204 ezer forintot kér az SZFE, hogy kiadja az oktatói állományára vonatkozó adatokat

Folytatja az egyetemi oktatók helyzetét bemutató cikkek írását az Átlátszó. Ezúttal arról szerettek volna többet megtudni, hogy hány olyan oktató van a felsőoktatási intézményekben, akiket alacsonyabb munkaköri beosztásban foglalkoztatnak, mint azt képzettségük indokolttá tenné. Az egyetemek többsége teljesítette erre vonatkozó, három rövid kérdésből álló közérdekű adatigénylésüket, a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ugyanakkor több mint 200 ezer forintot kér az adatok kiadásáért.

Küldtek egy táblázatot is arról, hogy miként sikerült kikalkulálniuk ezt az összeget.

“A táblázat alapján azt látjuk, hogy a költséget az egyetem szerint az indokolja, hogy hosszú időbe telne lekérdezni az oktatói nyilvántartást, és az általunk kért módon csoportosítani azt. A munkaerő-ráfordítást 46 órában, ennek díját pedig 202 400 forintban határozták meg. Emellett az igényelt adatokat tartalmazó adathordozó, illetve annak kézbesítési költségét 1580 forintban állapítják meg, holott adatigénylésünkre a többi egyetemhez hasonlóan elegendő lenne egy írásos dokumentum vagy Excel-táblázat elküldése elektronikusan” – írja az átlátszó.

Nyári adatigénylésüket azonban megválaszolta az SZFE is: akkor szintén az egyetem tanári karáról kértek információkat, arra kérdeztek rá, hogy az egyetem oktatói közül mennyi a főállású, illetve a külsős oktató, valamint az oktatók közül hányan tanítanak ellentételezés, díjazás nélkül. Az egyetem akkori leveléből kiderült, hogy 191 oktató tanít az egyetemen.

Forrás: Átlátszó