gate_Bannergate_Banner
Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 28., kedd
    banner_bigBanner4

    10 fiatal magyar filmes készítheti el első mozifilmjét

    2020. november 12., csütörtök 16:11

    Idén 68 pályakezdő rendező jelentkezett az Inkubátor Programra. A pályázatok közül mozgóképszakmai előzsűri választotta ki a 10 filmtervet, amelyek forgatókönyv fejlesztési támogatásban részesülnek.

    Az Inkubátor Programra a diplomás, de első egészestés filmet moziban még be nem mutatott rendezők jelentkezhettek, valamint olyan alkotók, akik rövidfilmjükkel már szerepeltek nemzetközi filmfesztiválokon, vagy akik Magyarországon országos televízióban bemutatott alkotást jegyeznek.    

    A legtöbb pályázat idén is a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), a Budapesti Metropolitan Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) diplomásaitól érkezett, de voltak Edinburgh-ban, Kolozsváron, Londonban, Párizsban és Los Angelesben végzett fiatal magyar filmesek is a jelentkezők között.   

    A szakmai előzsűri tagja volt Bodzsár Márk rendező, Hartung Attila rendező, Iványi Petra producer, Pápai Zsolt filmtörténész és Zurbó Dorottya dokumentumfilm rendező.

    A kiválasztott fiatal alkotók projektjei 2 millió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesülnek.    
    Az Inkubátor Program 2020 továbbjutói:
    Breier Ádám: Lefkovicsék gyászolnak
    Dudás Balázs: Krampusz
    Hevér Dániel: Valami madarak
    Holtai Gábor: Itt érzem magam otthon
    Nagy Borbála: Nincs itt semmi látnivaló
    Podhradská Lea: Apám lánya
    Sós Bálint Dániel: Minden rendben
    Szabó Szonja: Flóra
    Szeleczki Rozália: Cicavízió
    Tóth Gergely: Riviéra 

    A forgatókönyvek elkészítésére januártól 5 hónap áll az alkotók rendelkezésére. Május végén a döntősök prezentációs, azaz „pitch fórumon” mutatják be a filmtervüket a szakmai közönség előtt. A 10 filmterv közül szakmai zsűri és a meghívott szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választja ki az 5 nyertes filmtervet.

    A nyertes filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 100 millió, a dokumentumfilmeknél 30 millió forintig nyújthat támogatást az Inkubátor Program. A fiatal alkotóknak az NFI az anyagi mellett szakmai támogatást is nyújt.    

    A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében már 24 elsőfilmes csapat kapott támogatást, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, Csuja László Virágvölgy című road movie-ja, és Zurbó Dorottya Könnyű leckék és Visky Ábel Mesék a zárkából című dokumentumfilmje is.

    Fotó: Orosz Ákos és Mészáros Blanka Fazekas Máté Kilakoltatás című filmjének forgatásán. Forrás: NFI

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram