Egyedül él, de soha nem magányos. A színpadtól visszavonult Lehoczky Zsuzsa túl a nyolcvanötön is harmóniában él. Bár élvezi a nyugdíjas életet, kilencvenévesen még szeretne egyszer visszatérni a színpadra. Erről nyilatkozott a Blikknek.

„Bocsássanak meg nekem, ha bánatot okozok ezzel az estével, de engedjék meg nekem, hogy elmenjek szabadon…” – tavaly, szeptember 27-én a tiszteletére rendezett gála végén mondta ezt a színpadon meghatódva. Lehoczky Zsuzsa elköszönt a közönségétől, és ennek kapcsán most friss interjújában úgy fogalmazott.

„Életem egyik legemlékezetesebb estélye volt az. Hol én sírtam, hol a kollégáim. Csodálatos érzés volt, hogy ennyien szeretnek. Akkor már betöltöttem a nyolcvanötöt, és úgy éreztem, ennyi elég volt a színészmesterségből, amely az életemet jelentette. Hatvanöt évig játszhattam különböző színpadokon, filmekben, teljes az életművem. Nincs bennem hiányérzet, amiért talán jóval kevesebb filmszerep jutott nekem, mint amennyit megérdemeltem volna. Mindenért kárpótolt a közönség szeretete. Nehéz volt a búcsú, de amikor azt énekeltük együtt, szinte összekarolva, hogy „maradj velem, segíts nekem, vigyél haza, fogd a kezem, szeress nagyon, fáradt vagyok és nehéz a szívem”, nos, akkor fogtam fel igazán, hogy ez az utolsó, a legeslegutolsó fellépésem.”

Ezen a bizonyos gálán azt ígértem a kollégáknak, a pályatársaknak, a közönségnek, hogy legközelebb majd a kilencvenedik születésnapomon állok ki a színpadra a nyilvánosság elé. Szeretném megtartani ezt az ígéretemet… – jegyezte meg Lehoczky Zsuzsa.

Azt is elárulta, egyedül él, de nem vagyok magányos: „Rengeteg barátom keres vagy épp én keresem valamelyiküket. Nem féltem a legdrámaibb járványhelyzetben sem. Megkaptam az oltásaimat, s azt gondoltam, a Teremtő eddig is vigyázott rám. Igaz, tettem is érte, hogy vigyázzon rám. Azt nem mondom, hogy nyüzsgő életet élek, de rendszeresen jövök-megyek. Hol színházba, hol vacsorázni, hol pedig csak egy jót beszélgetni. Élvezem a szabadságot, hogy nem kell készülnöm valamilyen szerepre, ugyanakkor hiányzik is a színpad.”

Forrás: Blikk