A Tom Cruise új, űrben játszódó filmjének társproducerekért is feltűnő Space Entertainment Enterprise (S.E.E.) bejelentette: egy filmgyárat, illetve egy sportlétesítményt hoz létre az űrben, hogy hiteles körülmények közt vehessék fel a jövő ilyen környezetet kívánó jeleneteit – írja a Varietyalapján a 24.hu.
Az SEE-1 nevet kapott projekt első lépcsője a jelenlegi tervek szerint a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) űrállomáshoz kapcsolódó modulként, 2024 decemberére nyeri majd el a végső helyét. Falai közt filmforgatások, tévéműsorok felvételei, illetve zenei és sportesemények is helyet kapnak majd, de a művészek, producerek, illetve a kreatív szakmák más szereplői előtt is nyitva lesz a lehetőség arra, hogy a Föld körül keringve készítsék el a saját tartalmaikat.
A bérelhető egység nem csak a felvételt, de az utómunkát, sőt, a sugárzást, valamint az élő közvetítést is lehetővé teszi majd.
Hasonló projekt eddig még sosem indult, az Axiom Space nevű cég 2022 januárjában azonban elnyerte a NASA különleges engedélyét, aminek köszönhetően üzleti célú szárnnyal bővítheti az Űrállomást – a stúdió és sportközpont ebből a nyilvánvalóan űrturizmusra is alkalmassá tenni vágyott részből fog kinőni – írja a 24.hu.