Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 27., vasárnap

    „A második gyereknél már az ember jobban tudja” – Gryllus Dorka és édesanyja, Kővári Katalin válaszolt

    2024. október 18., péntek 12:39

    A színházi-filmes szakmában anyaként megmaradásról, felszívódó barátokról és generációs mintákról is beszélgetett Gryllus Dorkával és édesanyjával, Kőváry Katalinnal Ott Anna az Ezt senki nem mondta! podcast adásában.

    „Én azt gondoltam, hogy csak olyan embernek szeretnék szülni, aki ebben velem van” – mondta Gryllus Dorka a gyerekvállalásról. Volt ugyanis olyan író partnere, aki megígértette vele, hogy ugyanannyit írhat majd akkor is, ha lesz gyerekük: „akkor azt gondoltam, hogy ne legyen gyerekünk, mert én ezt egyedül nem szeretném csinálni”. 39 éves volt, mire megtalálta a társát, Simon Kornél színésszel azóta két gyerekük van. „Mindig csodálkozom, hogy ez mikor történt”, jegyezte meg. 

    Az első évek azonban megviselték. Eredetileg Berlinben kezdték a közös életet, onnan hazajöttek, és egy budai lakásba költöztek. Bár sok barátja volt itthon, úgy érezte, hogy lassan kezdenek eltűnni körülötte.

    „Nagyon nagy fordulat volt. És a második gyereknél már az ember jobban tudja, hogy oké, van ez a három év, ami nagyon más, nagyon kívül leszel a világon, a barátaid egy részét elveszted. Aztán persze a bölcsiben vagy az oviban jönnek mások, akikhez a gyereken keresztül kapcsolódsz, de tényleg egy nagyon nagy váltás” – osztotta meg. 

    És hogy mennyit változott a színházi-filmes szakma a tekintetben, hogy milyen lehetőségeket biztosít az anyáknak? A helyzet biztató. Ugyanis míg Kőváry Katalin elképzelni nem tudta volna, hogy rá ugyanolyan paraméterek vonatkozzanak, mint a férfiakra, Gryllus Dorka már mást tapasztal.

    Lassan több női rendező is lesz, lassan több nő kerül vezető pozícióba, ezáltal ezek a dolgok kicsit egyszerűsödnek. Vagy több a figyelem.

    Nekem mindig szuper dolgom volt. Az összes forgatáson mindenki iszonyú jó fej volt, mindenki hozta-vitte a gyerekemet, etette, lovagoltatta. Tényleg nagy szerencsém volt.”

    A beszélgetést – és a korábbi epizódokat – megtalálod a Könyves Magazin Spotify csatornáján és Youtube-on.

    banner_bigBanner1
    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram