Urbán András rendező munkássága áll az ötödik alkalommal megrendezett szarajevói színházi fesztivál, a péntekig tartó Sarajevo Fest középpontjában.
A fesztivál idei alcíme: Mi marad?, amely a nagyon gyorsan változó világválságokra utal, arra, hogy már „semmi sem szent”, de „ha minden elvet eltaposunk, akkor mi marad?” – veti fel a kérdést Haris Pasovic fesztiváligazgató.
A szemlével egy időben nemzetközi színházi fórumot is tartanak, amelyen több mint harminc európai rendező, producer és színházi vezető vesz részt. A fórum témája a Kelet-és Nyugat-Európa közötti kulturális együttműködés.
A péntekig tartó rendezvényen két olyan előadást mutatnak be, amelyet Urbán rendezett. Az egyik Végel LászlóNeoplanta című regényének adaptációja, amelyet 2014-ben mutatott be az Újvidéki Színház, és amelyet számos fesztiválon díjaztak, a másik pedig legújabb rendezése, A hallgatás poétikája a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művészeinek előadásában. Ez utóbbi előadás a színházi hanggal, a hangtól a szóig terjedő úttal foglalkozik.
Az előadásnak nincs szövege, arra törekszik, hogy bemutassa, milyen hatással vannak a színházi nézőre a különböző hangok, zörejek, morajok. A hallgatás poétikája után, december 1-jén Pasovic fesztiváligazgató beszélget Urbánnal a rendező tevékenységéről, színházi víziójáról, elképzeléseiről, terveiről.
Urbán András 1970-ben Zentán született, 17 évesen már önálló színházi-irodalmi műhelyt hozott létre, majd nem sokkal később megalakította az AIOWA csoportot. Kísérleti és mozgásszínházi tanfolyamokon vesz részt. Ugyanakkor a Nyári Mozi Színházi Közösség tagja, és ma is résztvevője, szervezője azoknak a Body Weather Laboratórium workshopoknak, és más művészeti megnyilvánulásoknak, melyeket a Nyári Mozi hoz létre. A középiskola elvégzése és a kötelező katonai szolgálat letöltése után 1990-ben az Újvidéki Művészeti Akadémiára felvételizik, a Drámai Tanszék Rendezői Szakára, Vlatko Gilić filmrendező vezetőtanár osztályába. Film- és színházrendezést tanul, közben rendezőként dolgozik a Szabadkai Népszínházban.
A kilencvenes évek első felében hirtelen megszakítja tanulmányait, színházi munkáit, és évekre visszavonul. Időszakosan alkalmi munkákat vállal, nyilvános szereplésektől távol. A színházról csak gondolkodik.
Öt év eltelte után folytatja tanulmányait, immár Boro Drašković rendező osztályában, és 2000-ben diplomát szerez. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban kezd rendezni, ugyanakkor a szegedi MASZK támogatásával alakuló Urbán András Társulatában hoz létre előadásokat. Közben dolgozik Újvidéken, Bulgáriában, majd Németországban, alkotóműhelyt vezet Romániában, tanulmányútra megy Japánba. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban kezd rendezni, 2006-tól az intézmény igazgatója . 2023 áprilisa óta az Újvidéki Színház igazgatója.
„A tabudöntögető, a színpad és a nézőtér között kapcsolatot teremtő, élő színházban hívő rendező(…). Társulatok meghívására érkezik, és általában vagy nagy nemzeti klasszikusokat értelmez át, vagy szerzői projektet hoz létre, amellyel a résztvevők személyes történeteit beépítve vagy elemelve közéleti és személyes élethelyzeteket dolgoz fel dokumentarista alapon. (…) Jórészt irodalmi művekből dolgozik, de mindegy, hogy Csáth Géza, Sylvia Plath, Végel László, Danilo Kiš, Bertolt Brecht, Heiner Müller vagy Vlagyimir Szolovjov művét, szerb vagy magyar nemzeti drámát visz színpadra, azokat minden esetben sajátos hozzáállással teszi. Ha ki is mozdítja az eredeti kontextusból az írott szöveget, mozaikos olvasatában a szerző szellemiségét megtartja. Egy alkalommal ezt úgy fogalmazta meg: nem róluk, azaz nem az írókról szól az egész. És valóban nem, hiszen a színpad valósága – különösen nála – más érzékekkel, érzetekkel, hatásokkal kiegészülve működik. Ez nem a remény színháza, ezért kegyetlen, és/de ezért van rá szükség” – áll a Fidelio Kult50 kiadványában.