1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezve Szabó Attila Emlékdramaturgiák Szemelvények 1956 színházi feldolgozásából című írásából idéz Facebook oldalán az OSZMI.
„Az 1956-os forradalom és szabadságharc a közelmúlt magyar történetének talán legfontosabb emlékezethelye, mely mai nemzeti identitásunk és demokráciával kapcsolatos hitvallásunk szempontjából a nemzetegész számára formatív szerepet játszik, miközben sűrített formában magában hordozza a jelen politikai-közéleti diskurzusát polemizáló szemléletbeli törésvonalakat.
Közismert, hogy a rendszerváltozásig a forradalom tabunak számított, közvetlen referenciaként a nyilvánosságban nem szerepelhetett. Áthallásos formában, szellemi búvópatakként mégis mindvégig jelen volt a nem nyilvános közösségi emlékezetben. Így érthető, hogy Nagy Imre és mártírtársainak 1989. június 16-i újratemetése a változás egyik legfontosabb szimbolikus gesztusává válhatott. (…)
A forradalom színpadon is bejáratott dramaturgiája egyfelől megkönnyíteni látszik 1956 színházi feldolgozását – szemben az olyan cselekményében megfoghatatlan, „szétfolyó” történésekkel, mint például a trianoni békediktátum, – ugyanakkor 1956 problémaköre számos olyan máig vitatott kérdést magába sűrít, melyek már kevésbé ragadhatók meg a dicsőséges 20 nap eseményeiből: Nagy Imre legitimitása, Kádár történelmi szerepe, az ügynökkérdés, végső soron a népi-urbánus törésvonal máig fennálló konszekvenciái, hogy csak néhányat említsünk. Így 1956 színházi emlékezete is óhatatlanul magán hordozza ezeket a törésvonalakat, folyamatosan oszcillálva az eseménydramatizáció és 1956 szellemi-ideológiai holdudvarának kevésbé közvetlen feldolgozásai között. (…)
| Az 1989 előtti, áthallásos emlékezés egyik paradigmatikus példája tematikusan egyáltalán nem kötődik a forradalomhoz. A Madách Színház 1962-es legendás Hamlet-előadása, Gábor Miklós főszereplésével, mégis 1956 emblematikus emlékezethelyévé vált. „A dán királyfi története a magyar színpadokon addig soha nem tapasztalt sikerszériát futott be a közönség, a kor, a darab és a színész kivételes összhangjának köszönhetően. Hamlet alakja ebben az összefüggésben az 1956-os forradalom terhével küzdő, saját felelősségével és lehetőségeivel szembenézni kénytelen nemzedék szimbólumává vált. A Gábor alakításában megszólaló légies, érzékeny, önmagával vívódó lírai hős a Madách Színház kivételes korszakában született.” Az 1962-es bemutató bő egy évvel előzi meg a Kádár-féle amnesztiát, mely a politikai foglyok egy részének szabadon bocsátását eredményezte. Az első felvonásban Gábor Miklós Hamletje esküvel kéri Horatiust és Marcellust, hogy a szellem jelenéséről senkinek se beszéljenek. „Esküdjetek!”, ismétli Hamlet szavait a szellem, de a hang most a mélyből, a színpad alól érkezik. Hamlet térdre borulva könyörög, bal kezével áldást osztó, csitító gesztust formál: „Nyugodj, felháborult szellem, nyugodj!” Az ezt követő meghatott, hosszú, kimerevített csendben lehetetlen nem a börtönben sínylődő politikai foglyokra asszociálni. Így válhatott egy, a Hamlet dramaturgiájában látszólag jelentéktelen mozzanata az áthallásos összekacsintás paradigmatikus példájává. Ugyanilyen allegorikus formában tekinthető az 1956-os események színházi lenyomatának a Nemzeti Színház Kamaraszínházában, a Katona József Színházban Gellért Endre rendezésében bemutatott Galilei. Németh László történelmi drámájának bemutatója 1956. október 20-án volt, de nem csak ennek köszönhetően vált a forradalom emblematikus színházi pillanatává. Míg Gábor Miklós közvetlenül nem vett részt a forradalom eseményeiben, Bessenyei Ferenc aktív szerepet vállalt. |
Október 23-án délután a Bem-szobornál a Szózatot szavalta, Major Tamás leváltását követően a Nemzeti Színház háromtagú vezetőségének tagjává választották, majd a Nemzeti Színház Forradalmi Bizottságának elnöke lett. November végén a Kodály Zoltán elnökletével megalakult Magyar Értelmiség Forradalmi Tanács elnökségi tagjaként ő képviselte a színésztársadalmat.
A forradalom leverése után színházában megszakítás nélkül játszhat tovább, egy évig azonban részleges szilenciummal sújtják; nem dolgozhat a rádióban és eltiltják a filmezéstől. A Galileiről szóló kritikák elsősorban közvetlenül az október 20-án tartott első előadás után, valamint egy évvel később jelentek meg.
Az írások elsősorban Bessenyei szerepét, a többi színész játékát igyekeztek méltatni, elkerülve a dráma értelmezésének olyan lehetőségeit, amelyet a forradalom és a későbbi tabusítások és elfojtások kontextusában is értelmezhetünk.
Évtizedekkel később, a legendás kaposvári Marat/Sade előadás kapcsán a kritikusok szintén a hallgatás stratégiáját kényszerültek használni, hogy megvédjék az előadást az 1956-os referenciák miatti betiltástól.
A Szegő György által jegyzett díszlet hangsúlyos eleme a forradalom emblematikus helyszínének, a Corvin köznek a vetített körpanorámája, míg a zárójelentben a Kikiáltó szerepét játszó Máté Gábor kockakővel a kezében sírva fakad, mely mindennél egyértelműbbé tette az addig kizárólag az allegorikus szinten működő referenciát. Hogy elkerüljék az előadás betiltását, a kaposvári színház vezetői azt nyilatkozták, hogy a háttérfüggönyön megjelenített épületegyüttes képe általában az olyan forradalmi városok képét hivatott megidézni, mint Párizs, Szentpétervár vagy éppenséggel Budapest. Mind az alkotók és a közönség, és valószínűleg az állambiztonságiak számára is nyilvánvaló volt, hogy Szegő György díszlete konkrétan az 1956-os forradalom tiltott emlékezethelyeként működött. Azóta sem találunk ennél mélyebben beivódott színházi referenciát a forradalomra a magyar kulturális emlékezetben. [2.]”
További szemelvény ITT érhető el.
A teljes tanulmány a Magyar Művészet 2021/4 számában olvasható, ITT.
(A képen Hamlet szerepében Gábor Miklós látható, Nemzeti Színház 1962., ismeretlen fotós felvétele)