A Radnóti Színház színészei ebben az évadban felelős állampolgárként állást foglalnak számukra is fontos társadalmi kérdésekben. Céljuk, hogy ráirányítsák a figyelmet közügyeinkre, közelebb hozva, kinagyítva, felhangosítva azokat. Egy-egy üggyel több napon át foglalkoznak a közösségi oldalaikon. Az egyik fotósorozatuk Kováts Adélé, aki az akadálymentességet választotta. Ma Magyarországon csaknem egymillió embert érint a fogyatékosság ügye és mintegy 160 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon. A direktor erre hívja fel a figyelmet.

„Ha azt mondjuk, hogy akadálymentesség, akkor mindenkinek egy rámpa jelenik meg a szeme előtt vagy a mozgáskorlátozott kártya egy kerekesszékkel. Itt is, mint minden másban, először a sztereotípiák és külsőségek jutnak eszünkbe. Az akadálymentesítésre szoruló emberek nagyon sokfélék, nemcsak a mozgásukban, hanem a látásukban, hallásukban, kognitív készségükben vagy értelmükben akadályozottak, de vannak koruk, helyzetük (balesetesek) és állapotuk (kismamák, betegek) szerint akadályozottak.

Tulajdonképpen mindenki akadálymentesítésre szorul, aki az átlagtól eltér vagy tartósan valamilyen mássággal létezik. Nem indulunk azonos esélyekkel az életben, egyszerűen átlagos és átlagtól eltérő emberek vannak. Nincs tökéletes ember, így nincs tökéletes társadalom sem, de mindenki azonos értékű tagja és mindannyian felelősek vagyunk egymásért. Az akadálymentesítés nem egyenlő az esélyegyenlőséggel, mégis esélyt teremt az érintetteknek, hogy megtegyenek olyan dolgokat, amit e nélkül nem tudnak” – fejti ki az igazgató a Radnóti Színház közösségi oldalán.

Egy posztban azt is kifejti: „Hosszútávon akkor tudunk valóban segíteni, ha az akadálymentesítés a fejekben is megtörténik, a gondolkodásunkon kell változtatnunk. Az érintett embereknek külső segítségre van szükségük, és ez a külső segítség akkor jön, ha az agyunkban kódoljuk, hogy erre szükségük van. Ugyanabban a világban élünk, együvé tartozunk, még akkor is, ha az érintett embereket kevésbé látjuk, mert nincs akkora és annyi esélyük, hogy jobban láttassák, jobban érezzék magukat közös világunkban. Ehhez empátia és elfogadás szükséges, ami a legkisebb sejtszinten: a családon belül kezdődik.”

Kováts Adél szerint ezek sokszor egyszerű dolgok, például ha egy családtag diabéteszes vagy inzulinrezisztens, akkor ha vendégségbe hívjuk, biztosítanunk kell egy tortaszeletet, amit ő is megehet.

„Ha egy társadalomban nem találkozol eltéréssel, spécikkel, neurodivergensekkel, fogyatékossággal élőkkel, akkor könnyen hiszed, hogy ez a probléma nincs. Az empátián túl bizonyos elveket, előírásokat törvényben lehet rögzíteni, például hotel építésénél legalább 1 szoba és az odáig vezető út legyen akadálymentes. Az iskolákban legyen akadálymentesség, amihez elengedhetetlen a szakmai háttér gyógypedagógusokkal, szomatopedagógusokkal, „árnyéktanárokkal” és megfelelő infrastruktúrával. Egy társadalom fejlettségi szintjét az növelheti, ha rendszerszinten támogatott az intézményi háttér a megfelelő képzésekkel, felkészültséggel, információkkal, a hálózatban való gondolkodás lehetőségével és a kellő anyagi forrás biztosításával” – írja Kováts Adél.

Fotó: Csoszó Gabriella