50 éves korában, váratlanul, tragikus hirtelenséggel elhunyt Szendrey Brigitta, a Szolnoki Szigligeti Színház gondnoka. 

Több mint húsz évvel ezelőtt került a teátrumhoz, munkája, személye időközben nélkülözhetetlenné vált a társulat számára.

Bármilyen feladatkörben megállta a helyét. Volt művészeti titkár, üzemeltetési vezető, segédrendező, de ha kellett, súgó is.

Legutóbb a színház felújítását és a költözést felügyelte, intézte. Fiatalon elhunyt munkatársát a Szigligeti Színház saját halottjának tekinti.

A szolnoki színház az alábbi sorokkal búcsúzik:

Te voltál a színház „láthatatlan” lelke. Nem volt olyan feladat, amit ne lehetett volna Rád bízni.

Amikor a büfépultba kellett beállni, akkor ott álltál szeretett Édesapáddal együtt. Amikor a színháznak kellett egy művészeti titkár, az akkori igazgató úgy döntött, hogy Te legyél az. Amikor a színészházak ügyeit kellett intézni, akkor is mindenki Téged hívott. Hamar kiderült, hogy tökéletesen megállod a helyed ebben is, így üzemeltetési vezető lettél.

Aztán jött el a pillanat, amikor a színháznak ügyelőre volt szüksége, akkor a millió feladatod mellett hirtelen ügyelő is lettél. De ha kellett beugrottál, mint segédrendező, vagy súgó is.

Mindenki, mindenért, mindig hívott. Nemcsak mint kollégát, hanem úgy is, mint Barátot. Akiről tudtuk, hogy segít. Mindig, mindenben.

Két dolog körül forogott az életed. Első helyen állt a kisfiad, Máté, az összes többi létező időben a színháznak szentelted minden energiád.

Az új színház építése talán Neked volt a leginkább a szívügyed. Az első pillanattól Te gondoztad a színház felújításának minden részletét. Mindenről tudtál, mindenkivel egyeztettél, mindent felügyeltél. Az új színházban benne lesz a lelked, a munkád. Örökké.

Tavaly volt az 50. szülinapod. Június 16-án. Aznap egy gálaműsor volt a színházban. A nézőtér tele volt, a színház előtt tömegek álltak a kivetítő előtt. Úgy döntöttünk, hogy végre egyszer „láthatóvá” teszünk mindenki számára és a közönség előtt köszöntünk fel. De te akkor is – ahogy mindig -, miután elvégezted a munkád, szép csendben elmentél. Mi pedig ott álltunk és vártunk Rád. Hiába.

Jó lett volna, ha ezt még mind életedben elmondhattuk volna Neked, az új színház átadóünnepségén. De akkor is, ott is csak várni fogunk Rád. Megint. Hiába. Sajnos eddig nem mondtuk. De most kimondjuk, mert már most érezzük.

Brigi! Pótolhatatlan vagy!