„Mindig a csodát várom a színházban” – Halász Judit Ruttkairól, Gobbiról és Latinovitsról is mesél
2022. január 17., hétfő 06:04
Két közönségkedvenc színésszel beszélget Szegő András a Nők Lapjában, Halász Judittal és Szacsvay Lászlóval. Az alábbiakban Halász Judit nyilatkozatát szemléztük, amelyben pályatársairól, régi emlékeiről és arról is mesél, mióta tart a szerelem a színház iránt.
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
A kérdésre, van-e, akivel nagyon szeretett volna egy színpadon játszani, de nem adatott meg, Halász Judit elmondta: „Törőcsik Marival nagyon szívesen szerepeltem volna együtt. (…) Mindenki csak jobb lett, ha egy légtérben tartózkodott vele. Az viszont a sors egyik adománya, hogy a Vígszínházban rengetegszer szerepeltünk együtt az ugyancsak zseniális Ruttkai Évával. Még kezdő koromban volt egy szörnyű darab, legalábbis számomra szörnyű, amiben Éva elmesélte az életét, én meg csak ültem, és hallgattam őt, legfeljebb néha közbeszúrtam: „igen?”, „tényleg?”, „nahát!”. Egészen biztos, hogy ha nem Éva játssza, akkor én ott a színpadon elalszom, vagy hazamegyek, nem is tudom, mit csinálok. De olyan érdekes volt figyelni Évát, aki mindennap változtatott valamit – ahogyan ő mondta – a rosszul megírt történeten. (…) Ott voltam akkor is, amikor nagy szerelme, Latinovits Zoltán meghalt. Emlékszem, amikor bejött Zoli elbúcsúzni, mielőtt elutazott. Kérdezte Évától, nem tudna-e ő is lemenni vele Szemesre, aztán elindultak testvérével, Bujtor Istvánnal. És emlékszem, az esti előadás után jött egy telefon Gobbi Hildától, mindannyiunk ősanyukájától, hogy Éva menjen be a Fészek Klubba. Akkor úgy éreztem, sejti, hogy tragikus hír vár rá. (…) Éva nagyon szeretetre méltó volt. Olyan nőies, amilyet rajta kívül nem láttam még magyar színpadon.”
„Dacára annak, hogy nem volt tökéletes, mint ahogy senki nem az, de amikor átment a színpadon, akkor egy igazi nő vonult át mindig, olyan, hogy nem lehetett másra figyelni. Csoda volt együtt játszani a drága Gobbi Hildával is. Színrelépés előtt egy kamrába voltunk bezárva, és mindig jókat beszélgettünk. Egyszer különösen feldobott volt. „Mi történt, Hilda?” – kérdeztem. Elújságolta, hogy kapott egy rádiószerepet, pedig három hete nem hívták sehova. Ő, az ország egyik legnépszerűbb színésznője, akit mindenki imádott és a legnagyobbra tartott, a fellegekben járt, hogy rá még szükség van, még hívják játszani! A Vígszínházban pályakezdőként Darvas Iván segített nekem rengeteget. Úgy segített ki, hogy azt érezhettem: jé, ha ilyen egyszerű, ami nekem nem jutott eszembe, hogyhogy nem láttam meg? Ő elmondta azt az egy mondatot, ami az egésznek a lényege, én meg a homlokomra csaptam: Ja, hát akkor ez könnyű!” – mesélte Halász Judit.
A Nők Lapja arról is faggatta, szerinte ebből a szakmából mennyi az, amit egyáltalán meg lehet tanulni: „Tudod, nekem az az alap, amit mindig mindenhol el is mesélek, hogy Peter Brook és Várkonyi Zoltán más módon, de ugyanezt fogalmazta meg: Bejön egy ember a színpadra, megáll középen, nem csinál semmit, de magára vonja a figyelmet. Bejön egy másik ugyanígy, megáll középen, és senkit nem érdekel. Várkonyi mindig azt mondta, hogy a színészetben a legnagyobb, a legnehezebb és a legfontosabb a jelenlét. A jelenlét tudása, a jelenlét tehetsége. Hát jelen kell lenni. Szóval a tehetség. És azt észreveszi a néző, nem csak a kolléga! Ugyanakkor valóban van egy szakmai rész is. Latinovits igazán nem volt könnyű partner. Sokan rettegtek tőle. Tapasztalatlan ifjonc koromban volt egy közös jelenetünk a Vígben. Zöldfülűként nem tudtam, mitől poén egy poén, vagy mit kell úgy csinálni, hogy az éppenséggel ne legyen poén. Nem voltam még a szakmai fogások birtokában. És akkor a legdrámaibb pillanatok egyikében el kellett mondanom egy mondatot, mielőtt lemegy a függöny, és zokog a néző. Miután elmondtam, akkora röhögésben tört ki a közönség, hogy majdnem leszakadt a plafon. Latinovits dühösen lefutott a lépcsőn, belerúgott a függönybe, és üvöltött, hogy mit képzelek, én meg mint az őrült, rohantam ki a színpadról az öltözőbe, attól rettegve, hogy bejön, és még megfojt. Csak azon töprengtem, másnap mi lesz. Mert be sem megyek! Jött is Latinovits, berontott, és bocsánatot kért a gorombáskodás miatt. Mondtam neki, én nem tudom, miért nevettek, kérem, segítsen. És akkor megmutatta, hogy ugyanaz a mondat ellenkezőleg is tud hatni. Arra is megtanítottak az idősebbek, hogy előadás közben Sulyok Mária előtt nem szabad elmenni a színpadon, mert erre nagyon kényes. És hogy miként kell úgy belépni a színpadra, hogy a nézőtérről vastaps fogadjon…” – árulta el Halász Judit.
Arról szólva, mióta tart a szerelem a színház iránt, úgy nyilatkozott: „(…) Amikor iskolás lettem, akkor jártam először a belvárosban. Az egy csoda volt! Bejönni a romvárosból a város közepébe, ahol szintén romba dőlt minden, csak már eltakarították a törmeléket, és beülni egy színházba, ahol bársonyszékek voltak, és bársonyfüggöny. Ahol hirtelen sötét lett, és féltem, de anyám megfogta a kezemet, hogy ne félj, mindjárt világos lesz! Azóta is mindig ezt a csodát várom a színházban.”
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Szegő András a Nemzet Színészét, Szacsvay Lászlót is megszólaltatja.