gate_Bannergate_Banner
Esztergályos CecíliaKoltai M. GáborBozó AndreaKatonaCsokonai Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2023. január 28., szombat

    25. előadásához érkezik a Holtverseny – Kultkönyvből készült Katona Péter Dániellel

    2022. november 29., kedd 10:36

    „Egy történet a teljes kilátástalanságról és boldogtalanságról, és arról a kegyetlenségről, amely mindezekből táplálkozik.” – „A brutális üresség regénye.” – „Egyszerűen nem lehet letenni.” Ilyen kritikák jelentek meg Totth Benedek 2014-ben napvilágot látott regényéről, a Holtversenyről, amely azóta is az egyik legnépszerűbb kortárs regény.

    Dragomán György szerint „Trainspotting az uszodában. Úgy vág szájba, hogy beleszédülsz.” A kamaszok körében kultkönyv lett, egyes gimnáziumokban tananyag, több nyelvre is lefordították. Nem sokkal a Margó-díjas kötet megjelenése után körbejárt a hír, hogy filmet akarnak készíteni az anyagból – a történet, a szöveg, a nyelvezet szinte kiált a mozgóképért –, de nem lett mozi belőle. Színházi előadás viszont igen. Alig egy éve, 2021 októberében került a nézők elé, és ennyi idő elteltével máris a huszonötödik előadásához érkezett a Katona Péter Dániel, jelenleg ötödéves színészhallgató előadásában látható monodráma.

    „A történet logikusan felépítve halad a végkifejletig. A rendező, Kovács Máté és az összes szereplőt alakító Katona Péter Dániel hihetetlen energiát fektettek bele, és természetesen a szövegkönyv alkotói is csodás munkát végeztek. Nagy élmény volt számomra, hogy az alkotók ennyire hűek maradtak az eredeti szöveghez, de közben rengeteget hozzá is tettek, és úgy formálták színpadra, hogy önálló műként is megállja a helyét. Az előadás minden pillanatán éreztem, hogy hihetetlen munkával, odaadással készült, és a saját jogán is nagyon erős darab született. Péter színpadi jelenléte döbbenetesen erős. Már csak az ő lenyűgöző alakítása miatt is érdemes megnézni a Holtversenyt” – mondja a regény szerzője, TotthBenedek.

    A bemutató jelentős kritikai sikert is aratott, egyként méltatva az előadás összes szerepét és narrátorát alakító Katona Péter Dániel játékát.

    „(…) alakításában érzékenyen keveredik az esetlen, vihogó, szexuálisan túlfűtött, illetve az agresszióját levezetni és felelősséget vállalni képtelen kamasz képe.” (Tiszatáj Online),

    „(…) óriási energiával rohan be, ami az előadás alatt sem hagy alább, hanem fokozatosan épül tovább, és a végére, mint kirobbanó tűzijáték teljesedik ki, és lep el minket hamvaival még napokig.” (prae.hu),

    „Kortalan, fiatalos alkata remekül illeszkedik a felnőtt és gyermekkor között száguldozó fiatalok közegéhez. (…) Kérlelhetetlenül gyors ritmust diktál, megállíthatatlanul robog előre, ami filmes hangulatot kölcsönöz az előadásnak.” (Színház.net),

    „Katona egy angyali karakterű, törékeny és teljesen elveszett fiút alakít… A csoportból senki nem tudja sem megragadni az irányítást, sem kihúzni magát, mert a rendszer, amiben élnek, könyörtelenül összetöri őket. A Holtverseny a társadalmi és családi rendszeren belüli változásokról beszél, jelen időben, nagyon világosan, brutálisan, minden tanító szándék nélkül.” (Vreme, Szerbia)

    „A regény megpróbál rávilágítani arra, (…) hogy nem tudjuk, valójában kik a gyerekeink. Az ember eredendően nem gyilkos, azért válik azzá, mert nem figyelnek rá vagy verik őt a szülei, háttérbe van szorítva, legalábbis szerintem. Úgy gondolom, hogy a regényben nincsen akkora felelősség a szereplők vállán, mert az, amire képesek, nem csak az ő hibájuk” – mondja az előadást játszó Katona Péter Dániel.

    A produkció nagy sikert aratott Szabadkán, a tavalyi Desiré Fesztiválon és a szegedi THEALTER Fesztiválon is. Totth Benedek regényének Kovács Máté, Nyulassy Attila és Ugrai István által színpadra írt változata január 10-én huszonötödik alkalommal, legközelebb december 9-én látható az Átriumban. Az alkotók szerint aki megnézi az előadást, lehet, hogy sok szörnyű dolgot fog látni, és ha minden jól megy, érezni is, de minden bizonnyal sokkal jobb, figyelmesebb és alaposabb szülővé is fog válni általa. Mert egy olyan generáció története lett átélhető a mű színpadra tételével, amelyet valójában nem ismerünk. És a megnézése után talán többet tudunk arról, ki a hibás.

    Jegyek az atrium.jegy.hu oldalon vásárolhatóak.

    Fotó: Lakatos Péter

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram