Több mint hatvan nemzetközi filmmel a háta mögött is szerény maradt Kerekes Vica, aki elárulta: taszítja a sztárkultusz, a munkát leszámítva szeret csöndben, elvonultan élni.
A teljes interjú a Meglepetésben olvasható.
„Tavasszal mutatták volna be az első amerikai koprodukcióban készült filmemet, az Ellenállókat, amelyben egy francia lányt játszom. Kíváncsi lettem volna a fogadtatásra, mert azokról a hősökről szól, akik elárvult zsidó gyerekeket mentettek meg. Végül volt online bemutatója, de így nyilván nem kapott annyi figyelmet, amennyit érdemelt volna. Ami a vörös szőnyeget illeti, engem egyáltalán nem vonz. Sőt, inkább taszít, mert elválasztja egymástól az embereket. Az alkotókat kiemeli a tömegből, hogy itt vagyunk, mi hoztuk ezt létre, bennünket ünnepeljetek, kattogjanak a vakuk, miközben sokkal értelmesebb és értékesebb lenne leülni egy asztal köré, és az adott film témájáról beszélgetni. A szakmám csillogó oldala egyáltalán nem érdekel. Úgy vagyok elhivatott filmszínész, ahogyan más fodrász vagy képzőművész. Ha már vörös szőnyeg, akkor legalább járna mindenkinek, aki szépet és maradandót alkot a szakmájában” – fejtette ki Kerekes Vica, aki azt mondja, szeret visszavonultan élni, de ez nehezen megvalósítható, amikor Szlovákiában vagy Csehországban van.
„Szó szerint bujkálok, és mindenhova taxival megyek, máskülönben pusztán szeretetből megrohannak az emberek, akik sok cseh filmben vagy sorozatban láttak. Ott ezeknek a produkcióknak hatalmas kultusza van. Jólesik a lelkesedésük, de bevallom, frusztrál, hogy sokszor fotósok várnak rám az utcánkban, és bárhová indulok, követnek. Ehhez képest Budapesten nyugodtan felszállhatok a villamosra, beülhetek barátokkal a kedvenc kávézómba, és csak egy-egy elkapott mosolyból tudom, hogy most felismertek. Ez pedig nekem éppen elég” – mesélte a színésznő, aki immár 14 éve szabadúszó.
Azt mondja, hozzászokott a bizonytalansághoz: „Az elmúlt években számtalanszor megesett, hogy hónapokig nem volt munkám. Életformám, hogy sosem tudom, a rendelkezésre álló pénzemet meddig kell beosztani, mikor jön a következő film, és addig ki kell húznom valahogy. Kerültem emiatt nagyon nehéz helyzetekbe, de még így is sokkal jobban érzem magam, mintha, mondjuk, egy olyan társulatba tartoznék, ahol nem őrizhetem meg önmagam. A megélhetési biztonságot régen feladtam a szabadságomért, de soha, egy pillanatra sem bántam meg. Ennek köszönhetően csodálatos filmszínészi feladatokban lehet részem, és a munkahelyem a nagyvilág” – fogalmazott Vica, aki azt is hozzátette: nagyon élvezte a tavaszi hónapokat a karantén idején Füleken, a családjánál.
Vica azt is elárulta, valaha ő volt a világ egyik legtürelmetlenebb embere, aztán a rengeteg casting és bizonytalan élethelyzet megtanította őt várni: „Annyi minden van az életünkben, ami nem rajtunk múlik, hogy amíg várakozunk, akár jól is érezhetjük magunkat. (…) Ha jön film, akkor teszem a dolgom, alázattal, szeretettel, ha nem, akkor pedig tanítok a filmszínész kurzusokon, és kiköltözöm a természetbe. Úgyis az a vízióm, hogy egy nap farmon élek majd, hatalmas kondérban főzöm a lekvárt, miközben boldog gyerekek futkosnak körülöttem. Nem túl nagyvilági, igaz? Szerintem az életben az a legfontosabb, hogy boldogok legyünk, vidáman teljenek a napjaink, minden hatalmas cél csak az egoizmus harca, hogy az illető elmondhassa magáról: igen, megcsináltam.”
A teljes interjú a Meglepetésben olvasható.