gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    130 milliót kap a metálturulos felvonulást szervező cég egy Petőfi-musicalre

    2022. január 6., csütörtök 11:20

    A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ünnepekre időzített közleményéből kiderült, hogy újabb produkcióban találkozhatunk az augusztus 20-i metálturult, guruló Szent Istvánt és egy Hip Hop Boyz-dalt is magában foglaló felvonulást szervező céggel.

    A TulipánTündér Film & Event Productions Kft. ugyanis

    130 millió forintot kapott egy Petőfi-musicalre.

    Mindezt a Petőfi-emlékév keretén belül az NKA Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiumától, amit Demeter Szilárd miniszteri biztos vezet.

    A nyertesek listáját böngészve a K-Monitor bukkant rá a december 29-i bejelentésben a TulipánTündér nevére, amely egy Most vagy soha című zenés színházi produkciót hozhat össze.

    A díjazottak között van egyébként Lezsák Sándor népfőiskolája is, amely 90 milliót kapott A költő visszatér című Kárpát-medencei programsorozatra.

    „Ha 130 millió, hát 130 millió, ahhoz képest, hogy a közmédia idén ennek pont az ezerszeresét kapja, jól tetszettek olvasni, 130 milliárdot, nem is olyan sok. Mármint kidobott pénznek, mert az ember azt gondolná: ebből is valami tükörborítású metál-Petőfi lesz, cimbalommal és sújtással, az angyalát! A költő meg fordul párat a sírjában”

    – írta a hír kapcsán Szele Tamás a HUPPA.hu oldalán. (…)

    „A produkcióról a dolgok jelenlegi állása szerint semmit sem lehet tudni. Azon kívül, hogy lesz, most már dafke is lesz, minden körülmények között lesz, még az is lehet, hogy az Operában, ám az sincs kizárva, hogy máshol. Hiába kajtatja az ember a TulipánTündér Film & Event Productions Kft. honlapját, ott szó nem esik róla, de ami ennél is érdekesebb: a tavalyi felvonulást sem említik munkásságuk ismertetésekor, márpedig a magyar produceri ügynökségek honlapjain rendszerint egy óvodai farsang megrendezése is szuperprodukcióként szokott szerepelni, csodásan fotózva. Itt viszont érdekes módon inkább fajsúlyos produkciókat látunk referenciaként: a Toxikomát, egy Banksy-kiállítást, egy űrkutatási bemutatót a Millenáris Parkban… mit jelent ez? Három lehetőség van:

    1. A felvonulással nincs kedvük dicsekedni, megcsinálták, mert fiatalok voltak és kellett a pénz. A Petőfi-musical pedig még előkészületi fázisban van, míg be nem mutatják, nincs mit beszélni róla.
    2. Amint a tavalyi felvonulás tervéről is csak pár nappal előtte értesült a nagyközönség, és abból, hogy Budapest utcáin végig kellett gurítani az akkor még pinkszínű védőfóliával borított turult, úgy a musical előkészületeit sem verik nagydobra, hogy annál nagyobb legyen a meglepetés a bemutatón.
    3. Lehet, hogy nem is ez a produkciós iroda érintett az ügyben, hanem egy másik, hasonló nevű, és egyszerűen tévedésről van szó?

    Nem, nem tévedés: ők kapták a feladatot, de ezt már egyenesen Demeter Szilárdtól tudjuk” – teszi hozzá Szele.

    Arra is felhívja a figyelmet, hogy Demeter Szilárd már a hír felbukkanására is reagált az Origóban.

    „Tegnap este rémülten hívott fel egy barátom, hogy úristen, mit csináltál már megint, tele van veled az ellenzéki sajtó. Mivel épp nem jutott eszembe egyetlen főbenjáró bűnöm sem, ezért elveimmel ellentétben megnyitottam pár fontosabb oldalt (ja, az elvek: a mentális egészségem és a családi életem védelmében este lehetőleg már nem olvasok semmi olyasmit, aminek a szerzője nem halott legalább ötven éve). A HVG-n ott virított a bombasztikus cím: „Az augusztus 20-i guruló turulos ünnepséget szervező cég 130 milliót kap egy Petőfi-musicalre”.

    Aham, mondom, ez a szokásos ellenzéki függetlenobjektív gyakorlat. Gyorsan ellenőriztem a mailjeimet, sejtésem igaznak bizonyult: senki, de senki nem keresett a hírrel kapcsolatban, vagyis a szakma csúcsai már megint úgy írnak meg (vesznek át) egy hírt, hogy nem járnak utána, nem kérdezik meg a másik felet stb. (…)

    Elhiszem, hogy az ellenzéki sajtó kényes ízlésű szerkesztőinek nem tetszett a produkció – de emlékeim szerint az ünneplő közönség jelentős részének igen. Ez tehát ízlésvita, ami objektíve megnyerhetetlen. Nem is foglalnék benne állást, mert nem ez a dolgom, csak annyit jeleznék: semmi okot nem látok arra, hogy kizárólagosan az ellenzék ízlését tartsam érvényesnek, és egyáltalán, nem óhajtok elfogadni semmiféle ízlésterrort.

    A másik probléma egyébként ugyanebből a belpesti gőgös alapállásból ered: az egy kaptafára készült ellenzéki cikkek azt sugallják, hogy a leendő zenei produkció biztosan rossz lesz. Isten tudja. És ezt kéretik szó szerint érteni. Mi a kollégiumban szakmai alapon igyekszünk döntéseket hozni. Ennél a pályázatnál például alapvetően három lényeges információra voltunk kíváncsiak.

    Ki írja a zenét? A pályázat szerint Bella Máté Junior Príma-, Erkel Ferenc-, Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjas zeneszerző, egyetemi oktató.

    A darab írója, a dramaturg pedig Hegedűs Bálint, akinek a nevéhez olyan filmek köthetőek, mint a Kincsem, vagy a Liza, a rókatündér. Rendező: Almási-Tóth András, aki jelenleg a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója.

    Ezek olyan nevek, akik már letettek valamit az asztalra, ezért a jószándékú ember azt feltételezi, hogy csak sikerül nekik összerakni egy közönségbarát musicalt.

    Ezt követően megbogarásztuk a költségvetést is, pár tízmillióval kevesebbet ítéltünk meg az igényeltnél, mert a kuratóriumi vitában az a vélemény győzött, hogy ennyiből is meg lehet csinálni. Szavazás, felterjesztés, mehetünk haza.

    Ennyi.” Demeter teljes írását itt olvashatják.

    Forrás: TELEX, HUPPA, Origo

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram