Az OSZMI bábtörténeti sorozatában különböző történeti csemegéket mutatnak be a bábgyűjtemény munkatársai, akik irodalmi és képzőművészeti érdekességeket is feldolgoznak a bábszínház világából.
„Fej nélkül te sem boldogulsz” hirdeti 1942-ben a Levente és Cserkészbolt Szövetkezet. Az előadóművészetek közül az első vizuális benyomás talán sehol sem annyira fontos, mint a bábművészetben. Bábtári sorozatunkban nem véletlenül kerültek előtérbe a bábfejek. A cserkész mozgalomnak köszönhetően a 20. század első felében nem volt olyan kisgyermek, aki ne találkozott volna Bodor Aladár tervezte bábfejekkel. A Cserkész Szövetség üzletei országosan terjesztették a különböző jellemfejeket – testet pedig mindenki maga készíthetett hozzájuk.
Az eredetileg fából megálmodott jellemek színezett gipszmásolatai óriási sikert arattak. Kialakításuk elsődleges szempontja a karakterességük volt: „A bábszínész arca rendesen csak egyetlen fő jellemvonást fejez ki, természetesen tréfásan túlozva.” Így lett a mohónak óriási szája, durva arca a rablónak, vicsorgó fogsora a boszorkánynak, piros nagy orra a részegnek, nagy ősz szemöldöke az apónak vagy arany haja a királynénak. Valószínűleg ebben a groteszk, karikírozó ábrázolásba kereshetjük a siker kulcsát. A forgalomban lévő különböző bábfej-típusok általánosságban jól lefedték a szerepköröket.
Az erdélyi származású Bodor Aladár már egyetemistaként népművelő csoportokat szervezett, és Kolozsvár környékét bejárva sajátkészítésű kesztyűs bábjaival játszott: amikor kétméteres alakjával megállt egy-egy falu főterén, és tarisznyája mögül előbújt egy-két bábfigura, a gyermekek azonnal köréje gyűltek. 1922-ben költözött Budapestre, ahol tanári állást kapott.
Családi vállalkozásként feleségével együtt mesedélutánokat tartottak külvárosi gyerekeknek. Felesége kedvéért kezdett el újra bábfejeket faragni. 1935-től a Gyermekbokrétában mindenhónapban megjelentek bábdarabjai, aminek hatására ostromolni kezdték, mindenki bábfejekhez akart jutni. A Cserkész Szövetséggel tartott rengeteg bábfaragó, bábkészítő előadások sorából Poszek Géza cége mentette ki, aki vállalta a fejek sokszorosítását.
Országosan elérhetővé váltak a fejek, eleinte 25, később már 40 modellből lehetett választani. A II. világháború után a Poszek cége nem vállalta a további munkát. Bodor Aladár annak ellenére, hogy eladósította magát, berendezte házi bábfej-gyártó műhelyét. Később az új hatalom betiltotta a Bodor-fejeket, beszüntették a megrendeléseket. Üzleti naplója szerint összesen 20.500 darab bábfejet készítettek. A raktáron lévő bábfejeket elajándékozták, az első 25 darab eredeti fa és 33 darab gipszöntvény bábfej 1979- ben került az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet bábgyűjteményébe.
A 20. század első felében élő pedagógus-költő az élményközpontú ismeretátadás eszközéül a bábjátékot választotta. Úgy gondolta, hogy a „bábjátszás valamennyi művészetnek már a legkisebb gyermekkorban ébresztgetője, első nevelője lehet.”
A hazai cserkészbábjátszás népszerűségének egyik kulcsa az ő lelkes munkássága volt.