Százhúsz évvel ezelőtt, 1900. október 15-én nyitották meg a nagyváradi Szigligeti Színházat. Az azóta eltelt csaknem másfél évszázadban sok változáson ment keresztül a város egyetlen állandó színháza: az államosítást követően kéttagozatossá bővült a teátrum, majd 2011-ben ismét önálló magyar színháza lett Nagyváradnak, amely sikert sikerre halmoz itthon és az anyaországban egyaránt. Az évforduló kapcsán Czvikker Katalin főigazgatóval beszélgetett Bíró Árpád Levente.

Százhuszadik évadához érkezett a nagyváradi Szigligeti Színház. Hogyan néznek az új évad elébe?

Optimisták és felelősen bátrak vagyunk. Egy alkotói csapatban egyébként is óriási az egymásrautaltság, ám most, a pandémia alatt megerősödött bennünk az egymás iránti felelősségvállalás. Kimondhatom, hogy egy olyan munkaközösséget vezetek, amelyben mindenki megértette, hogy fokozottan oda kell figyeljünk egymásra és a nézőinkre. Nehéz hónapokat tudunk magunk mögött, a nagyváradi kőszínház történetében példátlanul hosszú ideig zárva volt a nézőtér. Büszke vagyok arra, hogy az alkotók lelkesedése töretlen maradt, és nagyon hálás vagyok mindazoknak a partnereknek, akik kitartottak mellettünk, és végül, de nem utolsó sorban, nézőinknek, akik támogatásukról biztosítottak minket akkor is, amikor a személyes találkozásra még nem volt lehetőség. Most, hogy apró, de megfontolt lépések és fontos döntések nyomán újranyithattuk a belső tereket, megvoltak első sikereink is: nagyon örülünk például, hogy a Miniévadot és a HolnapUtán Fesztivált ilyen sokan látogatták. Ez megerősít minket abban, hogy továbbra is szükség van ránk. Ebből kifolyólag a jubileumi évadot is bizakodóan kezdjük, illetve folytatjuk.

Hogyan ünnepelnek ezen a kerek évfordulón?

Visszafogott, a járványügyi szabályozásoknak minden szempontból megfelelő ünneplésre készülünk. Sajnos, a körülmények felülírták mindazt, amit szerveztünk, de reméljük, hogy az évad során lesz még alkalmunk a nagyobb szabású jubileumi eseményre is. Mindenesetre, megpróbáljuk előnyünkre fordítani a helyzetet, és azt hangsúlyozni mind a valós, mind pedig a virtuális térben, hogy számunkra, nagyváradiak számára a színház nemcsak egy egyszerű találkozási hely, hanem a közösség, a város hajtómotorja. Október 15-én a társulat megkoszorúzza névadónk szobrát, október 16-án délelőtt színháztörténeti műhelykonferenciát tartunk, este pedig a Hamlet díszbemutatójával készülünk. Az évad során további meglepetések várják majd a nézőket, mini dokumentumfilm-sorozattal, és egy új imázsfilmmel készülünk ünnepelni, amelyet hamarosan közzéteszünk közösségimédia-felületeinken.

Már csaknem tíz éve vezeti a Szigligeti Színházat. Milyen irányba fejlődött azóta a közösség?

Az utóbbi egy évtizedben, úgy hiszem, sikerült megerősíteni a Szigligeti Színház városban betöltött szerepét. Ha kultúráról van szó, megkerülhetetlenek vagyunk, nemcsak azért, mert a térségben a Szigligeti Színház a legnagyobb magyar nyelvű kulturális intézmény, hanem azért is, mert az egyes társulatok következetes munkája nyomán értékes kapcsolatokat teremtettünk az egész Kárpát-medencében. Eredményeink magukért beszélnek: soha ennyi szakmai találkozón, fesztiválon nem vettünk részt mint az elmúlt tíz évben, és soha ennyire nem figyelt ránk a szakma és a közönség. Ez a művészeink áldozatos és kitartó munkájának köszönhető. Hosszú éveken keresztül nem voltunk fent a színházi szakma térképén, de sikerült lefaragnunk a lemaradásból, és ma már a pályakezdő alkotók számára is vonzó helynek számítunk. Kevesen, de vannak, akik nem hisznek bennünk, és lekicsinyelik mindazt, amit elértünk.  Azonban az a tény, hogy az elmúlt években folyamatosan növelni tudtuk a bérletes nézők számát, illetve a közönség túlnyomó részének visszajelzései minket igazolnak.

Mi kell ahhoz, hogy egy színház igazán sikeres tudjon lenni?

Mindenekelőtt kreatív, alázatos alkotók, összetartó háttércsapat, nyitott közönség. Szerencsések vagyunk, mert nekünk mindhárom megadatott. Az erdélyi magyar kőszínházak sikeréhez ugyanakkor, elengedhetetlenül szükséges, hogy ismerjük azt a közösséget, amelynek a tagjai vagyunk. Sokféle ízléssel, érdeklődési körrel rendelkeznek a nézőink, mi pedig a térség egyetlen magyar színházaként nem engedhetjük meg, hogy csak egy műfajt, egy stílust képviseljünk. Egy évadot patikamérlegen kell kiszámoljunk ahhoz, hogy a klasszikus és a kortárs megférjen egymás mellett. Azt gondolom, sikeresen teljesítjük azt az elvárást, hogy mindenki megtalálja a neki tetsző előadást, és ez így van jól. Hál’ Istennek, olyan színészeink vannak, akik sokféle szerepben megállják a helyüket. És természetesen kellenek a támogatók is, amelyek közül mindenekelőtt a fenntartó Bihar Megyei Tanácsot emelném ki. Az elmúlt négy évben minden fontosabb projektünket teljes mellszélességgel támogatta a megyei önkormányzat, köztük a RO-HU-445 Román-magyar határon átnyúló kulturális inkubátor az előadó-művészetek számára elnevezésű, a színpadfelújítást célzó munkálatokat is. A forgószínpadot és a színpadtechnika megújulását egyébként a Fejlesztési Minisztérium is támogatta. Kiemelten fontos ugyanakkor az a nagyösszegű támogatás, amelyet a Magyar Kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosított számunkra. Ezúton is köszönjük támogatásukat.

Mit üzen a ma nézőinek és alkotóinak a százhúsz éves nagyváradi Szigligeti Színház?

Nagyon sokrétű elvárásokkal, helyenként prekoncepciókkal érkezünk egy-egy színházi előadásra akkor, amikor a körülöttünk létező világ óriási átalakulásokon megy keresztül, néha látványosan, néha észrevétlenül. Én azt szeretném, ha mindannyian több időt tudnánk szánni arra, hogy észrevegyük ezeket a változásokat.  Jól esik emlékezni, sokszor kellemesen megborzongtat egy régi emlék , és jól esik elfelejteni a mindennapi darálót, amibe gyakran akaratunk kívül  belekerülünk. De higgyék el, a mának is megvan a maga szépsége, csak lehet nem vesszük észre. Szakítsunk időt erre! A Ma történéseit ne csak nézzük, szemléljük, de lássuk is! Lássuk meg mindazt a csodát, mely már nem a múltbeli érzéseink hangján szólítanak meg minket, mégis tudnak közösségi élményt nyújtani. Ez a Ma, az itt és most hangja, mely a mellettünk felnövő generáció hangja. Sok minden megújult, lássunk tehát, ne csak nézzünk!  Vegyük észre mindazt, amit a körülöttünk lévő világ nekünk üzen! 120 év távlata nagyon hosszú idő. Azt kívánom, legyen úgy, hogy az önálló nagyváradi magyar színház közösségének hangja még nagyon sokáig és nagyon messzire eljusson! Mert ez mindannyiunk ünnepe! Isten éltesse a Szigligeti társulat közösségét és közönségét!

Készítette: Biró Árpád Levente