Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    10 éves az Egy komcsi nyanya vagyok! Csoma Judit előadásában

    2023. május 22., hétfő 09:11

    Immár 10 éve, hogy bemutatták a Katona Sufniban az Egy komcsi nyanya vagyok! című előadást Csoma Judit főszereplésével. Dan Lungu első, magyar nyelven megjelent regénye, amely a kilencvenes években játszódik. Egy nyugdíjas fémipari szakmunkásnő, Emilia Apostoae meséli el életét, sok humorral és (ön)iróniával. A történet vezérfonala a népszerű sztereotípia: „az előző rendszerben jobb volt”.

    „Néhány napja, amikor Țucu épp itthon volt, megkérdeztem tőle, tudja-e, hogy vasárnap választások lesznek? Mondta, hogy tudja, falura is elment a híre, mert Bolohan hívei egy kamionról ingyen sört osztottak a mezőn. És ő is elvett egyet. A liberálisok meg golyóstollat osztogattak. Megmondtam neki, hogy ebbe a lakásba be nem hozza azt a golyóstollat. Megnyugtatott, hogy már elvesztette. És bárhogy szavazna, a tollra vagy a sörre, az egyiket hiába adták. És különben is, akármelyik nyer, úgyis lopni fog.”

    Dan Lungu román író, szociológus, politológus.1969-ben született a moldvai Botosaniban, jelenleg Iasiban él. A legnépszerűbb, legelismertebb, legtöbb nyelvre lefordított kortárs román író. Az „Egy komcsi nyanya vagyok!” című regényét eddig több mint 10 nyelven adták ki. Magyarul megjelent másik regényének címe: Hogyan felejtsünk el egy nőt?

    Kritikus szemmel az előadásról:

    „A Dan Lungu regényéből készült monodrámának (adaptáció: Török Tamara és Csoma Judit) azonban nyilvánvalóan nem a kommunistákkal vagy a kommunizmussal van dolga, hanem azzal a demagógiával, amit a gondoskodó (valójában a szabadságot korlátozó, diktatórikus berendezkedésű) állam felkentjei hirdetnek. Ez az, ami Emilia életét megrövidítette éppen annyival, amennyi időt abban töltött. Annak tudomásul vétele, hogy az ember élete egyszerűen nem volt igaz, nem könnyű feladat.

    Csoma Judit végtelenül szerethetően, izgalmasan teremti meg ezt az egyszerű, fiatalon kitörni vágyó, ám konzervatív és tartásos asszonyt úgy, hogy közben kinyitja ezt az otthonkába zárt világot, és úgy mesél – akár viccet, akár munkahelyi történetet, akár a férjéről, akár a politikáról –, hogy egy pillanatra sem veszti el sem a koncentrációt, sem a történet fonalát. Hangsúlyai pontosak, vele megyünk a történetben, még ha mondanánk is közben, hogy nincs igaza, nincs kétség afelől, hogy tudja ő ezt. De nem mondjuk, mert sajnáljuk, mert ő a velünk élő félmúlt tanúja, és jó lenne tanulni abból, hogy hová jutott” – írta Ugrai István anno a 7óra7 portálon.

    „A nyugdíjas fémipari szakmunkásnő – rózsaszín steppelt pongyola van rajta, a hatvanas évek városi viselete – elmeséli életét, hogy milyen volt, amikor neki jó volt és milyen most, amikor már rossz.

    Csoma Judit –  Emilia Apostoae – ül a parányi térben, néha föláll, a rádióhoz megy, időnként a fotelbe ül. Nincs más eszköz, mint az arca, a tekintete, keze, amellyel hitelesíti élettörténetét, érzéseit. Mesél. Meséli történetét. Nem mindig szavakban. Ahogy tenyerét az arca elé emeli, ahogy végigsimítja homlokába hulló tincseit, ahogy a zsebébe nyúl, ahogy a bögréért, ahogy marokfa fogja, ahogy iszik belőle. Hitelesíti azt, hogy számára méltóbb volt, amikor dolgozhatott, amikor a húsért sorba kellett állni, és sokszor már nem jutott, amikor nem volt annyiféle áru, de mégis volt azért, ami az élethez kellett. Egy asszony egész élettörténete elevenedik meg játékában. Ugyanígy él, ugyanígy gondolkodik, ha a világ más tájára születik:munka, otthon, gyerek, férj – talán ebben a sorrendben. Neki ez jutott, ez az ország, ez a haza. Ő nem számított a politikának, s ezért semmi dolga a politikával!

    Csoma Judit az otthonka-díszlet meghittségében, és szerepe szerint nyugdíjasként csupa dinamizmus és csupa erő. Elhiteti: az ember a diktatúrák ellenére is diadalmas, mert ő az életet továbbvivő” – írta a produkció kapcsán Józsa Ágnes a helloart.hu oldalán.

    JÁTSSZA: Csoma Judit

    MUNKATÁRSAK: Máté Gábor, Keresztes Tamás, Cziegler Balázs, Tóth Judit, Balázs Krisztián, Szőke Dávid, Fodor István, Fórián Péter, Kovács Ildikó, Wéber Edina

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram