Egyedi hangvételű, szuggesztív és szubjektív előadás érkezik Zsámbékra két kiváló színpadi előadó Szabó Balázs /gitás, ének/ és Vecsei H. Miklós közreműködésével.

A tengerpartra
A tengerpartra kifekszik a tenger,
a világ végén pihen a szerelmem,
mint távoli nap vakít a szivem,
árnyéka vagyunk valamennyien. 
/ Pilinszky János /

Ajánló az est elé:

Mind a ketten kötődnek Pilinszkyhez; mind a ketten a maguk módján feldolgozták a hozzájuk közel álló verseket, prózákat; most itt ennek az előadásnak a kedvéért összefűzik őket. Hangban és dalban, énekben és gitárban, brácsán.

Finom szálakon kapcsolódik, néhol duetté is érik a szöveg, annak tematikus szövete; különleges csendekkel, és ha kell éles hangokkal „kényszerít magunkba fordulni”.

Nem bánt, nem tolakszik a szöveg, a dal; feltesz egy felhőre, vagy egy madár szárnyára és elröpít a végtelenbe; majd a végére finoman visszaenged a Földre; közben előadó és befogadó bejárja a poklot és a Mennyországot.

Pilinszky a 21. század, Magyarországán.

Kritikus szemmel a produkcióról:

„A Szívárnyék című verses, zenés est keretében táncolhattuk körbe a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjének ismert és kevésbé ismert írásait, és – a két művész előrejelzése szerint – amikor pillanatokra már úgy hihettük, értjük a lényeget, az rögtön el is illant a kezeink közül. Bevallásuk szerint többek közt ez a megfoghatatlanság késztette őket is arra, hogy kísérletet tegyenek a költészetében rejlő mágia megfejtésére, minket is bevonva ebbe a különös játékba. Az est egyszerre volt szikár és komoly, és felhőtlenül játékos, akár csak Pilinszky János maga: a versek, zenék sorában a páros a kilencvenkilenc évvel ezelőtt született költő életének főbb állomásait saját, személyes történeteivel, megjegyzéseivel tűzdelte meg. Ezzel a közönség egyes tagjaiban némi nemtetszést is kiváltva. Hiszen valóban nem megszokott, hogy az előadó műsor közben a legnagyobb természetességgel szúnyogriasztót kér, saját útkereséséről, hitéről, fiatalkori elképzeléseiről mesél, vagy kijelenti, ne essünk kétségbe, ha egy-egy verset nem értünk, érezzük inkább. Rendhagyó produkciónak lehettünk részesei, ám Pilinszky János költészetéhez e töréspontok mentén is egyre közelebb és közelebb kerülhettünk: Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs nem a könnyebb utat választották, zenék és versek zavartalan egymásutánja helyett azt üzenték a nézőknek, a művészet nem valami távoli ügy, itt van köztünk, és mi sem természetesebb, mint hogy két darab között van lehetőség levegőt venni, megállni, és szemlélődni, ahogy azt a költő is oly gyakran tette.” (Népszava)

Mikor, hol?:

2020.08.09. | 20:00 – 21:30, Zichy-kastély – Zsámbék