Száz évvel ezelőtt, 1922. december 22-én született egy csodálatos színművésznő, Dévay Camilla, akit pályája elején koholt vádak alapján börtönbe zártak, majd ítélet nélkül Kistarcsára internáltak.
Az évforduló alkalmából az M5 kulturális csatorna készített rövid portrét a művészről, amelyben lánya, Udvaros Dorottya és Szilágyi Tibor színművészek is megszólalnak.
Dévay Camilla 1922. december 22-én jött világra Duda Kamilla néven. Művésznevét a főiskolán vette fel, ahol az első évfolyamtól ő volt az iskola sztárja. Szépsége, tehetsége, izzása, különleges tartása okán ő volt a kiválasztott. 1947-ben kitüntetéssel végzett. Harmadéves növendék volt, amikor Básti Lajos oldalán, a Csongor és Tünde női főszerepére készült. Az egyik próbát megszakították, kihallgatásra vitték. Néhány napig álltak a próbák, majd Tünde szerepét Szörényi Éva vette át. Az incidens ellenére folytathatta tanulmányait, a végzés után a Nemzeti Színház azonnal szerződtette. Első bemutatója után nem sokkal letartóztatták, igazi megpróbáltatásai csak ekkor kezdődtek.
A színésznő sorsáról lánya, Udvaros Dorottya mesélt az nlc-nek. Elmondta, hogy édesanyja az iskolában gép- és gyorsírást tanult, és le is tette a vizsgát. 1944 őszén annyira szükség volt a szakképzett munkaerőre, hogy bevezették a munkaszolgálatot. Egy nap csendőrök állítottak be hozzájuk, és elvitték Camillát háromnapos munkára az egyik csendőrparancsnokságra. A színésznő sosem beszélt arról, mik történtek ott vele, de ellenkezni sem volt mersze, mert két embert bújtatott a lakásban, ráadásul a húga az illegális kommunista pártsejtben dolgozott. Annyira komolytalannak tartotta a vádat, hogy zsidók megkínzásában vett volna részt, hogy még ügyvédet sem kért. Csak egy ember ment tanúskodni mellette. Végül koholt vádak alapján három év börtönre ítélték. Amikor leülte a kiszabott büntetést, nem engedték ki a börtön kapuján, ahol a család várta, hanem rabomobilba zsuppolták, és meghatározatlan időre Kistarcsára szállították. Végül 1953-ban szabadult, mindössze 40 kiló volt ekkor.
A rabtárs, Esterházy grófnő így emlékezik az internáló táborra: „…És volt köztünk egy gyönyörű, szőke színésznő, olyan fiatal, mint az az ágaskodó búzahajtás, s aki csak fölfelé nézett, folyton abba az alig-alig fénybe, és ha nagyon nagy csend volt, ami mindig a legrosszabb, akkor ő inkább beszélt, szépen, arany ízűen, meséket, verseket, sokan túl sem éltük volna, ha nem hunyhattuk volna le a szemünket a drótos villanykörte alatt, hogy azokon a szép szavakon ájuljunk el, ha nem halljuk naponta a Toldit, a farkassal hadakozó, hű fiút, a cseh vitézzel megvívó bajnokot, a Szülőföldemet, a Családi kört, a Rab gólyát, meg a Fóti dalt…”
A kistarcsai internáló táborból kikerülve, 1953-ban ismerkedett meg a fiatal, pályakezdő, a Magyar Néphadsereg Színház ösztöndíjas rendezőjével, Udvaros Bélával. Lányuk, Udvaros Dorottya Kossuth-díjas színésznő születése után házasodtak össze. Retorzióként férjét is elbocsátották, csak gyárak – köztük a Magyar Optikai Művek – színjátszócsoportjait vezethette. A nehéz helyzetben élő családot barátok, neves művészek (Bessenyei Ferenc, Váradi Hédi, Pécsi Sándor) segítették.
A részleges rehabilitáció után (1957-ben) Kecskemétre szerződhettek. Férjével tizennégy darabban lehettek alkotótársak.
1957. január 31-én, Békéscsabán az ország egyik legfiatalabb, Falus György által igazgatott színházában léphetett újra színpadra. A Mária főhadnagy címszerepét „kettőzte” Simon Erikával. Partnere volt – többek között – Stefanik Irén és Szoboszlai Sándor.
Az 1957/58-as szezonban – férjével együtt – szerződést kapott a Kecskeméti Katona József Színházban.
1957. szeptember 21-én egy zenés darabban (Nászutazás) láthatta először a kecskeméti közönség. A férfi főszerepet Fekete Tibor alakította, akivel – később a legtöbbször – huszonnyolc alkalommal voltak játszótársak.
Radványi László igazgató, később Radó Vilmos a legendás színházcsináló, az Udvaros házaspáron kívül több indexre tett művésznek adott szerződést. Itt rendezhetett újra Németh Antal az Európa-szerte elismert színházi szakember, a Nemzeti Színház egykori igazgatója.
Alig egy hónapot kellett várnia az első, alkatának, karakterének legmegfelelőbb drámai szerepre. A Németh Antal által rendezett Othello főszerepeit a szintén vidékre száműzött Bicskey Károly–Fogarassy Mária házaspár játszotta. Dévay Camilla Bianca szerepében tűnt fel.
Rövid idő alatt a város illetve a megye legismertebb, legnépszerűbb, körülrajongott művésze lett. A tizenhat évad alatt több mint ötven bemutatója volt. Eljátszhatta a drámairodalom számos nagy női szerepét, néhány kivétellel ezek mindegyike erőt és tehetséget próbára tévő feladat volt. A kecskeméti színházi sikerei, mintha kárpótolni akarták volna a szilenciumban töltött évtizedért. Évi három-négy, 1963-ban hét premierje volt.
Sikerei azonban a megyehatáron belül maradtak. Alakításait nem méltatta országos sajtóorgánum, kitüntetésben nem részesült, a megyét csak egy debreceni és egy szegedi vendégjáték alkalmával hagyta el.
A soha nem indokolt tiltás megnehezítette filmes és tévés pályafutását is. A vidéki színházak előadásait sűrűn látogató filmrendezők, több alkalommal hívták egy-egy szerepre. Szerződtetése általában komoly tortúrával járt, több esetben miniszteriális szinten akadályoztatták meg szereplését.
1973-ban, tizenhat év után – férjével együtt – elbúcsúztak Kecskeméttől. A békéscsabai színházhoz szerződtek, ahol három év alatt – megromlott egészségi állapota miatt – már csak öt bemutatót abszolvált. 1976-tól visszavonult a színpadtól. 1978 decemberében egy Jean Cocteau-darabban még visszatért a szeretett város, Kecskemét közönségéhez.
Tizenegy évvel később, barátai és a pályatársrendező, Berényi Gábor unszolására, biztatására elvállalta a Janika című darab egyik szerepét. Negyvenkét év után először léphetett fővárosi színpadra. A címszerepet lánya, Udvaros Dorottya; az édesanyát ő alakította. Ez volt az egyetlen, aktív színpadi találkozásuk. A jutalomjáték huszonnyolc előadáson át tartott, utána örökre el kellett búcsúznia a színpadtól. 1998. november 10-én hunyt el.
Dévay Camilla pályafutása alig két évtizedig tartott. A tragikus események nem csak az indulás első évtizedétől fosztották meg. A börtön, az ítélet nélküli internálás, a teljes, majd a részleges kirekesztettség traumái egészségét tönkretéve, további évtizedeket raboltak el ígéretes pályafutásától.
Udvaros Dorottya két szerepben is átélhette édesanyja sorsát. Először Bacsó Péter, Te rongyos élet című filmjében alakíthatta egy internált színésznő szerepét. Két évtizeddel később Bartis Attila, Anyám, Kleopátra! című darabjában, egy, a világtól elvonuló, depresszióban szenvedő, mellőzött művész tragédiája; dokumentum és nem fikció erejével idézte Dévay Camilla életének utolsó másfél évtizedét. A szerző nem ismerte a művésznő históriáját, kálváriáját…
Forrás: NLC, Wikipédia, MTI, Atempo.sk.