gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Ötszörösére ugrik a dunaújvárosi színház rezsiköltsége – Csökkentik a színház játszási napjait

    A dunaújvárosi Bartók Színházban az elmúlt hetekben folyamatosan tanácskoztak, erről Őze Áron, a színház igazgatója tájékoztatta az Indexet. Azt mondta, válságegyeztetésben „sajnos már rutint szereztünk a pandémiás időszakban. Most is terveztünk egyik nap, aztán másnap újra terveztünk, hiszen jöttek új és újabb szempontok – katatörvény, energiaárak, rezsi – a költségvetésünk átpozicionálásához”.

    Őze Áron: „Sikeres színházi fesztivállal zárhattuk az évadunkat”

    A dunaújvárosi Bartók Színházban vasárnap este véget ért az egyhetes MIKRO Fesztivál, amelyet idén először rendeztek meg kamara- és stúdióelőadásokkal.

    Készül a Hamlear – Nagy Ervin, Koltai Róbert és Vasvári Csaba is Dunaújvárosban próbál

    Nagy Ervin Dunaújvárosi születésű. Koltai Róbert pedig a gyermekkorát töltötte a városban, amely díszpolgárrá is választotta. Mostantól mindketten a Bartók Színház színpadán lépnek fel – avagy megkezdődtek a Hamlear próbái Őze Áron rendezésében.

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram