is dolgoztam amerikai filmek díszletein: az Inferno c. filmbe egy firenzei templomtorony másolatát készítettük életnagyságban, a Die Hard-sorozat negyedik vagy ötödik részében is dolgoztam.

Úgy tudom, a szabadidődben szívesen utazol messzebbre is, mint a Balaton. Mi volt a legizgalmasabb úticélod, és hova szeretnél még eljutni?

A legmesszebbi úti cél eddig Vietnám volt. Tavaly előtt télen elég izgalmasra sikerült az utazás, mert épp mikor visszajöttünk a barátnőmmel, robbant be a Covid Magyarországon, és kicsit aggasztó volt, hogy Vietnámban kígyót és krokodilt ettünk, utóbbinak a húsa egyébként nagyon finom, hasonlít a tintahal húsára. Vietnámban nagyon olcsón nagyon jókat lehet enni. Tájföldre, Srí Lankára és Dél-Amerikába is szeretnék még eljutni. Az utazásoknál az az elvünk, hogy a télből a nyárba menjünk, de nyaranta európai célpontokat választunk. 

Hogy alakult, hogy te lettél a Jurányi önkéntes kertésze? 

Önként vállalt feladatom a Jurányi udvarán a fügefa, a hársfa és a tatár juhar metszése és gondozása, illetve az év közbeni növényvédelmi dolgok intézése. A kertészkedés amúgy is a hobbim. A nagyapámtól örököltem a kertészkedés iránti érdeklődésem. De szigorúan véve a kerti munkákat itt nem én csinálom, csak a fákat gondozom. A babérmeggy-sövény ültetését is én javasoltam, mert minden évszakban zöld, és fontos, hogy télen is legyenek színek egy kertben. 

Szerző: Bordás Katinka

Fotó: Gulyás Dóra