Szikszai RémuszBors néniFöldes EszterHuzella JúliaVenczel VeraGijs Naber
  • facebook
  • instagram
  • 2021. október 24., vasárnap
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    120 éve született Bilicsi Tivadar – “Nem a színjátszása, az egyénisége a titka”

    2021. szeptember 10., péntek 09:02

    Bilicsi Tivadar Grawátsch Tivadar Károly néven született 120 évvel ezelőtt, szeptember 6-án, Budapesten. Édesanyja énektanárnő, édesapja papírkereskedő volt.

    Bilicsi Tivadar

    Bilicsi Tivadar pályájáról:

    1919-ben kereskedelmi érettségit tett, rövid ideig postatisztviselőként dolgozott, ám hamarosan már a Budapesti Színházban és az Opera karában énekelt és statisztált, belépett Füzy Barnabás színtársulatába és Rákosi Szidi színiiskolájába is járt. 1920-1922 között Miskolcon volt kardalos, 1925-ben pedig elvégezte az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláját. Ezt követően Szegedre, majd Miskolcra szerződött, immár színészként. Játszott többek között a Király Színházban, a Fővárosi Operettszínházban, a Magyar Színházban, a Belvárosi Művész Színházban. 1952-től nyugdíjazásáig a Vígszínház (akkori nevén a Magyar Néphadsereg Színháza) társulatának volt megbecsült tagja.

    1962-ben Érdemes művész, 1975-ben Kiváló művész címmel tüntették ki. Pályafutását komikusként kezdte, ami végigkísérte karrierjét, azonban drámai színészként is elismert volt. Olyan szerepeket játszott, mint például Almády a Játék a kastélyban, Beppo A néma leventében, Hugó a Liliomban, Kubanek a Csókos asszonyban, Kerekes Ferkó a Csárdáskirálynőben vagy Lőrinc barát a Rómeó és Júliában.

    Legnagyobb vígszínházi alakításait Az öreg hölgy látogatása, a Hárman a padon, az Eljő a jeges és Az öreg című előadásokban nyújtotta. A közönség nem csak a színpadról, hanem a Magyar Rádióból és a Magyar Televízióból is ismerte.

    A gyerekek körében is népszerű volt, ő alakította a Csinn-Bumm Cirkusz Bruhaha Kelemenjét. Énekesként is közkedvelt volt, olyan dalokkal, mint például a Mi muzsikus lelkek, a Levél apukához, az Apu, hod megy be a az a nagyelefánt…; számos hanglemeze is megjelent. A hatvanas-hetvenes években turnéival eljutott az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Csehszlovákiába, Jugoszláviába és Svédországba is. Már a némafilmek idejében feltűnt statisztaként, később olyan filmekben is láthatta a közönség, mint például Az aranyember, a Pesti mese, a Csákó és kalap, a Katy, A Noszty fiú esete Tóth Marival, a Halálos tavasz, a 3:1 a szerelem javára, a Bob herceg, az Egy nap a világ, a Déryné, az Othello Gyulaházán, vagy A bohóc felesége. Epizód- és főszerepeket, komikus- és bonviváni figurákat egyaránt nagy sikerrel alakított. 1952-ben, hite miatt a Rákosi-rendszerben kegyvesztett lett, ezért közel tíz évig nem filmezhetett – azonban így is több, mint 70 filmszerep fűzödik a nevéhez. 1981 nyarán, hosszú betegség után hunyt el.

    Az udvari kalap (1965, rendező: Várkonyi Zoltán)
    Csákányi László és Bilicsi Tivadar

    Felesége, Tímár Liza így búcsúztatta: “A 40 év alatt soha rossz szót nem hallottam csak kedvességét, jóságát, aggódó családszeretetét, pályája iránti alázatát, rajongását, lelkiismeretes szorgalmát, soha nem lankadó ambícióját, mindenkin segítő csodálatos lényét élveztem és nem volt életünkben olyan pillanat, amelyre ne a legnagyobb örömmel, hálával gondoljak vissza. Drága Bill, köszönöm!”

    Forrás: Vígszínház

    Így írt Gyurkovics Tibor Bilicsi Tivadarról.

    “Bill! – ha csak elhangzik a színház folyosóján, már mindenki fölkapja a fejét, abbahagyja a mondókáit, és vár valamit. Mint amikor egy texasi füstös fogadóba belép a környék igazi cowboya, élet, izgalom, vibrálás tör a levegőbe.”Bill – brill!” – írtam annak idején Az Öreg című darabom bemutatóján hálateli soraimat neki. Várkonyi végigviharzott az öltözőkön, hogy üdvözölje. “Ezt tanítani kéne. Megszületett a magyar abszurd. Angolok se tudnák így csinálni! Bill! Hol vagy?”.

    Ott állt egy jóságos és kedves civil ember, azzal a szerénységgel, amit csak a megélt sors és az eredendően jóravaló alkat tud ajándékul adni az embernek, s amit annyira szeretnek a nézők is, a színésztársak is. Egy ember állt ott az öltözőben, aki ma is fél hatra bemegy a színházába, hogy szoktassa magát a fellépésre.

    Persze, nem kellett már elbűvölnie a közönségét akkor. Évtizedeken át barátjává lett, egyik legjobb barátjává. Vidám szerepei, énekei miatt, de a nagy súlyosságú Dürrenmatt-szerep miatt is Az öreg hölgy látogatásában. Ez a szerep mégis új volt, a legmodernebb színjátszás terméke. Mit csinált Bill? Wintert, a szomszédot alakította, aki egyedül él a kutyájával, gyűrött, büdös ruhájában, élete vegetatív magányában. És valóban “szaga” volt ennek az alaknak, “szaga” volt a besüppedt életnek, a ravasz érdeklődésnek, a vacsorára leütött halnak, ahogy Bill bejött könyékig fölgyűrt zakóujjban, nehézkes léptekkel. Anélkül hogy szimbolikus jelentést akartunk volna adni a figurának – mindenki egy kicsit az “örök szomszédot” érezte benne.

    Don Juan (1973, rendező: Kapás Dezső)
    Lukács Sándor és Bilicsi Tivadar

    Pedig Bill egyáltalán nem absztrahált, nem talált ki új módit az alakításhoz. Sőt. Ízes hangján ejtette ki az azóta legendává lett szót, a “faanyagot”. Valahogy összerántotta a szót, amiből “fa-nyag” lett. Vagy, ahogy a fűtenek helyett nyomatékosan “füttenek”-et ejtett. S ez volt a lényege. Azt hiszem, sokan tévednek, mikor a modern abszurd színjátszást valami ál-európai stilizáltsággal tévesztik össze.

    Azt hiszem, az igazi abszurd valami lemeztelenített természetesség. Ellentétben a handabandázó és vadul beleélő naturalizmussal, valami “hanyag” természetesség, mely föltárja a színész belső világát. Persze, ha van mit föltárni, ha van a színésznek belső súlya, egyénisége. S ez Bilicsi titka. Ez a belső világ. Nem a színjátszása, hanem az egyénisége.

    Ugyanakkor persze úgy kell érteni a mesterségét, mint a hegedűművésznek, hogy azt varázsolja elő lélekhegedűjéből, amit csak lehet. Ehhez az igazi kabaré nagy iskolája kell, mikor bukfencet tudunk vetni lelkünk színpadán. S ez a mesterség Bilicsi hegedű-kisujjában van.

    Ez a belső világ egy emberszerető, jó szándékú, istenáldotta világ – Bilicsit nem azért szólítják meg gyerekek, lányok, öregek, járókelők, mert egyszerűen a nagy művészre kíváncsiak. Hanem mert emberi kisugárzása van, ők is érzik, hogy Bilicsi is kíváncsi rájuk, nem idegen, hanem nagy rokon ezen a földgolyón. Ez a belső világ teremtette meg csodálatos alakításában Badarit, a Nagyvizit című darabomban. A mohó, sosem igazán élő, most a halálos ágyon az életszerepet eljátszó öregembert, aki mindenbe beleszólhat végre, betegsége, életveszélye halhatatlanná, királlyá teszi őt betegtársai közt, aki okvetetlenkedhet kedvére, aki bizakodhat, aki eleszi társa elől az ebédet, aki a főorvossal is úgy beszél, mintha a világtörténelem egyetlen kérdése lenne az ő halhatatlan lúdtalpa. Arcára figyelő értetlenkedés ült, fölfoghatatlan csodálkozás a betegágyban: hát ilyen nagyszerű az élet? Ilyen nagyszerű betegnek lenni? Akadékoskodik, gyűlölködik, intézkedik, tanácsot osztogat, de a végén ő menti meg a társát az öngyilkosságtól, akár saját halála árán is. “Még jó, hogy maga megmenekült” – suttogja végső perceiben.

    Nagyvizit (1972, rendező: Kapás Dezső)
    Oszter Sándor, Bilicsi Tivadar, Koncz Gábor és Somogyvári Rudolf

    Mert az élet szép. Mi adja ezeknek a felejthetetlen alakításoknak a nagyságát? A humor. A játéktechnika. A hanganyag. A belső természetességű gesztusok. De főleg – a mögöttes élet, a lélek háttere, melyben hit van, csalafinta, játékos bizakodás.

    Ebben a nehéz huszadik században, a katasztrófákon, válságokon túlmutató tanítás a legtöbb, amit a színházból tanulhatunk. Hogy érdemes.

    Forrás: Gyurkovics Tibor: Színház az egész – nem is – világ

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka