Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 22., kedd
    banner_bigBanner4

    12 új bemutatót tervez a Kabóca Bábszínház! – Beszélgetéssorozatot is indítanak

    2024. szeptember 5., csütörtök 14:34

    A veszprémi bábszínház egy rövid nyári szünet után ismét dinamikus évadtervvel nyitotta meg a 2024/2025-ös színházi évadát. Fókuszában még mindig a megújulás áll, bizonyítja ezt az is, hogy 12 új bemutatót terveznek a színházi évben.

    A Kabóca Bábszínház közleménye:

    A számos premier nemcsak a magas színvonalú művészi munka közönség elé tárása miatt fontos, hanem azért is, hogy a Deák Ferenc utcai épületüket minél inkább olyan programokkal töltsék meg, ami leginkább illeszkedik a színház és a környezet profiljába. Ezt a törekvést szépen bizonyítja, hogy jelenleg is látható a Györgydeák György életművét bemutató kiállításuk a komplexum közönségforgalom által látogatott falain, illetve érdemes pár perccel korábban érkezni a programokra, hiszen Csizmadia Zoltán kerámiaképei is megtekinthetők az előadások előtt, vagy a szünetekben. 

    A Kabóca műsorpolitikájában továbbra is fontos szerepet játszanak a felnőtt bábszínházi előadások. Idén még havonta egy hétfő esti alkalommal, de 2025 januárjától már két alkalommal várják majd a felnőtt közönséget. Ennek a sorozatnak lesz kiemelt eseménye A meggyfa meséje című premier, mely a vadonatúj felnőttbábszínházi nemzetközi fesztiváljuk nyitóelőadása lesz. Krámer György meghívott vendég elmondta, hogy beszélgetéssorozatot indít szintén havi egy alkalommal hétfő esténként a színházban – a sorozat első, októberi eseményének meghívott beszélgető partnere Dr. Gelencsér András lesz.   

    Markó Róbert igazgató úr hangsúlyozta, hogy ősszel a bérletes előadások szervezése kerül fókuszba, s büszkén jelenti ki, hogy sikerült a V-busszal megállapodásra jutniuk, miszerint a szolgáltató kedvezményes áron szállítja majd a veszprémi gyerekeket a Kabóca Bábszínházba. A sajtótájékoztató felszólaló vendége volt Polgári István, aki szintén megerősítette az együttműködési szándékot.

    A társulat összetétele is változik az új évadra. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Bábszínész osztályából négy hallgató is csatlakozik a kabócákhoz a gyakorlati félévére, hiszen a 12 új bemutató jelentős színészi munkát is megkövetel a csapattól.

    Színművészként csatlakozik még a Junior Príma-díjas Markó-Valentyik Anna és Czéh Dániel is, a bábszínház műhelyének pedig Horváth Márk lett a vezetője. Kerekes Péter, a Kabóca Bábszínház korábbi műhelyvezetője nyugdíjba vonul, de előtte még szakmai munkájának elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést vehetett át augusztusban a Pesti Vigadóban.

    A Kabóca Bábszínház szeretettel várja nézőit a bérletes előadásain, és az októbertől induló hétvégi matinékon!

    Szerző: Tóth Sára/ Kabóca Bábszínház

    Fotó: Toroczkai Csaba

    banner_bigBanner2
    banner_littleBanner1
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram