Erzsébetváros önkormányzata 60 millió forintos kiemelt támogatói szerződést kötött az Örkény Színházzal. Ez teszi lehetővé, hogy a színház stúdiója a jelenlegi nehéz anyagi viszonyok között is tovább működjön. A színház és a kerület együttműködésének már van hagyománya: évente közösen szervezik meg a szeptemberi ÖrkényKert fesztivált, szintén a Madách tér a színhelye a színház költészet napi műsorának, ilyenkor verskommandók is járják Erzsébetvárost. Mácsai Pál igazgatót ennek kapcsán kérdezte Barát József.

A teljes interjút itt olvashatják: https://orkenyszinhaz.hu/…/az-orkeny-lokalpatriota-szinhaz

Megjelent az Erzsébetváros havilapban
Szerző: Barát József

A színházak hagyományosan úgy működnek, hogy az ember este elmegy egy terembe, ahol eljátszanak neki egy történetet, ezen nevet vagy sír, a hétköznapitól eltérő élményeket szerez, gazdagodik általuk. Az Örkény túllép ezeken a kereteken, plusz feladatokat magára vesz. Miért? Dolga ez?

A színháznak az a dolga, amit a színházcsináló a dolgának tart. Mi, az Örkényben úgy gondoljuk, hogy a színház időről időre lépjen ki saját falai közül. A mi hivatásunknak többféle közelítése van. Például, hogy a teátrum templom, ahová elzarándokolunk, előtte a testünket-lelkünket ünneplőbe öltöztetjük. Vagy az, hogy a színház fórum, a közélet egyik tere.

Hozzánk az utóbbi áll közelebb. Nem várjuk el a nézőtől, hogy elfogódottan érkezzen, az élményt a színháznak kell nyújtania. És úgy tartjuk, hogy kell közéleti témákkal is foglalkoznia. Művészi formákban, máskor akár áttételek nélkül is. Ezért született például a Kiváló dolgozók című előadásunk, amelyben civilekkel, a segítő szakmák képviselőivel játszottuk együtt. Kőszínházban ez volt az első részvételi színházi előadás Magyarországon. Az ÖrkényKöz pedig a mi társadalmi felelősségvállalási programunk. Két nagy felülete van: az egyik a színházpedagógia, amely a középiskolásoknak tanít színházat nézni. Akkreditált képzésünk is van, középiskolai tanároknak. A másik ág a közéleti vitadrámák, a vitaszínházi bemutatók, akciók vonulata.

Kedvencem volt az önök Vers csak Neked programja. A pandémia idején a jelentkezőknek telefonon mondták el kedvenc költőik egy-egy művét.

Ez a járvány kényszere volt. Igaz, karácsonykor visszahoztuk és ajándékozni lehetett versmondást.

Kizárt, hogy azóta ne érkezett volna kérés.

Dehogynem. És nem is szoktunk ellenállni.

Az Örkény Színház országos intézmény, melyet a főváros tart el, de most külön szerződést kötött Erzsébetvárossal. Dolga-e a színháznak, hogy lokálpatrióta legyen? Van-e feladata a helyi közösség építésében?

Van, ha vállalja. Élhetőbbé teheti azt. Az elmúlt évtizedben az ország kormányzata központosítani szeret, és a helyi jelenségeket, kezdeményezéseket gyanakodva, bizalmatlanul kezeli, például az önkormányzatiság egésze represszív állapotban van. Én viszont azt gondolom, hogy az életünk, közösségeink koncentrikus körei közül azokban lehetünk a leghatékonyabbak, amelyek a legközelebb vannak hozzánk. A család. A színházi társulat. A ház, ahol lakunk. A tömb, a tér, az utca. A környék, a kerület, a város. Ott működik hatékonyan a közösségi lét, ahol az ember nap, mint nap jelen van.

A költészet napján fogták magukat és bementek a lakóházakba, a munkahelyekre verseket mondani.

A verskommandózást nem mi találtuk ki, hanem Jordán Tamásék, még harminc évvel ezelőtt. Mi átvettük, és igen, itt a környéken zajlik. Ez is olyasmi, amitől talán jobb itt lenni. Azt valóban mi indítottuk útjára, hogy legyen lakályosabb a Madách tér, szűnjön meg az autóparkoló. A kerület a kezdeményezés mellé állt, azóta sokkal jobb itt körülnézni, levegőt venni.

Ennek tiszteletére szervezték az első Örkénykert bulit, a színház nagy szabadtéri fellépését?

Nem, az első Örkény-kertet még a parkoló működésének idején szerveztük meg, és már akkor is együtt a kerülettel. A teret lezárták az autók elől, mi pedig leterítettük élő fűszőnyeggel az egészet: így demonstráltuk, hogy mennyivel jobb, ha a téren az emberek együtt beszélgethetnek, piknikezhetnek. Ebben az értelemben ez a rendezvény egyfajta zöld akció is volt. Az Örkény-kert azóta is normalitás ritka példája. Azzal is, hogy ott szokás szerint együtt áll a színpadon a korábbi és a jelenlegi polgármester. Niedermüller Péter beszél, Vattamány Zsolt gitározik és nem szakad le az ég attól, hogy együtt mutatkoznak. Mi, magyarok sajnos tehetségesek vagyunk abban, hogy elzárkózzunk a másképp gondolkodóktól, és elég tehetségtelenek abban, hogy meghallgassuk a másikat.

Mi az, amit a jelenlegi együttműködési megállapodás évi 60 millió forintja tesz lehetővé a színház számára?

Azt, hogy tovább is működhessen az Örkény Stúdió. Ez a megállapodás egyébként megint csak a normalitás megnyilvánulása. Hiszen az abnormális dolog, hogy a Fővárosi Önkormányzat kezelésében csak öt színház van. A három évvel ezelőtti színházi törvény elleni tüntetést szervező társulatok kiestek a kultúrkormányzat kegyeiből, ezért tisztán a Főváros működteti őket, cserébe le kellett mondjanak a többi színházról. Azóta az amúgy is szűkös keretéből a fővárosnak kell kigazdálkodnia a Katona, Radnóti, Örkény, a Trafó és a Városmajori Szabadtér költségvetését. Így fordulhatott elő, hogy a rezsiköltségek emelkedése miatt a stúdiószínházunk fenntartására egyszerűen nem maradt forrás. A Stúdió terme egyébként a kerület tulajdona: az is a normalitás példája, hogy egy fővárosi intézmény használja. Ezért, és a hagyományos jó kapcsolat miatt fordultam a kerülethez: megkérdeztem, lennének-e kiemelt támogatóink? Ha ezt készek vállalni, akkor Erzsébetvárosban hasznosulhat mindaz, amit mi cserébe ajánlani tudunk.

Mit vállaltak cserébe?

Van számos felületünk, a honlap, a Facebook, a Youtube, az összes szórólap, programfüzet, ahol fel tudjuk tüntetni, hogy ki a mi főtámogatónk, megjelenhetnek a kerület üzenetei. A tartalmi munkában pedig ilyen az Örkény-kert, a nagy költészet-napi mozdulásunk a Madách téren, ahol ezer középiskolással szoktunk verset mondani, illetve énekelni. Ezen kívül fellépünk a kerület szociális intézményeiben, főként az idősotthonokban, és mi fogjuk nyújtani az állami ünnepségek műsorát a kerületben, március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án. Létezik az Örkény-köznek séta-programja a színházban, amit kiterjesztünk az egész környékre. A kerület honlapján pedig Erzsébetvároshoz köthető szerzők fognak megjelenni felolvasásunkban. Szívesen idesorolnám, hogy az én szívemhez nagyon közel áll a Madách Gimnázium színházi képzése, erőm szerint részt is veszek abban, de tudom, hogy a gimnáziumok már nem tartoznak az önkormányzat hatáskörébe.

Attól még ők is erzsébetvárosiak.

Úgy van. Az élet, a földrajzi helyzet igazságait jó nem elfelejteni.

Erzsébetváros „sokszínházas” kerület. Tíz kisebb-nagyobb, különböző finanszírozású társulat működik itt egymás közelségében. Ez nehezíti, vagy könnyíti az egyéni hang kialakítását, teltházas produkciók műsoron tartását?

Hozzáteszem: az önkormányzat részt vállal a kerület összes színházának fenntartásában. Ez nagyon jó, a konkurencia a színházaknak mindig segít. Ennek a városnak van egy különleges tulajdonsága. Erről nem igazán szoktak tudni.

Ha az ember kinyitja a Fidelio-t, több színházi előadást talál Budapesten, mint amikor Londonban kinyitja a What’s On programfüzetet. Ez elég meglepő. Magyarországon évente négymillió színházjegyet adnak el, Budapesten nagyjából egymilliót. Ez persze nem ennyi nézőt jelent, hiszen a legtöbben sokszor járnak színházba évente. Őket viszont minden érdekli.

Világcsoda, páratlan érték, hogy Magyarországon ennyire fontos a színház. Égnek áll a hajam attól, amit egyes kultúrkormányzatok tíz-tizenöt éves periódusokban újra és újra kitalálnak, például ma is, hogy túl sok a színház. Az ellenkezője igaz: kevés. Digitalizálódó világban élünk, a személyes befogadás mezője szűkül.

Kivétel a színház, amely a személyes jelenlétre épül. A néző velünk együtt alkotja meg az előadást. Szó sincs arról, hogy ezt csak a színészek csinálják. A néző pontosan tudja, hogy színészeket lát, akik valamiféle kulisszák előtt állnak, de azt a helsingőri várnak fogja látni, a színészt meg Hamletnek. Végigjárja vele a sorsát, vele együtt hal meg. Ez a néző fejében történik, egy közösen létrehozott, mágikus világban. A színház az eredeti jogaiban tartja meg az emberi fantáziát és a közösségi élményt. Mi az, hogy sok a színház? Micsoda szerencse, hogy Erzsébetvárosban párszáz méterenként van egy játszóhely. Én nagy híve vagyok a független szcénának is, és annak az elszegényítését, vegzálását is károsnak tartom, hiszen ezek a műhelyek kulcsszerepet játszanak a szakmai formanyelv megújításában.

Forrás: Örkény Színház