eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 1., kedd

    „Kötelezően ki kell lógjanak az idegeid, ebből élsz” – Rudolf Péter és Valló Péter válaszolt

    Színházigazgató és művészeti tanácsadója, színész és rendezője, tanítvány és mestere – Rudolf Péter és Valló Péter alkotótárs-párosa hosszú közös múltból építkezik. Most Valló Péter rendezi a Vígszínház színpadjára újra színészként felálló Rudolf Pétert. Páros interjút készített a 24.hu. A teljes interjú ITT olvasható. A színház friss bemutatója, a Barátom, Harvey kapcsán Rudolf Péter elmondta, miként […]

    Vidnyánszky Attila a Színházi Olimpiáról: „Nincs más lehetőség, mint az együtt gondolkodás és a párbeszéd”

    A világ minden tájáról érkeznek a legkülönbözőbb művészeti társulatok a 2023-as X. Színházi Olimpiára, amelynek programjai a Nemzeti Színház koordinálásával valósulnak meg Magyarországon. A gigantikus eseménysorozat több művészeti ágban, sok alprogrammal, több kisebb fesztivállal kiegészülve, áprilistól júniusig kínál egyedülálló lehetőséget a találkozásra a színházaknak és a közönségnek egyaránt. A tervekről a szervezők és a magyar […]

    Cserhalmi György a Színházi Kritikusok Céhének életműdíjasa

    A Színházi Kritikusok Céhe évente egyszer titkos szavazással életművéért kritikusdíjat adományozhat olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, lezárt pályával vagy pályaszakasszal rendelkező 65 év feletti művésznek (színész, rendező, tervező, dramaturg stb.), aki dokumentálhatóan sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és közvetve vagy közvetlenül hozzájárult, illetve hozzájárul a magyar színházművészet jövőjének […]

    Szacsvay László kapja idén a Páger Antal-színészdíjat

    Szacsvay László kapja a Páger Antal-színészdíjat, a színházi elismerést vasárnap adják át a makói városnapi ünnepségek keretében a Hagymaházban – tájékoztattak a szervezők. A makói képviselő-testület 2001-ben döntött az elismerés alapításáról. A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a […]

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram