Száz éve, 1921. augusztus 13-án született Debrecenben Sarkadi Imre Kossuth- és József Attila-díjas író, újságíró.
Édesapja adóhivatali tanácsos, adófőellenőr, édesanyja tanítónő volt. Középiskolai tanulmányait a debreceni református kollégiumban végezte, majd 1939-ben beiratkozott a debreceni egyetem állam- és jogtudományi karára. A jogi stúdiumok mellett sok egyéb dolog is érdekelte, így az egyetemmel párhuzamosan dolgozott gyógyszerészsegédként és írnokként, 1942–44-ben a Debreceni Újság–Hajdúföldnyomdai korrektora, több sportlap tudósítója is volt. Végbizonyítványát 1943-ban szerezte meg az egyetemen, 1945-ben a Tiszántúli Népszava munkatársa, majd a Debreceni Szabad Szó szerkesztője volt.
1946-ban a fővárosba költözött, ahol a Szabad Szó munkatársa lett, s a Válasz című lapnak is írt színházi jegyzeteket. 1947-től a Magyar Rádió Falurádió című műsorának szerkesztője volt, de innen politikai okok miatt eltávolították. Ezt követően rövid ideig a Válasz állandó munkatársa, majd 1949-től a MAFILM dramaturgja, egy évvel később pedig a Művelt Nép segédszerkesztője volt.
1950 és 1953 között irodalmi munkásságából élt, majd egy váratlan fordulattal Balmazújvárosba került az egyik általános iskola tanáraként. Egy év múlva visszatért Budapestre, s 1954–55-ben részt vett a Csillag című folyóirat, majd az Irodalmi Újságszerkesztésében, 1957-ig pedig a Madách Színház dramaturgja volt. 1960–61-ben néhány hónapig az Állami Vakcinatermelő Intézetben dolgozott segédmunkásként.
1961. április 12-én bekövetkezett halálának oka máig nem tisztázott, annyi biztos, hogy egy baráti buli végén, amelyet a neves festő, Kondor Béla lakásán tartottak, ittas állapotban kizuhant az emeleti ablakból.
Tragikus és ellentmondásos volt a halála, s épp ilyen tragédiákkal, ambivalenciákkal terhelt volt az élete, írói munkássága is.
Pályájának kezdeti szakaszán a kiváló tollú újságíró és publicista fáradhatatlanul járta a vidéket, tapasztalatait mindig pontos, közérthető formában tárta olvasói elé. Későbbi munkásságára jellemző volt a többműfajúság, írt remekbe szabott novellákat, drámákat, kis- és nagyregényeket is. Minden munkáját a tökéletes formai megszerkesztettség, a népnyelv fordulatait is felhasználó választékos nyelvezet, a részletes és alapos emberábrázolás, az alaposan átgondolt cselekményvezetés jellemezte.
Írói eszményképe Móricz Zsigmond volt. Az ő útját kívánta folytatni a magyar nép, a parasztság életkörülményeinek, jellegzetes alakjainak, a történelmi helyzetből eredő konfliktusainak ábrázolásával.
Munkásságáért 1951-ben, 1952-ben és 1954-ben is József Attila-díjat, majd 1955-ben Kossuth-díjat kapott.
Az 1950 és 1953 közötti időszakban írott munkáiban (Gál János útja, Rozi) túlnyomórészt az alakuló szocializmus iránti lelkesedése szólalt meg, hitt egy szebb, igazságosabb jövő építésében. A törvénytelenségekkel, ellentmondásokkal való szembesülés azonban 1953 után egyre inkább a Nagy Imre-féle politika hívévé tette. Ekkori írásaiban tetten érhető a lelkesedés megcsappanása, a falusi élet körülményeinek reális számbavétele, novelláiban egyre művészibben ábrázolta a tragikus emberi sorsokat.
Ennek a korszakának jelentős darabjai a Rómeó és Júlia témáját feldolgozó A kútban című novellája, ebből készítette 1955-ben Fábri Zoltán a Körhinta című filmet a nagyon ifjú Törőcsik Marival és a felejthetetlen Soós Imrével a főszerepben.
Filmet forgattak Tanyasi dúvad című kisregényéből is, amelyet 1959-ben ismét Fábri vitt vászonra Bessenyei Ferenccel és Medgyesi Máriával. 1955-ben készült el a még mindig falusi környezetben játszódó Szeptember című drámája, valamint a szemléleti és tematikai változás előhírnöke, a vidéki értelmiséget ábrázoló Viharban című kisregénye.
Az 1956-os forradalom leverése utáni időszak átmenetileg eltávolította Sarkadit az irodalomtól. Súlyos válságokkal küzdött a magánéletében is, köztudott volt róla, hogy erősen alkoholista, reggel a napot egy liter rummal kezdte, majd napközben ehhez még pálinkát, egyéb tömény szeszes italokat is fogyasztott. Könnyen szerelmesedő ember volt, állítólag barátja, Kondor Béla felesége iránti nem múló szerelme vezetett tragikus halálához is.
E magánéleti vívódások, a szellemi útkeresés küzdelmei tükröződnek utolsó írói időszakának darabjain, amelyeket olyan remekművek fémjeleznek, mint a Bolond és szörnyeteg című regény, A gyáva című kisregény, az Oszlopos Simeon című kisregényből átírt színdarab és az Elveszett paradicsom című dráma.
Morális káosz, tudatos és ösztönös önpusztítás, kudarcos életek elevenednek meg az olvasó szeme előtt, ám feloldozást, megoldást egyik mű sem kínál.
E darabok népszerűségéhez hozzájárult értő filmes feldolgozásuk is, az Elveszett paradicsomból Makk Károly készített filmet Pálos Györggyel és Páger Antallal, A gyávából pedig Mihályfi Imre Tordai Terivel, Huszti Péterrel és Kálmán Györggyel.
A művek sikerének fényében szerzőjük már nem sütkérezhetett, az a végzetes áprilisi éjszaka megszakította az ígéretes írói pályát.
1962–1963-ban több irodalmi folyóirat – elsősorban a Kortárs és az Új Írás – lapjain heves polémia folyt Sarkadi irodalomtörténeti helyéről. Műveit több nyelvre is lefordították, az Elveszett paradicsom című drámát például cseremisz nyelven is előadták.
Halála után több mint egy évtizeddel a Szépirodalmi Könyvkiadó megjelentette négykötetes életműsorozatát, majd 1987-ben az írói hagyatékból még előkerült írásaiból jelent meg válogatás Párbeszéd az idő dolgairól címmel.