Darvas IvánVárkert BazárEszenyi EnikőCsokonai SzínházTérey JánosSzentendrei TeátrumBakonyi Alexa
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 11., szombat

    “Az igazi költő a szinte hivatásszerűen érző ember” – 120 éve született Szabó Lőrinc

    2020. március 31., kedd 14:57

    A modern magyar líra egyik nagy alakja, Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító százhúsz éve ezen a napon született Miskolcon.

    Ősei református papok és tanítók voltak, Bethlen Gábortól a család nemességet is kapott. Apja Szabó Lőrinc mozdonyvezető, anyja Panyiczky Ilona. 1909 és 1918 között tanulmányait Debrecenben folytatta: az elemi negyedik osztályát, majd a gimnázium nyolc osztályát a Református Főgimnáziumban. Itt, a kollégiumban alapozta meg széles körű műveltségét.

    Olvasta és iskolai füzetekbe másolta Ady, Babits, Baudelaire, Verlaine verseit, ekkor születtek első műfordítói kísérletei.

    1918 vége felé Budapestre költözött, és beiratkozott a budapesti Műegyetem gépészmérnöki karára, de két hét múlva inkább a bölcsészkar magyar-latin-német szakán tanult tovább. Ekkor került kapcsolatba Babits Mihállyal, aki tanítványává és barátjává fogadta. A Tanácsköztársaság idején, Babits – aki 1919 májusától a modern magyar irodalom és világirodalom rendes tanára lett a budapesti egyetemen – előadásaival kapcsolatosan tanársegédi teendőkkel bízta meg. Az egyetemet végül nem fejezte be: 1921 januárjában Babits házasságkötése alkalmából a Víg Agglegényben rendezett baráti összejövetelen megismerkedett Mikes Klárával, Az Est-lapok irodalmi rovatvezetőjének, Mikes Lajosnak a lányával, akit szilveszterkor feleségül is vett.

    Apósa révén Az Est szerkesztőségének munkatársa lett, cikkei mellett verseivel és műfordításaival szerzett nevet magának.

    A húszas években sorra jelentek meg kötetei (Kalibán, Fény, fény, fény, A Sátán műremekei), amelyeknek verseit az elvont gondolatiság jellemzi, a keleti filozófiák és Schopenhauer hatása jelenik meg bennük változatos versformákban. 

    1923-ban Bécsben megismerkedett Hatvany Lajossal, még ebben az évben megszületett a lánya, akit családi és baráti társaságban, versekben Kiskláraként emlegetett, később Gáborjáni Klára néven ismert színésznő lett.

    1925-ben kezdődött huszonöt éven át tartó szerelmi kapcsolata Korzáti Erzsébettel, e viszony megrendítő dokumentuma az asszony 1950-es öngyilkossága után írott A huszonhatodik év című szonettciklusa.

    Az 1932-ben megjelent Te meg a világ című kötet különösen nagy visszhangra lelt. Rába György szerint “A Te meg a világban hangjára lelt Szabó Lőrinc”. Illyés Gyula pedig úgy látta, hogy “soha a magyar gondolati líra ilyen csúcsokra nem jutott. A gondolatoktól feszülő vers nem elvont: sőt nagyon is tárgyszerű; egy korszak gondját s indulatát gyűjti. És soha magyar verskötet nem ábrázolta ilyen kietlenek, embertelennek az életet.”

    1926-ban Pandora címmel művészeti, kritikai lapot indított, amely hét számot ért meg. 1928-tól 1944-ig a Magyarország című lap munkatársa volt. A harmincas évek elejétől a népi írók körébe is sorolták, részt vett a Márciusi Front megalakulásában is.

    Sokat szerepelt a rádióban, a Nemzeti Színház számára Shakespeare-t fordított, három ízben is Baumgartner-díjjal jutalmazták.

    1943-tól egyre inkább a jobboldali elfogultság jelent meg írásaiban. 1944. ezért december 31-én Szabó Lőrincet, fiát és vejét egy – egész Pasarétre kiterjedő, minden férfi lakost érintő – szovjet katonai ellenőrzés során elhurcolták, s Budakeszire szállították; a költő fiával együtt másnap hazatérhetett, vejét azonban hadifogolyként visszatartották, s csak 1948 karácsonyára szabadult.

    1945-ben vizsgálati fogságba került, majd “feddéssel” igazolták, s publikációs tilalommal sújtották – az igazolási tárgyalásokon felolvasta Bírákhoz és barátokhoz címzett kétrészes védőbeszédét.

    1946 és 1949 között a Válasz költői rovatának vezetője volt, 1947-ben pedig – többek heves tiltakozása ellenére – felvették az Írószövetségbe. Az üldöztetések elől a munkába menekült, s 1947-ben a Püski Kiadónál megjelent a Tücsökzene című kötete.

    1949-től ismét nem publikálhatott, jobbára műfordításokból élt, s A huszonhatodik év darabjain dolgozott. 1956-ban tagja lett a Petőfi Pártnak, az Irodalmi Újság november 2-i számában Ima a jövőért címmel üdvözölte a forradalmat.

    Már súlyos beteg volt, amikor 1957 márciusában megkapta a Kossuth-díjat, s nem sokkal később megjelent A huszonhatodik év című kötete. Ennek sikerét azonban nem érhette meg, 1957. október 3-án meghalt.

    Illyés Gyula az alábbi szavakkal búcsúzott tőle:

    „Barátaid, küzdőtársaid megbízásából és kívánsága szerint mondok búcsút, kedves Lőrinc. Mindazok nevében, akik képtelenek fölfogni, hogy nem vagy, mert régtől fogva jól tudják, hogy ki voltál és ki leszel: halhatatlan szellem, a legnagyobbak közül való. Se veszteségünket felmérni, se fájdalmunkat kifejezni nincs méltó szó. Köszönjük, hogy életünk alkotórésze lettél. Nyugodj békében.”

    - Színházi pillanatok az Instagramon -