A Nemzeti Színház és a MASZK Országos Színészegyesület szeptember 10-én emléktáblát állított a 2006-ban elhunyt Zenthe Ferenc, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, 100 éve született színművész tiszteletére. Az ünnepségen Tóth Enikő olvasta fel Lőte Attila megemlékező sorait pályatársáról. Az eseményen részt vett ifjabb Zenthe Ferenc is.

Köszönjük a Madách Színháznak, hogy eljutatta szerkesztőségünkhöz Lőte Attilaaz avatáson elhangzott írását, melyet az alábbiakban olvashatnak:

„Szakonyi Károly: Turini nyár című darabjában arra a kérdésre, hogy ismerem-e a festőművészt, szerepem szerint így feleltem:
„Hogyne, hogyne, ismerem. Remek festő és nagyszerű ember.” Őrá, személy szerint is tökéletesen igaz volt ez a megállapítás.

Igen, Zenthe Ferenc nagyszerű színész és remek ember volt. Olyan ember, aki tökéletesen azonos volt önmagával. A Jóisten nagyon – nagyon jókedvében lehetett, amikor a világra teremtette Firincet, ahogyan sokan becéztük Őt. Az elmúlt évtizedekben színészi életem legszebb, legsugarasabb idejét töltöttem azokban a darabokban, amelyekben partnere lehettem.

Legszívesebben a Veszélyes forduló, a Bolondok grófja, a Játék a kastélyban és az Amíg összeszoknak című darabokra gondolok vissza.

Az a magával ragadó természetesség, ahogy ezekben a darabokban és minden szerepében élt, – az a sugárzó becsületesség, szívélyesség, barátságosság, ahogyan Ő játszotta, élte ezeket a szerepeket, az egyedülálló volt még a hihetetlen értékeket képviselő akkori Madách Színházban is.

Bár azt hiszem, Feri alapjában racionális alkat volt, szerette látni a dolgok működésének lényegét, mégis derűjével, humorával, kacagásával ejtette rabul az embereket.

Hiányzik. Ahogyan mostanában hiányoznak a mi életünkből is ezek a jó tulajdonságok.

Hálás vagyok sorsomnak, hogy az Ő hivatásának, életének részese és tanúja lehettem.”

Lőte Attila

Zenthe Ferenc pályájáról:

A salgói vár alatt, a ma már Salgótarjánhoz tartozó Salgóbányán született Rameshofer Ferenc néven, apja bányafőmérnök volt. A gyönyörű vidéken telt gyermekkora, iskoláit Egerben a cisztercitáknál, majd a nyíregyházi katolikus gimnáziumban végezte. A színi mesterség iránti érdeklődést apja ültette belé, aki a kis bányászfaluba vetítőgépet, gépészt, zongoristát szerzett, némafilmeket hozatott, s később is elvitte moziba, színházba az internátusból hazatért fiát. A színészetről azonban hallani sem akart, ezért Ferencet a közgazdaságtudományi egyetemre íratták be, ahol – nem túl nagy lelkesedéssel – elvégzett négy szemesztert. Nagy titokban jelentkezett a Színművészeti Akadémiára, s palócos kiejtése ellenére is felvették, ám a sors ismét közbeszólt: 1942-ben behívót kapott, de a frontra nem került ki.

A háború után már nem volt kedve folytatni a tanulást, inkább Pécsre szerződött, majd számos vidéki színházat végigjárt. 1947-től Debrecenben játszott, vendégként Ludas Matyit alakította a fővárosi Ifjúsági Színházban, 1952-ben a Madách Színház tagja lett, s a teátrumhoz mindvégig hűséges maradt.

Nem vágyott nagy szerepekre, csak Peer Gyntöt akarta igazán eljátszani – hiába. Lehetett viszont Puck, majd Zuboly Shakespeare Szentivánéji álmában, Móricz Ludas Matyijának címszereplője, Noszty Pál Mikszáth, Scapin Moliére művében, Dickens Karácsonyi énekében Ebenezer Scrooge vagy Jákob a Rice-Lloyd Webber szerzőpáros József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicaljében. Nyugdíjasként is állandóan színpadon volt a Madách Színházban.

Igazán azonban a filmgyártás és a televízió „kényeztette el”. Első filmszerepét Nagy Sándor honvédtábornokként 1953-ban alakította a Föltámadott a tenger című monumentális alkotásban, ezt a Rákóczi hadnagyának főszerepe követte, ehhez az öttusázók tanították meg lovagolni, e tudásának később sok hasznát vette. Ezután romantikus vígjátékok főszerepei következtek a sármos, a kamera előtt természetesen viselkedő színész életében: a 2×2 néha 5, a Mese a 12 találatról, a Kölyök, a Fapados szerelem. Később egyre inkább jellemszerepeket formált meg, az 1983-ban készült, Oscar-díjra is jelölt Jób lázadásában módos falusi zsidót alakított, aki egy keresztény kisfiút fogad örökbe a második világháború alatt.

Neve igazán az 1962-ben forgatott, 13 részes A Tenkes kapitánya című tévésorozattal forrt össze. A sorozat nem csak itthon lett legendás siker, de világszerte bemutatták, még Kínában is. Aztán még számos tévésorozat következett: a Rózsa Sándor, a Tüskevár, a Princ, a katona, a Bors és a Szomszédok, utóbbiban a taxis Taki bácsi szerepében. Egy népszerű rádiós sorozat, a Szabó család is végigkíséri pályafutását: ő volt az a szereplő, akit halála után a közönség hatalmas felháborodása miatt közkívánatra „fel kellett támasztani”, azaz visszaírták.

Kezdettől a közönség szeretete övezte és számos kitüntetést is kapott, többek között Jászai Mari-díjat (1954, 1968), érdemes és kiváló művészi címet. Kossuth-díjjal 1997-ben tüntették ki „sokoldalú művészi pályája elismeréseként”, szülővárosa, Salgótarján díszpolgári címmel jutalmazta 2003-ban. A nemzet színészévé 2005-ben választották meg, ugyanebben az évben Magyar Örökség-díjjal tüntették ki sokoldalú emberábrázolásáért.

Súlyos betegség következtében nyolcvanhat éves korában, 2006. július 30-án érte a halál. Első felesége korán elhunyt, házasságukból egy fiú született. A népszerű színész hobbija a balatoni vitorlázás volt.

Szülőhelyén, Salgótarján Salgóbánya városrészében halála után egy évvel emlékparkot alakítottak ki, 2008-ban mellszoborral is emléket állítottak neki. 2014 novemberében a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum könyvet jelentetett meg róla, Köszönöm a Jóistennek, hogy ide születtem címmel, amelyben a színész gyermekkorát és a szülővárosához, Salgótarjánhoz fűződő, haláláig tartó kötődését mutatja be. A Salgótarjánban 2012-től működő színház az ő nevét viseli.

Forrás: MTI, Madách Színház, Nemzeti Színház