Olaszországban többé nem cenzúrázzák a filmeket erkölcsi és vallási megfontolások alapján. Ehelyett a filmalkotóknak kell korhatár-besorolást adniuk saját filmjeiknek.

Az olasz filmes cenzúratörvény 1914-ben született. Számos nagyszerű film esett az áldozatául, köztük Az utolsó tangó Párizsban – emlékeztetett rá a The Guardian című brit napilap cikke.

Dario Franceschini kulturális miniszter hétfői közleményében jelentette be a filmes cenzúra végét. Mint írta:

véget ért az állam művészek szabadságát korlátozó ellenzőrző és beavatkozó rendszere.

Így erkölcsi vagy vallási okokból többé nem lehet megakadályozni egy film bemutatását Olaszországban, valamint nem lehet ezen indokok alapján megkövetelni, hogy a bemutatáshoz kivágják a filmből a kritikus részeket.

A filmeseknek maguknak kell korhatár-besorolást adniuk saját alkotásaiknak a bemutatás előtt. Döntésüket egy filmipari szakemberekből álló 49 tagú testület hagyja jóvá. Mint Pupi Avati filmrendező hangsúlyozta: ez egyfajta önszabályozás, amelyhez elég érettek a filmalkotók. Avati zenés filmjét, a Bordellát az 1970-es években cenzúrázták.

Az elmúlt száz évben több száz filmet cenzúráztak Olaszországban, elsősorban politikai, erkölcsi és vallási okokból.

Ezek közül az egyik legismertebb példa Bernardo Beltolucci 1972-ben Oscarra jelölt Az utolsó tangó Párizsban című klasszikusa, melynek minden kópiáját elpusztították, csupán hármat hagytak meg „bűncselekmény bizonyítékaként”.

A kulturális minisztérium Cinecensura online platformjának kimutatása szerint 1944 óta Olaszországban 274 olasz, 130 amerikai és 321 más országban készült filmet cenzúráztak. A cenzúra miatt több mint tízezer filmet változtattak meg valamilyen módon, köztük olyan rendezőkét, mint Federico Fellini.