1911. november 16-án, 110 éve született Básti Lajos Kossuth-díjas színművész. Rá emlékezünk.
Básti Lajos – eredeti nevén Berger – szülővárosában, Keszthelyen a Premontrei Gimnáziumban szerette meg az irodalmat, Arany János gyönyörű nyelvezetét. Írók, költők gondolatainak tiszta, kifejező tolmácsolása jegyében teltek aztán élete elkövetkező évtizedei. Második felesége, a pályatárs Zolnay Zsuzsa emlékezése szerint Bástit a kiváló színész, Mányai Lajos parancsolta fel Pestre, a következő szavakkal: „Te hülye, aki így mond verset, annak az akadémián a helye”.
Ódry Árpád egyetlen Ady-vers meghallgatása után vette fel a Színiakadémiára. Diplomát 1935-ben szerzett, ezután Bárdos ArtúrBelvárosi Színházában fiatal amorózó, bonviván szerepeket játszott. A harmincas évek filmjeiben is ilyen jellegű szerepeket kapott (Méltóságos kisasszony, 120-as tempó, Pillanatnyi pénzzavar, Azúrexpressz).
1937-ben szerződött a Vígszínházba, de a zsidótörvények miatt 1939-40-ben már alig kapott szerepet. 1941-ben még jutott számára lehetőség a Magyar és az Andrássy Színházban, de azután a háború végéig nem léphetett színpadra. Amikor épp nem volt munkaszolgálatos, könyvkiadással és írással foglalkozott, baloldali művészek irodalmi rendezvényein szerepelt.
24 novelláját jelentette meg (Sziréna címmel, magánkiadásban, 1942-ben). Írásai szinte kivétel nélkül önéletrajzi kisprózai művek voltak; szüleiről, szerelmeiről, művelődésélményeiről és szülővárosáról, Keszthelyről szóltak. Novellásköteten kívül egy verseskötetet is szerkesztett (Szerelmes antológia címmel, a Kompasz Könyvkiadó Vállalat gondozásában jelent meg, 1943-ban). Írók, költők, újságírók, művészek vallottak benne életükről, mindenekelőtt szerelmeikről, de voltak olyan „komédiások” is a kötetben – pl. maga a szerkesztő, Básthy Lajos – aki szépirodalmi művel (szerelmes verssel vagy elbeszéléssel) jelentkezett. Kiadott egy hanglemezt is, amelynek két, oldalán népszerű költeményeket szavalt Adytól, Babitstól, ill. Verhaeren belga költőtől (Kosztolányi fordításában).
Ahogy azt az Újságmúzeum írta róla: egy időben azzal kacérkodott, hogy Londonban csinál karriert, de végül mégis hazatért. 1944-ben az ukrán munkaszolgálat elől megszökött, ismerősei bujtatták, majd egy Bódy László nevű virágkertész papírjaival a józsefvárosi pályaudvaron dolgozott szenesemberként.
1945-ben Várkonyi Zoltán Művész Színházába került, majd a Nemzeti Színház szerződtette, amelynek – az 1968-72-es vígszínházi kitérőt leszámítva – haláláig a tagja maradt.
A hallgatás évei alatt színészete beérett, elmélyült karakterformáló készsége, kifejező drámai ereje. Az ember tragédiája Ádámját több rendezésben, különböző értelmezésekben testesítette meg. Játszotta Bánk bánt, Hamletet, Lear királyt, s egyik legemlékezetesebb alakítása volt – több százszor – a fonetikatanár Higgins professzor Shaw Pygmalionjában. Később ezt a szerepet az Operettszínház My Fair Ladyjében is megformálta.
Básti igazi művésze volt a szép magyar beszédnek. A Színházművészeti Főiskolán beszédtechnikát tanított, 1953 és 1960 között színészek nemzedékei tanulták tőle a tiszta szövegmondást. Színpadon, filmen és a különböző tévéműfajokban egyaránt maradandót alkotott az emberi nagyság felmutatásában. Hősei nem emelkedettek voltak a szó patetikus értelmében, hanem előkelőek. Egyfajta nemességet, a viselkedés kultúráját, a magára adó ember önérzetét testesítette meg, eleganciája belső elegancia volt. A hozzá egykor közelállók úgy emlékeznek: mindig fegyelmezett volt, választékosan öltözött és beszélt.
A világháború utáni időszakban is sokat filmezett (Föltámadott a tenger, Merénylet, Nappali sötétség, Szemtől szembe, Utószezon, Kárpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai, Tanulmány a nőkről), a televízió is gyakran foglalkoztatta (Beszterce ostroma, Othello Gyulaházán, Volpone, Abigél).
A Lear király talán az egyik legnagyobb szerepe volt. Nagy szenzáció volt 1964-ben, Budapesten, amikor megkérte orvos barátait, hogy a bolondokházából ellenőrizzék le Lear király egy-egy mozdulatát. Azt a folyamatot elemezték, ahogy Lear agya elborul, még időnként, rövidebb-hosszabb időre lesznek tiszta pillanatai, végül azonban a téboly kiteljesedik személyiségén.
Nagy szenzáció volt 1962-ben, amikor Básti Lajos Mire gondolsz Ádám? címmel vaskos könyvben elemezte a magyar drámairodalom klasszikusának, Madách Imrének Az ember tragédiája főszerepét. Básti Lajos közel ötszázszor játszotta el Ádámot (először 1947. szeptember 26-án, a Nemzeti Színházban, Lukács Margittal és Balázs Samuval). Míg a Lear királyt orvos barátaival még a bemutató előtt elemezte, hogy minél hitelesebb személyiséget jelenítsen meg, Ádámot saját, akkor már tizenöt éves tapasztalatai után boncolgatta. Básti sorra vette a jeleneteket, az ezekkel kapcsolatos esztétikai, irodalomtörténeti, rendezői, színészi véleményeket és filológiai körülményeket.
Művészetét 1955-ben Kossuth-díjjal ismerték el.
Szobra a Nemzeti Színház Szoborparkjában (Budapest, IX. kerület, Bajor Gizi park 1.) látható (Madách Imre: Az ember tragédiája Ádám szerepében, Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotása, 2002). A művész az 1950-es években, Szigligeten, nyaralót vásárolt, s évente, több hónapot töltött el ott. Születésének századik évfordulóján, bronz domborműves portréját avatták fel (Kossuth Lajos utca 23., Béres János szobrászművész alkotása, 2011). Születésének centenáriumán a Magyar Posta emlékbélyeget adott ki tiszteletére (Nagy Péter grafikusművész alkotása, 2011). Tiszteletére, a Színházi Dolgozók Szakszervezete Básti Lajos-díjat alapított (amit minden évben, a Pécsi Országos Színházi Találkozón, a POSZT-on adtak át).
Básti Lajos mindig adott a megjelenésére, elegáns volt és fegyelmezett. 1976-ban, csupán 65 éves korában diagnosztizálták nála a tüdőrákot. Dacolt a betegséggel és tovább játszott. Így alakította zseniálisan az Abigélben a szigorú iskolaigazgató, Torma Gedeon szerepét. A forgatás alatt már nagyon rosszul érezte magát, ezért fordulhatott elő, hogy a filmben az egyik tanárt alakító Balázsovits Lajos többször is azt mondja Básti távollétében, hogy az igazgató úr azt üzeni… A jelenetekben ekkor ugyanis már nem tudott részt venni. Öt hónappal a halála előtt még bízott a visszatérésben, ám már nem adatott meg neki.
„Básti 1949-ben, 38 esztendősen vette el feleségül az egyik legszebb magyar színésznőnek tartott Ferrari Violettát, aki 19 évvel volt fiatalabb a kérőjénél. Öt év múlva aztán elváltak. (…) Básti Lajos aztán másodszor is megházasodott és szintén egy színésznőtt vett el feleségül, méghozzá Zolnay Zsuzsát, akinél 21 évvel volt idősebb. Ez a kapcsolat tartósnak bizonyult, Básti a haláláig kitartott az asszony mellett. (…) Básti halála után, habár csak 45 esztendős volt, soha nem házasodott meg többé” – emlékezett az Újságmúzeum.
„Gyorsan csináltam karriert, de nem sok örömöm telt benne, és ma néha már arra gondolok, hogy ez a pálya még akkor is rémes, ha nem sikerül – hát még, ha sikerül. Játszottam a Vígszínházban, a Magyar Színházban, a Pesti Színházban, de még a Márkus Parkban is felléptem. Harmincegy premierem volt, de ebből a darabtengerből talán négy-öt darabnak volt köze színházhoz, művészethez, a többi csak kasszasiker, fércmű volt. De sokszor szégyelltem kimenni a színpadra a századik előadáson…” – írta visszaemlékezésében.
Lányát, Julit nem szánta a színi pályára, tudta nélkül jelentkezett a főiskolára. Azóta megküzdött a színészóriás apa nyomasztó súlyával, s egyik vezető – szintén Kossuth-díjas – színésznőnk.
Forrás: MTI, Blikk, Művész-világ, Színház.hu / Színház Online, Nevpont.hu