eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 1., kedd

    Saját novellájából rendezi első kisfilmjét Ákos

    Saját novellájából rendezi első kisjátékfilmjét Ákos. A filmkészítés nem most kezdte el érdekelni: húsz felett van azoknak a klipeknek a száma, amelyeket ő írt és rendezett is. Erről az InfoRádióban nyilatkozott, az interjú apropóját Fel a szívekkel című maxi cd-jének szerdai megjelenése adta. Filmtervéről már korábban kiderült, hogy A Taxis címet viseli, és tavaly októberben kapott rá gyártási támogatást a Nemzeti Filmintézettől. […]

    Esterházy Péter idézetek Óbudán – 40 plakáttal emlékeznek az íróra

    Április 14-én van Esterházy Péter születésének évfordulója és a magyar próza napja. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és az Óbudai Anziksz 40 hazai kortárs írót és költőt kért fel, hogy ebből az alkalomból ossza meg a kedvenc EP-idézetét, amelyekből köztéri plakátok készültek. A tavalyi, kerek évfordulón – 2020-ban lett volna 70 éves Esterházy Péter – elég szűkre szabta […]

    Alföldi Róbert: „Idén nem osztják ki a Gábor Miklós-díjat”

    Alföldi Róbert, színész-rendező, a Gábor Miklós Alapítvány elnöke az alábbi közleményben tudatta: idén nem osztják ki a Gábor Miklós-díjat. A színházba járók az elmúlt évek alatt ilyentájt már tudták, hogy abban az évadban ki kapta a Gábor Miklós-díjat az évad legjobb Shakespeare alakításáért. Ezekben a napokban kerülne sor idén is átadásra, hiszen a díj szorosan […]

    100 éves lenne Jancsó Miklós – A Magyar Posta bélyeget ad ki

    Születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával emlékezik Jancsó Miklós filmrendezőre. A bélyeg ötvenezer példányban, Máté András Gábor grafikusművész tervei készült, a Kende János operatőr által készített Jancsó Miklós portré látható rajta, a háttérben a Még kér a nép című film jelenetére utaló grafikával. A bélyeg mellett boríték is készült, azon egy másik jellegzetes Jancsó-porté jelenik meg, a bélyegzőben […]

    „Köszönjük” – Színészeink videója az egészségügyi dolgozókért

    „Én egészségügyi suliban érettségiztem. Eszembe jutott, mi lenne ha nem lettem volna pályaelhagyó?” – írja Cseh Judit színésznő, aki egy videóban keres választ. „Az én volt osztálytársaim, nap mint nap testközelből szembesülnek ezzel a lehetetlen helyzettel amiben most élünk. Nekik és a kollégáiknak készítettük ezt a videót. KÖSZÖNJÜK!” – fogalmaz Cseh Judit. A videóban megszólal […]

    Interjúláncban vall 10 művész arról, hogy éli meg a pandémiát

    „Vegyünk tíz előadóművészt, köztük színművészt, zenészt, táncművészt, és kérdezzük meg őket, nagyjából három percben foglalják össze, hogyan is élték meg az elmúlt egy évet. A megkapott videókat szabdaljuk darabokra, és fűzzük őket egymásra, egyik gyöngyszemet a másik után, pusztán tartalom alapján. És félórában megkapjuk „A Művészt”, aki egyszerre férfi és nő, családos és egyedülálló, introvertált […]

    Budapest is indul a Világ könyvfővárosa címért

    Ha az UNESCO támogatja a magyar pályázatot, a magyar főváros 2023-ban – Pest és Buda egyesítésének 150. évfordulóján – otthont adhat az egész éves programsorozatnak. Budapest a Világ könyvfővárosa 2023-as cím elnyerése esetén a könyv- és olvasásfókuszú kulturális eseményeit, akcióit három gondolatkör, három üzenet köré csoportosítja.  A könyves év üzenetei a cselekvés, a szabadság és […]

    Új verses videósorozattal jelentkezik a pécsi teátrum

    A Pécsi Nemzeti Színház és a Jelenkor folyóirat együttműködésében hetente új videósorozattal jelentkezik. Hétről hétre egy pécsi vagy pécsi kötődésű költő versét hozzák el a színművészek, a város fontos nevezetességeinek bemutatásával. A videók megtekinthetők a Pécsi Nemzeti Színház Instagram, Facebook és Youtube csatornáján!

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram