gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    10 éve nyitott újra a Játékszín

    2022. október 31., hétfő 10:05

    A 2012-ben magánszínházként megnyitott teátrum első évadbeli bemutatóján Nagy Sándor mutatkozik be a Teltház című egyszemélyes produkcióban. Bereczki Zoltán rendezőként debütál a 10. évfordulón, a Menopauza című amerikai musical új változatát állította színpadra – olvasható a színház közleményében.

    Mint írják, a Teréz körúti színházépület megnyitásának 110. évfordulója ugyancsak október 30-án volt. A kezdetektől kabarék váltották az épületben egymást, majd itt működött a legendás Kamara Varieté. Játékszínként 1978-tól ismerhette a közönség a teátrumot, amely 2012-es bezárása után magánszínházként nyitott újra.

    A Bank Tamás vezette színház 10 év alatt 18 rendezővel 41 bemutatót tartott, és  csaknem 860 ezer látogatót fogadott. Magyarországon elsőként a Játékszín mutatott be színházi előadást a Fővárosi Törvényszéken (A vád tanúja, 2021), vidéki vendégjátékaikon mintegy 200 ezer nézőhöz, 65 városba vitték el produkcióikat – emelik ki a közleményben.

    A Játékszín a 2022/2023-as évadban nyolcvan színészt foglalkoztat, sokak mellett Bánsági Ildikó, Dobó Kata, Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Kern András, Kovács Patrícia, Lévay Viktória, Pásztor Erzsi és Szerednyey Béla is színpadra lép. Jelenleg 14 produkciót tartanak repertoáron.

    Az évad első bemutatójában, Becky Mode Teltház című vígjátékában Nagy Sándor  csaknem negyven karaktert kelt életre, köztük Sam Peliczowski munkanélküli színészt, aki Manhattan legfelkapottabb éttermében intéz telefonos foglalásokat. A produkciót Horgas Ádám rendezi, a Játékszín szilveszterkor is ezt a darabot tűzi műsorra.

    A 10. évfordulót december 17-én a színház legnépszerűbb előadása, a Menopauza új változatának díszelőadásával ünneplik. Bereczki Zoltán alkotótársai között van Tallós Andrea, Gulyás Levente, Lombos Márton, Bach Szilvia és Náray Erika, a dramaturg Lőkös Ildikó, a videógrafikát Pál Dénes és Madarász Gergő készítette. Az első verzióban is játszó előadók – Falusi Mariann, Hernádi Judit, Náray Erika, Szőlőskei Timea és Tóth Enikő – mellett új szereplőként Janza Kata is színre lép a musicalben.

    A Játékszín kisszínpadán, amely az idei évadtól a Julius Meinl Színpad nevet viseli, a Libertine Kiadóval együttműködésben az Irodalmi reggeli című sorozattal és könyvbemutatókkal várják a közönséget. Első alkalommal, november 12-én délelőtt Szabados Ági beszélget Bauer Barbarával Bíborbetűk című új regényéről. A színházteremben is várja egy-egy extra program a közönséget: december 3-án Kormos Anett humorista – három év csönd után – Top lesz című új önállóestjével jelentkezik.

    Mint a közleményben kiemelik, a Játékszín az idei szezonban újabb közönségrétegnek nyújt színházi élményt: a Vodafone-nal együttműködésben kiépítették azt a feliratózórendszert, amely egy zárt wifi-hálózaton keresztül hallássérült nézők számára is élvezhetővé teszi az élő előadást.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram