Hofi Ildikóval, a humorista özvegyével beszélgetett az NLC.hu a régi szép időkről, a férjéről, az emlékeiről és arról, hogy Hofi Géza a mai napig köztünk van, még ha nem is úgy, ahogyan szeretnénk.

A kérdésre, ki tudna-e egyet emelni az életük legkedvesebb pillanataiból, Hofi Ildikó elmondta: „Nem legkedvesebb emlékem van a Gézával töltött évekből, hanem legkedvesebb poénom. Ez pedig az, amikor odahajolt hozzám és megkért, hogy legyek a felesége. Végül rájöttem, hogy komolyan gondolta, egyáltalán nem poénnak szánta. Az a borzasztó, hogy mindig mosolyogva, boldogan és lelkesen beszélek Gézáról, de a mosolyom ilyenkor megjátszott. Nem szeretem ezeket az évfordulókat, ez nem egy olyan nap, amit ünneplünk, hanem inkább egy emléknap. Ugyanakkor jólesik, hogy a héten, amikor a temetőben jártam, már rengeteg virág volt a sírnál.”

Annak kapcsán, hogy Hofi Géza olyasmit alkotott, amit a mostani, fiatal generáció is ismer, úgy nyilatkozott: „Először akkor szembesültem ezzel, amikor éppen kint voltam a temetőben, rendezgettem a sírt és egy húsz év körüli fiatalember megállt, majd nagyon figyelmesen, óvatosan odaköszönt. Megkérdeztem, hogy segíthetek-e. Volt nála egy csokor virág, szerette volna a sírra helyezni. Egy vadidegen fiatalember, hiszen mint kiderült, még csak rokonságban sem állt Gézával. Elmesélte, hogy a szülei Hofit hallgatnak minden hétvégén és ő is imádja, ezen nőtt fel. Most pedig kilátogatott a temetőbe, hogy egy csokor virággal lerója a tiszteletét.”

Azt is hozzátette: „Képzelje el, hogy engem simogatnak Géza helyett. Amikor megyek az utcán, és látom, ahogy az emberek szeme, arca felvidul, amikor felismernek. Aztán finoman közelítenek és megkérdezik, hogy „Ugye ön?”, és ki sem kell mondani, már mondom, hogy igen. Rögtön elkezdenek simogatni, mondják, hogy hiányzik nekik és nagyon szeretik. Persze, hogy jólesik. Tudom, hogy ez nem is nekem szól, de mivel őt nem tudják simogatni, hát simogatnak engem. Előfordult, hogy a sírnál odajött hozzám egy időseb hölgy és elmondta, mennyire hálás a férjemnek. Gondoltam azért, mert megnevettette. De még mennyire?! Elmesélte, hogy kórházban volt és biztosan nem épül fel, ha nem hallgatja Géza lemezeit.  (…) Géza egyfolytában jelen van. Ez köszönhető többek között azoknak, akik Hofi klubokat tartanak, a Hungarotonnak és a könyvkiadóknak, akik kérték, hogy adjam az anyagot és ők összeállítják a könyvet. Hihetetlen boldogságot okozott, hogy dolgozhattam vele, miután elment.

„Azt mondta, hogy szeret, én vagyok a mindene és az nem becsapás, nem ámítás volt, ez pont így volt. Én pedig mosolyogva néztem kicsit távolabbról, amikor udvarolt. De sosem volt féltékenység. Ajándékként tekintettünk a másikra, az otthonunk pedig a béke és a nyugalom szigete volt” – emlékezett Hofi Ildikó.