eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 1., kedd

    Összefogás Európa színházi újjászületéséért

    Az Európai Színházi Konvenció (ETC) közösségébe tartozó 18 ország 22 vezető színháza fogott össze, hogy országuk sajátosságaira alapozva képet alkossanak arról, hogy mit jelenthet a színházak számára a pandémián túli újjászületés. A Renaissance elnevezésű projekt 2021. május 9-én, vasárnap, Európa napján indul. A „reneszánsz” a pandémiával való együttélés után a virtuális térben újjászülető színházat is […]

    Az aranyember – Debütál a legkorábbi filmváltozat kísérőzenéje

    Kísérőzenét kapott Korda Sándor 1918-as némafilmje, Az aranyember, Jókai Mór regényének legkorábbi filmváltozata. A hányattatott sorsú klasszikus sokáig szerepelt az elveszett filmek listáján, de végül előkerült egy német archívumból, majd a Filmarchívum restaurálta, most pedig már nem is annyira néma e pazar kiállítású némafilm – számolt be a Papageno. Az alkotás május 12-én debütál a Bartók […]

    Új csapat, új célok! – Exkluzív videókkal jelentkezik a Duda Éva Társulat

    Nemcsak táncosok terén bővült a Duda Éva Társulat, hanem a stábba is új emberek csatlakoztak, akiket rendhagyóan lencsevégre kaptak a többi munkatárssal együtt, ahogy azt pár évente szokták tenni. A fotózást ezúttal is Dömölky Dániel vezényelte, ahogy ezt teszi a társulat fennállása óta. Erről láthatnak egy kis összeállítást, Szabó János jóvoltából. A zenét Farkas Izsák […]

    Shakespeare IV. Henrikje az Örkény Színház online programjában látható

    Május 8-án, 19 órakor debütál az Eszinhaz.hu repertoárjában az Örkény Színház IV. Henrik előadása Mácsai Pál rendezésében. Ajánló a darab elé: „Egy napon majd – így folytatta Richárd –a bűn, mint meggyűlt kelés, kifakadés folyni kezd a genny.” Anglia rég két részre szakadt. Engesztelhetetlen indulat és süket fülek mindkét oldalon. Indulatvezérelt propaganda templomokban és vásártereken. […]

    Ismét látogathatók az Opera előadásai

    A négymilliomodik COVID-19 elleni védőoltás első dózisának beadásával 2021 április végén lehetőség nyílt arra, hogy a színházak ismét megnyithassák kapuikat a közönség előtt. Az örömteli hírre reagálva a Magyar Állami Operaház az évadban tervezett műsorából az alábbi színpadi produkcióit teszi elérhetővé az érdeklődők számára: Giordano: Andrea Chenier (bemutató) 2021.05.29. 19:00 Erkel Színház Messerer-Krein: Laurencia 2021.06.05. […]

    Álmomban megcsaltál – Premier Gubás Gabival, Csőre Gáborral és Zayzon Zsolttal a Tháliában

    Május 15-én kerül először színre a Thália Színházban az új Feydeau-Hennequin darab, az Álmomban megcsaltál, főszereplői: Csőre Gábor, Gubás Gabi és Zayzon Zsolt.  A történet  napjainkban játszódik a Francia Riviérán, ahol egy gondtalan boldogságban élő házaspár életébe csöppenünk bele. Angéle, az első férje után milliomossá vált, rendkívül vonzó nő és Marc, a magabiztos tévéshow-sztár élete […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram