gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    130 éve avatták fel a szatmári színház épületét!

    2022. január 7., péntek 18:16

    A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Mihai Raicu Társulata a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal támogatásával többnapos rendezvénnyel ünneplik az évfordulót.

    Január 14-e és 17-e között ünnepel a szatmári közösség és a szatmári színházi élet. Pontosan 130 évvel ezelőtt adták át ugyanis azt a színházépületet, amely ma is a két szatmárnémeti színtársulat otthona.  

    Az épület alapkőletétele 1889 május 18-án volt, majd 1892 január 14-én adták át, ünnepélyes megnyitó keretében (a kiemelt érdeklődésre a nyitóeseményt 15-én is megismételték). Tervezője Voyta Adolf pápai műépítész volt, az építést Szikszay Lajos, debreceni építész vezette. A belső díszítést Spannraft Lajos és Hirsch Gyula készítették.

    „Szatmár város történetében 1892. január 14-ike díszes lapot fog betölteni… A színház előtti tér, ma jóval az előadás kezdete előtt – dacára a kedvezőtlen időjárásnak – tömve volt kíváncsi tömeggel, mely, ha részt nem is vehetett a megnyitó előadáson, legalább távoli tanúja akart lenni az ünnepélyességnek. A közönség az alatt sűrűn hullámzott a színház előcsarnokába, s fél nyolc órakor, amikor az előadás kezdetét vette, megteltek az ülőhelyek s páholyok…” – írja a 130 évvel ezelőtti nyitóeseményről a korabeli sajtó.

    A Városi Színház (későbbi nevein: Nottara Színház, Kölcsey Színház, Népszínház, Állami Magyar Színház, Északi Színház) a szó kettős értelmében is fényt hozott Szatmárnémeti életébe. A színház számára készült első villanytelepről nemcsak az épületet, de a színház utcáját és a régi városközpont néhány fontosabb útját is megvilágították – az épületen belül immár 130 éve zajló értékteremtő művészi munka pedig kétségtelenül a szellem és a kultúra világosságát biztosította minden korban a város lakói számára. A színházépületet ünnepelve a színház fogalmát, a színházművészet több évszázados szatmári hagyományait is ünnepeljük tehát, bizonnyal tudva, hogy a színház maga is lámpás – fényét követve nekünk, szatmáriaknak – 130 esztendeje immár – nem kell többé sötétben botorkálnunk…

    Az ünnepi hétvégén a lehetőségekhez mérten megidézik az egykori átadás körülményeit: ahogyan 130 évvel ezelőtt, most is a budapesti Nemzeti Színház művészei lépnek először a szatmári színpad világot jelentő deszkáira. A díszelőadásra, akárcsak egykoron, január 14-én 19.30 órai kezdettel kerül sor

    Az ünnepi hétvége során színpadra lép Szatmárnémetiben a budapesti Nemzeti Színház és a jászvásári Vasile Alecsandri Nemzeti Színház. Fellép a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és Brighella Bábtagozata, valamint a Mihai Raicu Társulat. Az ünnepi rendezvénysorozat részeként mutatják be Csirák Csaba színháztörténész két kötetét: az egyik a szatmári magyar színjátszás történetét dolgozza fel 1919 és 1948 között, a másik Czintos Jószef Jászai-díjas művész, a Harag György Társulat örökös tagjának színházi karrierjét dolgozza fel.

    A rendezvény programja:

    Január 14., péntek

    Északi Színház, előcsarnok, 17.00 – 130 év/színház/történelem kiállításmegnyitó

    18.00-19.00 – Kávészünet a színházi büfében

    Északi Színház,19.30 – Döbrentei Sarolta: Sára asszony, a budapesti Nemzeti Színház előadása.
    Rendező: Vidnyánszky Attila

    Január 15., szombat

    Északi Színház, Ács Alajos Stúdióterem, 17.00 – Könyvbemutató – A Camil Petrescu Alapítvány és a Teatrul Azi színházi szaklap rendezvénye.

    18.00-19.00 – Kávészünet a színházi büfében

    Északi Színház, 19.30 – Radu Tudoran: A szegény lányok városa, a jászvásári Vasile Alecsandri Nemzeti Színház előadása.
    Rendező: Radu Afrim

    Január 16., vasárnap

    Iparosotthon, bábszínházi terem, 11.00 – G. Szász Ilona: Tótágas avagy bolond mesék, a Szatmárnémeti Brighella Bábtagozat előadása.
    Rendező: Bartal Kiss Rita

    Északi Színház, Ács Alajos Stúdióterem, 16.00 – Könyvbemutató: Csirák Csaba: Huszonkilenc színházi évad Szatmárnémetiben. A szatmári magyar színjátszás története 1919 és 1948 között.

    Északi Színház, 18.00 –Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása.
    Rendező: SardarTagirovsky

    Január 17., hétfő

    Északi Színház, Ács Alajos Stúdióterem, 17.00 – Könyvbemutató. Csirák Csaba: Czintos József, a konok idealista

    Északi Színház, 19.30 – Stela Giurgeanu: Egy tökéletes hullám anatómiája, a Szatmárnémeti Északi Színház Mihai Raicu Társulatának előadása.
    Rendező: Tudor Dreve

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram