155 Chartát vittek a Parlamenthez az SZFE hallgatói

Biciklivel, szalagokkal és a charta példányaival tüntettek az egyetemi autonómia megszüntetése ellen.

24 órán keresztül, biciklis hírnökként hordták a Parlamenthez a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói a Magna Charta Universitatumot, vagyis követeléseik listáját. A demonstráció csúcspontja vasárnap volt: néhány százan bicikliztek a Kossuth térre, ott pedig láncba foglalták a 155 dokumentumot – számolt be a HVG.

Kis módosításokkal azon a vonalon mentek végig, mint két hete, amikor a Charta egyetlen példányát juttatták el a térre egy több ezres élőlánc segítségével. Mint mondták, követeléseikre sem a korábbi fenntartójuktól (Innovációs és Technológiai Minisztérium), sem a Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumtól, sem a kormánytól nem kaptak választ, ezért döntöttek amellett, hogy több példányban is elviszik nekik kéréseiket.

Az SZFE nemrég közleményt adott ki, ebben azt írták, Vidnyánszkyék jogszabályba ütközően, visszamenőlegesen újra átírták az egyetem működési szabályzatát, a fenntartó kuratórium felhatalmazta magát, hogy munkáltatóként, pályázat nélkül nevezhesse ki a rektorhelyetteseket, továbbá ezeket a rektorhelyetteseket – a szenátus egyetértése és pályázat nélkül, legfeljebb egy év időtartamra – az intézetvezetői feladatkörrel is felruházhassa.  

“Tekintettel arra, hogy ez a lépés bizonyíthatóan törvényellenes, így joghatás kiváltására sem alkalmas, következményeként tovább mélyülhet az egyetemen a fenntartó által kiváltott vezetői válság” – közölte az SZFE.

Forrás: HVG